Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 3. szám - KILÁTÓ - Purcsi Barna Gyula: A magánlevéltárak jogi helyzete külföldön. Részletek A. Ducrot: "Archives personneles et familiales. Statut légal et problemes juridiques" c. tanulmányából / 61–68. o.

A magánlevéltárak felügyelete és számbavétele Felelős szervezetek A közhatalom ellenőrzési tevékenysége igen változó képet mutat a világ országaiban. Az egyes országok törvényhozása egyre inkább jelentős kontrollra törekszik, főként azokban az országokban, amelyek későn nyerve el függetlenségüket, igen nagy gondot fordítanak történelmi örökségük megóvására. Ugyanakkor az alkalmazott rendelkezések nincsenek arányban a biztonságos megőrzés valódi szintjével: ha túlságosan megszorítóak, nem lehet őket alkalmazni, vagy a szándékkal ellentétben éppen ellentétes eredményre vezetnek. Néha a törvény nem ír elő ilyen kontrollt: ez a helyzet a kanadai föderális adminisztráció, vagy Belgium esetében, annak ellenére, hogy előkészületben van egy központi katalógus terve a Királyi Levéltárban a magánlevéltárak nyilvántartására. Mindez azonban nem akadályozza ezeket az országokat, hogy magánlevéltári anyagokat gyűjtsenek be közlevéltáraikba és leltározzák azokat. Vagy ott a kontrollt előíró törvény, minden hatékonyság nélkül. így Portugáliában az 1931. június 27-i rendelet előírja, hogy a könyvtárak és levéltárak felügyelősége lássa el a magánlevéltárak felügyeletét és tegye lehetővé kutathatóságukat az érdekelt személyek számára. Noha ez a rendelkezés minden törvényszövegbe újra bekerül 1988-ig, sosem lehetett a gyakorlatban megvalósítani. A leggyakrabban a levéltárigazgatás egy katalógust vagy jegyzéket vezet a magánlevéltárakról, s bizonyos esetekben a tulajdonosok kötelezettek a bejelentésre. (Ez kötelező pl. Bulgáriában és Magyarországon.) Végül néhol speciális szervezeteket hoznak létre erre a célra. Olaszországban a magánlevéltárak felügyelete éppúgy, mint a közintézmények levéltáraié a levéltári főfelügyelőséghez tartozik, míg a megőrzéssel kapcsolatos feladatok az Állami Levéltárra hárulnak (1963-as tv. 3—4. §). Az Egyesült Királyságban a magánlevéltárak számbavételével a Royal Commission on Historical Manuscripts (HMC) van megbíva. 1869-es megalapítása óta hármas feladatot lát el: a magánlevéltárak számbavételét, a tulajdonos és a kutatók tanácsadását (történészek, kormányszervek stb.), elkészíti vagy elkészítteti, esetleg megjelenteti nyilvántartásaikat (238 kötet jelent meg eddig). A nyilvántartást a National Register of Archives (NRA) végzi, amelyet 1945-ben alapítottak, és amelyet a HMC irányít. Az NRA nyilvántartásainak adatai, amelyek ma már számítógépen is elérhetők, számos olyan levéltártól származnak, amelyek Franciaországban közlevéltáraknak minősülnének. Elvben nyitva állnak a kutatók számára, néhány ritka esettől eltekintve, amikor a tulajdonosok vagy a fenntartók ezzel ellentétes előírással élnek. A nyilvántartásba vétel az NRA-nál önkéntes, semmilyen kötelező előírás nincs rá. Teljes szabadságot hagy a fenntartóknak, illetve tulajdonosoknak, hogy engedélyezik-e vagy sem anyagaik kutatását. A HMC viszont oly nagy erkölcsi tekintélyt élvez, hogy tanácsait elfogadják, s közbenjárásai a magángyűjtemények kutathatóvá tétele érdekében hatékonyak. Az erkölcsi tekintély két tényezőből következik: a HMC minden nyilvános levéltártól független, érdekeltsége nincs, hiszen nem őriz semmiféle levéltári anyagot, nincs jogosítványa adományok, ül. letétek elfogadására, sem dokumentumok megvásárlására. Hollandiában a Centraal Register van Particuliere Archieven (CRPA) nagyon hasonló tevékenységet folytat, mint a HMC (de különösen az NRA) aszerint a modell szerint, amivel 1964-ben megkezdte működését. De az angol módszerrel ellentétben nem publikál magánlevéltári leltárakat, s kinevezheti az „állami főlevéltárost". 62