Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 1. szám - KILÁTÓ - Rumschöttel, Hermann: A levéltáros mai feladatai és hivatásképe: széljegyzetek német szemszögből / 43–49. o.

az egymástól független levéltári intézmények sokszínűsége jellemez.

1 A Szövetségi Köztársaságban a centralizált levéltári szervezet hiánya ellenére sikerült viszonylag egységes, elfogadható színvonalú levéltári hálózatot kiépíteni és folyamatosan továbbfejleszteni. Ehhez a föderalista, liberális és pluralista levéltárszervezési gyakorlathoz igazodott a Német Demokratikus Köztársaság levéltárügye az 1989/90. évi újrakezdéskor, s ahol azóta jelentős előremutató változások történtek.

2 Az NDK levéltárügyét, amelyet egy centralizált állam igényeihez szabtak, majd különösen a 70-es és 80-as évektől rendőri- ill. biztonsági megfontolásoknak vetettek alá, s az állampárt (NSzEP) sztálinista elnyomó hatalmi rendszere szolgálatában agyonideologizáltak, a legrövidebb időn belül teljesen át kellett alakítani. Ez az oka és a háttere annak, hogy a német levéltári gyakorlat, a német levéltári szervezet tagolódása és a levéltárosi hivatáskép alakulása iránt nemzetközi téren elsősorban ott mutatkozik nagyfokú érdeklődés, ahol politikai, közigazgatási decentralizációt hajtanak végre, vagy ahol az egykori centralizált állami rendszeren belül olyan átalakulási folyamatok zajlanak, amelyek céljait a demokratizálás, a föderalizálás, a pluralizálás, az önkormányzati igazgatás kiépítése és a privatizáció címszavakkal lehetne leírni; olyan átalakulási folyamatok ezek, amelyeket ráadásul a közelmúlt történeti feldolgozásának szükségessége, a kritikus gazdasági helyzet terhei és ezek elkerülhetetlen szellemi következményei mindenképpen nehezítenek. A német levéltárosok korántsem gondolják, hogy az ottani levéltárügy nem igényel további javító módosításokat, vagy hogy a mostani állapot már ideálisnak, példaszerűnek tekinthető. Abban a hitben sem ringatják magukat, hogy Kelet-Németország levéltárügyének külső és belső újjáalakítása, az ottani levéltárak modern szolgáltató intézményekké való átalakítása területén vagy a 45 év óta eltérő fejlődési utat bejáró két levéltári szervezet összenövése terén már minden kívánatos célt elértek volna. Éppen ezért veszünk részt szívesen olyan nemzetközi vitákban, amelyek során az egyes országok levéltárosai más országok helyzetéről nyerhetnek információkat, átvehetnek mintákat, cselekvési útmutatásokat és elkerülhetik a hibák megismétlését. A levéltárosok azonban azt is tudják, hogy milyen nagy mértékben határozza meg egy ország története, közigazgatástörténeti hagyománya, az egyén alkotmányos és politikai adottsága a levéltáraknak az államszervezeten belüli helyét, s milyen nehéz az eltérő előfeltételek miatt a levéltári szervezeti formákat, a döntéshozatali eljárásokat, a levéltári feladatokat vagy a levéltárosi hivatásképet egyszerűen máshonnan lemásolni és átvenni. Az iratbegyűjtés, az értékelés, a rendezés, a hozzáférhetővététel, továbbá a dokumentum és információ szolgáltatás — tehát a levéltári alapfeladatok teljesítésének egyik fontos feltétele a levéltári szervezet összhangba hozása a politikai, gazdasági, közigazgatási struktúrával. A levéltárak szervezeti formájának az iratképzők rendszerét kell követni. A decentralizált föderatív és pluralista rendszerekben a szervezeti sokféleségből a levéltárak, levéltárosok és levéltári kutatók számára adódó hátrányokat ki kell egyenlíteni, s meg kell találni azokat a mechanizmusokat, amelyek biztosítják az egységesség olyan fokát, amelyről nem lehet lemondani. Hogyan sikerült ezt a Német Szövetségi Köztársaságban biztosítani? Vegyük először a kiinduló helyzetet, azt, amit politikai, társadalmi, közigazgatási, gazdasági struktúrának neveztem. A törvényhozási hatáskör a szövetség és a 16 tartomány között oszlik meg, míg a közigazgatás, tehát az állami jogosítványok gyakorlása és az állami feladatok teljesítése lényegében a tartományok ügye; emellett döntő szerepe van a tartományoknak a jogszolgáltatásban és az oktatásban-művelődésben, amely szinte tartományi felségjognak szá44