Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 2. szám - MÉRLEG - Gergely Jenő: Beke Margit: A magyar katolikus püspökkari tanácskozások története és jegyzőkönyvei 1919–1944 között. München, Budapest, 1992 / 89–94. o.

tében. Csak egyetlen példát említünk: az 513. oldal első sorában szerepel Slachta Margit neve tévesen, Schlachtaként, amit az 1922. március 22-i jegyző­könyv 26. pontjából vett át Meszlényi. A korrigálás ott is, itt is elmaradt, hol­ott az érintett több alkalommal hangoztatta, hogy neve nem németesen írandó, hiszen lengyel származású volt. Beké Margit már az esztergomi kanonokokról írt korábbi kötetével is gaz­dagította a méltán történelmi jelentőségűnek nevezhető, Adriányi Gábor pro­fesszor szerkesztésében, gondozásában kiadott Dissertationes sorozatot. A most megjelent két kötet nemcsak díszére válik az említett sorozatnak, hanem jelzi: az idők változtával egyre nagyobb fontosságot tulajdonít a források közzété­telének, így Beké Margit újabb könyve fontos állomása a hazai egyháztörténet­írás fellendítésének és nélkülözhetetlen segítség a primer forráshoz hozzá nem férőknek. Gergely Jenő ÜJ IGAZGATÓ MEGBÍZÁSA A ZALA MEGYEI LEVÉLTÁRBAN Zala Megye Közgyűlése 1995. május l-jén — pályázat útján — öt évre szóló megbízással öriné dr. Bükéi Irént nevezte ki a Zala Me­gyei Levéltár igazgatójává. öriné dr. Bilkei Irén 1977-ben szerzett latin-régészet szakos diplo­mát az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Néhány évig római koros régészként dolgozott a keszthelyi Balaton Múzeumban. 1981-ben védte meg ókori művelődéstörténeti témájú bölcsészdoktori disszer­tációját. 1982 óta a Zala Megyei Levéltár. munkatársa, 1994. április 1-je óta kinevezett igazgatóhelyettese. Kutatási területe Zala me­gye késő középkori és kora újkori története. Több dolgozata jelent meg az utóbbi években a zalavári és a kapornaki hiteleshelyi levél­tárak okleveles anyagából. 94

Next

/
Thumbnails
Contents