Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 2. szám - Lenkefi Ferenc: Francia hadifoglyok Magyarországon, 1793–1795 / 35–49. o.

nuárjában 9187, februárban 9083, márciusban 8947 foglyot írtak össze Magyarországon, a Bánátban és Szlavóniában.

13 Az internálási helyszínek és betöltésük számadatai mellett nem kevésbé fontos a fogolyszállítások technikai kivitelezése, amelyhez a szorosan vett vonultatásokon túl hozzátartozott a franciák útközbeni őrizete, élelmezése, egészségügyi ellátása. A foglyokat a hadszíntérről menetben kísérték Günzburgig, ahol, amíg az időjárás engedte, hajóra rakták őket. A linzi, ybbs-i, kremsi, stockeraui megállók után magyarországi átvételük Dévénynél történt. Első alapos (létszám- és egészségügyi) felülvizsgálatukra Pozsonyban került sor. Az itt maradók, valamint a Lipótvárra szántak elkülönítése után, lehetőség szerint Pest—Buda felé is vízen szállították őket, ahol végleges elosztásuk megtörtént. Innét azután a továbbirányítás helyszínétől függően menetben Szlavónia és a Bánát felé, valamint Szeged és Arad esetében a Dunán, ill. a Tiszán és a Maroson, amíg lehetett, vízen juttatták tovább a foglyokat. Kassa, Nagyvárad, Munkács csak szárazföldön volt elérhető. A kényszerű téli szárazföldi szállítások alkalmával már a beléptetések is aszerint történtek, hogy a Duna jobb, ill. bal partján volt-e megközelíthető az internálási helyszín. Szárazföldi menetnél az oszlopok az úticéltól függően, bal parti közlekedtetés esetén a Morvamezőn (Marchfeld) keresztül érkeztek, s léptek magyar területre. A jobb parton megközelíthető állomás eléréséhez a foglyok köpcsényi, ill. királyhidai belépés után- tértek rá a budai postaútra. Élelmezésüket (ennek biztosításában számítottak a Helytartótanács segítségére) a magukkal vitt többnapi tartalékból, továbbá a pihenőhelyek közelében felállított raktárakból oldották meg. A kíséret magával vitte a hópénz és más, esetleg felmerülő költségek fedezésére szolgáló pénzösszeget is. Ugyanez vonatkozott a szétosztást követő belföldi szállításokra is. Éjszakáztatásukra útközben a lakott térületektől messzebb eső pajtákban, színekben került sor, s egyébként is gondosan ügyeltek távoltartásukra a lakosságtól. Betegeket nem hagyhattak hátra, őket szekereken, vagy tisztek esetében az egészségeseket is, fizetség ellenében igényelhető előfogatokon, kocsikon vitték tovább. Amíg lehetett, vízi szállítás esetén télidőben a foglyokat tapasztott kályhákkal fűtött, fedett hajókon utaztatták, szigorúan elkülönítve a betegeket. A halottakat a járványveszély miatt ruhástól, s legalább 9 láb mélyre kellett temetni. Az óvintézkedések ellenére a ragály oly mértékben veszélyeztette a foglyokkal véletlenszerűen érintkező lakosságot is, hogy a Helytartótanács tiltakozására a budai Főhadparancsnokság jóváhagyta, hogy a vonulás közben is érvényes szigorú elkülönítő rendszabályokon túl, a betegszállító eszközök haj tóit a befogott lovakra ültessék.

14 Kórházi ellátásra, a betegek megfelelő elkülönítésére és ápolására a végleges fogolytartó helyszíneken volt ugyan lehetőség, de igazi ispotályként csupán a pesti tábori kórház működött. Az ápolószemélyzet hiánya miatt a fogoly kirurgusokra s magukra az egészséges foglyokra is igényt tartottak, csakúgy, mint civil seborvosokra. A mortalitás ettől függetlenül, s a korabeli lehetőségeknek megfelelően, meglehetősen nagymértékű volt, de főleg szállítás közben a veszteségek nagyságrendekkel súlyosabbak lehettek, amint erre Basins százados 1794. február 15-i jelentése is utalt. A transzportot 1793. december 5-én adták át Pozsonyban, s mire 1794. január 10-én — bár nagyrészt vízi úton — Eszékre értek, az 1502 fős szállítmányból 526 ember maradt.

15 40