Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 1. szám - Molnár András: "A kormányt hatalmának visszaélésével vádolom!": Batthyány Lajos gróf az 1839/40-es országgyűlésen / 3–22. o.

lentések értékelése szerint ekkor Batthyány „különösen hevesen nyilatkozott, és a legkeserűbb megjegyzéseket engedte meg magának". „Mindnyájunk előtt világos az — mondta ekkor Batthyány —, hogy a nemzetnek nagy többsége a kérdéses elítéltetések által legnagyobb mértékben nyugtalaníttatik, s hogy minden alkotmányos jogai és kötelességei teljesítésében legalaptalanabb politikai üldözéseknek érzi magát kitéve lenni." A „politikai bűnök megítélésénél a bíró és vádló egy és ugyanaz", a kormány megveti a nép hangját, és szinte gyerekes módon ragaszkodik azon „gyűlöletes elvhez", miszerint az uralkodó személye és a kormány azonos. Az ítélőszékek morális súlyát „a mi kormányunk már rég elvesztette", a nemzet „bizalmatlansággal tekint az ítélőszékekre". „Véleményem szerint — jelentette ki Batthyány — aki a kormány elleni beszédet visszásán a királyra alkalmazza, a felségsértési törvényekkel összeütközésbe jő, mely ha így nem vétetik, oly rendszer állíttatnék fel, melynek segélyével az igazgatás ama két factora, mely a physikai erőt kezében tartja, egymás körében kölcsönösen az önkényt és annak bűntelenségét biztosítaná; egyszóval ezáltal az egész alkotmány félremagyaráztatnék". A kormány emberei, akik „a meg nem elégedés symptomáit önkényűleg akarják elnyomni, magát a rosszat csak gúnymosollyal nevethetik addig, míg ők egy sértett nemzetnek neheztelése ellen a trónnak szentségében lelnek oltalmat, mit igazság szerint ott fellelniök nem kellene". „Megmutattam" — így Batthyány —, hogy a „perek egész gyűlöletességének a soha nem igazolandó idézésben kell összpontosulnia. Azon nyilatkozattal zárom beszédemet, hogy a szólásszabadság és hűtlenség tárgyában fennálló törvényeinket kielégítőnek találom, újakat kérni nem akarok; a kormányt hatalmának visszaélésével vádolom"! Az amnesztiáról szólva Batthyány leszögezte: „Az igazság és hazaszeretet azon vértanúinak, kik önszabadságukat hazájuk jogaiért oly dicsőségesen feláldozzák, annyival tartozunk, hogy reáj ok kell bíznunk annak elhatározását, valljon megörvendeztetné-e őket a szabadság reménye, ha azt oly áron kellene megváltaniuk, mely tőlünk — bár hallgatag — kívántatik. Nem válnék-e az édes szabadság keserű fájdalommá, ha arról kellene meggyőződtetniök, mikép Ők azt azzal vásárolják meg, hogy a nemzet azon elveket legyen kénytelen feláldozni, melyeknek kivívására ők legbecsesebb idejöket szentelték, jóllétöket feláldozták, és életöket kockáztatták? [...] Így tehát mindezen igazságtalan idézéseknek szomorú következéseit nem a kegyelem, hanem az igazság útján megsemmisíttetni kívánom."

70 A császári titkosrendőrség már 1839 decemberében értesült róla, hogy kész van Batthyánynak a szólásszabadság ügyében egy újabb beszéde, amelyben Batthyány — Deák ismert alapelvei nyomán — maga is azt igyekszik kimutatni, hogy „1. a kormány és király nem egy, 2. szóval nem lehet hazaárulást elkövetni. Ha ez nem áll, a kormány az alkotmányba ütközik".

71 Ez a kémjelentés teljes egészében igaznak bizonyult. Batthyány a főrendi tábla 1840. január 11-i ülésén tartotta meg a szóban forgó beszédét. „Két elv képezi véleményem szerént e tárgy velejét — mondta Batthyány a szólásszabadság ügyében született újabb rendi feliratot pártolva — lő az, hogy király s kormány nem egy, 2ik, hogy senki szóval hűtlenségi bűnt el nem követhet. [...] E két elv megtagadásával megtagadtatik egyszersmind eddigi alkotmányunk. Ha ezt a kormány tenni akarja, hagyjuk e halálos szót az ő szájából hangzani, az minket úgysem fog meglepni, de nevök becsületére szólítom fel méltóságtokat, ne speculáljanak a törvényhozás azon részének végre bekövetkezhető elbádjadtságára, mely már két országgyűlésen e tekintetben a nemzet diplomaticai meggyilkolását, a mostani ivadék gúnyját, s a jövő kornak átkát visszatartóztatta, örvendeni kell inkább ezen ellenszegülésen, melynek si16