Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 1. szám - Molnár András: "A kormányt hatalmának visszaélésével vádolom!": Batthyány Lajos gróf az 1839/40-es országgyűlésen / 3–22. o.

került oly sokáig fenntartani azon csapást, melyet méltóságtok ámítgatása felettünk lebegtetett, ösmerjék el, hogy így nem jutalmat, hanem csak büntetést képesek méltóságtok kivívni. Még nem késő! Ne vágyakodjanak oly győzelem után, melyet e tárgyban csak egy ocsmány szó szerezhet meg. Ne ismételjék méltóságtok azon gonosz imádságot, melyet a magyarok Istene csak haragjában hallgathat meg"! Batthyány egész beszédét, de kiváltképp az amnesztia elutasítására vonatkozó utolsó mondatait zajos tetszéssel, harsány éljennel fogadta a hallgatóság, mire a nádor megjegyezte, hogy a szónokok a jövőben tartózkodjanak az ilyenféle, az „indulatokat könnyen felzaklató" felszólalásoktól.

72 Miután a felsőtábla többsége ez alkalommal is visszautasította a rendi ellenzék üzenetbe foglalt követeléseit, hosszú hónapokon keresztül folyt tovább a kilátástalannak tűnő vita. 1840. március 25-én jegyezte fel naplójába Széchenyi István, hogy Batthyány a szólásszabadság ügyében újabb beszéden dolgozik. A titkosrendőrség már március 29-én hírét vette Batthyány készülő beszédének, április 9-én pedig azt jelentették, hogy a beszéd elkészült, azt a gróf be is tanulta, de még néhány kiegészítéssel fogja ellátni.

73 Ominózus beszédét Batthyány végül a felsőtábla 1840. április 22-i ülésén tartotta meg. Elöljáróban emlékeztette a főrendeket arra, hogy a szólásszabadság tárgyában (az előző országgyűlést is beleszámítva) már 23 sikertelen üzenetváltás történt. Batthyány ezután felszólította mágnástársait, hogy „ha méltóságtok a valódi alkotmányos elvek kívánatainak eleget akarnak tenni, már most kötelességök engedni, ha mindjárt méltóságtokat az eddig követett ösvényen tiszta meggyőződésük tartotta is meg." [...] Minden két táblás monarhiai alkotmánynak lelkében létezik a felsőtáblának azon kötelessége, még meggyőződése ellen is, az alsótáblához csatlakozni, azon pillanatban, mellyben kivilágosodik előtte, hogy a nemzet nagyobb részének sympathiáját nem képviseli. „[...] Kételkedik valaki azon, hogy ezen táblának majoritása csak egy igen csekély minoritás vágyait képviseli? Kételkedik valaki azon — ha mindjárt azon avult voksméregetést megemlíteni akarnók is — hogy ezen gyülekezetnek kirekesztőleg saját súlya inkább egy olly súly legyen, melly illy kérdésben, és a nemzeti akaratra tett hivatkozáskor mintegy negatív nagyság szerepel? [...] Bizonyos az, hogy mihelyt a nemzeti többség akaratja kitudásáról van szó, a voksoknak a másik teremteni állása vétethetik csak az egyetlen egy fenálló törvényes sinórmértéknek". Mi történhet akkor, ha a főrendek nem terjesztik jóváhagyásukkal az uralkodó elé az alsótábla feliratát? — vetette fel Batthyány, majd rögtön meg is adta rá a választ: „akkor a tekintetes rendek hihetőleg mindaddig mit sem fognak sanctio alá bocsátani, míg tettleg orvosolva nem lészen a szólásszabadsági sérelem". „Kezeskednek-e méltóságtok akkor arról, ami ezután történhetnék? — ostromolta Batthyány a főrendeket. „Kezeskednek-e azért, ha valljon nem fog-e ismételtetni s visszatérni az 1823-ik év? Kezeskednek-e arról, hogy azon esetben nem fognak teljesedni azon fenyegető szavak, mellyeket e helyen nemrég egy magas authoritas ejtett ki, megmutatván ezáltal legalább, hogy az eszme régtől fogva nem szűz, ha mindjárt a kéz még tiszta volna is? [...] Nem fogja-e ekkép csakhamar azon kormány a törvényszerűség szilárd talaját maga alatt porhanyóvá tenni, melly az elvtelen lidércek felhívását követve, olly ösvényre lép, melly igazságnak és törvénynek járatlan, mellyen azonban a csel, lelkiesméretlenség és erőszak annyival gyorsabban haladnak, míg azon derék társaság ismét az önkény mocsarába süpped? [...] Ma szándékoztam méltóságtoknak, kik e tárgyban velem különböző véleményűek voltak, és hihetőleg azok is maradnak, olly okokat felhozni — fejezte be beszédét Batthyány — mellyek méltóságtoknak szavazatait szükségkép részünkre hódítandják, ha a következőkben egyvéleményűek leszünk: ha méltó17