Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 3. szám - KILÁTÓ - Garadnai Zoltán: A vállalati és önkormányzati levéltárosképzés Franciaországban, 1978–1992 / 69–78. o.

A leendő levéltárosoknak megfelelő közigazgatási, szakmai (történészi és archivisztikai), kulturális ismeretekkel kell rendelkezniük, hogy a térség számtalan speciális problémájára hatékony és elméletileg is megalapozott választ tudjanak adni. Az alábbi alapelveket, célokat tartották ideálisnak a szervezők: — szilárd történészi alapismeret, ami egyben a levéltárosi munkát is erősíti, — lelkiismeretes szakmai tevékenység és szakmai elkötelezettség, — a történeti összefüggések világos és tárgyilagos ismerete, a történeti múlt és az aktuális jelen közötti kapcsolat feltárása, összefüggések elemzése. Levéltárosképzés 1976—2992 között A szakmai elképzelések kidolgozása elsősorban Raymond Oberlé professzor nevéhez fűződik, aki a segítőtársaival együtt az egyetemi képzés alapjait, irányelveit teremtette meg. Az első lépésekre 1973-ban került sor, majd a hivatalos elfogadás után megkezdődött a szakmai alkotómunka, ami természetesen szintén sokat változott az elmúlt húsz év folyamán. Tekintsük át előbb az 1976—1983 közötti változások történetét! A mulhouse-iak képzése hosszú ideig egyedülállónak számított Franciaországban, hiszen ehhez hasonló oktatást 1984-ben Lyonban szerveztek meg, 1992ben azonban anyagi okok miatt megszüntették. Mulhouse-ba jelenleg az ország minden területéről és a francophon országokból is érkeznek hallgatók. Érdekes módon viszont az elzásziak kisebbségben vannak, ami azt is jelenti, hogy mindenütt hasonló szakmai gondokkal küzködnek a vállalati és az önkormányzati vezetők. A további ismertetés előtt egy rövid kitérőt kell tennünk, mert a francia oktatási rendszer alapismerete nélkül nem érthetjük meg a különböző képzési szintek közötti eltéréseket. A francia tanulók az érettségi („Bac") után a mulhouse-i egyetemi oktatás első ciklusában — ami két évig tart — általános ismereteket tanulnak aszerint, hogy milyen szakra nyertek felvételt. A második év végén, amennyiben az általános tanulmányaikat sikeresen befejezik, D. E. U. G. diplomát kapnak („Diplöme d' Etudes Universitaires Générales"). Ezután következik a második ciklus, amelyet egy egyéves licenciátusra („licence") és egy ugyancsak egyéves magiszteri („maltrise") fokozatra osztottak fel. Az ötödik évben — a harmadik ciklusban — a hallgatók érdeklődésük szerint két további irányba szakosodhatnak. Azok, akik tudományos kutatói területen szeretnének továbblépni és doktorálni, a D.E. A. („Diplőme d' Etudes Approfondies") irányt választják, és megfelelő szakmai ambíció esetén tanulmányaikat egy négyéves doktorátusi programmal zárják („Doctorat"). A másik ágon történik a D. E. S. S. („Diplöme d' Etudes Supérieures Spécialisées") hallgatók képzése, akik felsőfokú, a választott szakmájuknak megfelelő intenzív és szinte minden részletre kiterjedő képzést kapnak.

5 A fentiek szerint tehát a levéltáros és dokumentalista szakon D. E. U. G. diploma szükséges a licenciátusi fokozatra történő beiratkozáshoz. A magiszteri végzettségűeket képezik a D. E. S. S. fokozaton, melynek hivatalos elismerése 1981-ben történt meg. A jó képzés alapfeltételeként fogalmazták meg a felvételi vizsga szigorúságának szükségességét, a felvételi követelmények világos körülhatárolását. A történészi alapvégzettséget, amelyet az első két év folyamán szereznek meg a hallgatók, elsődleges fontosságúnak tartják, és nem engedik meg, hogy 70