Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 2. szám - Diószegi István: Közjogi kérdések a közös minisztertanács előtt, 1883–1895 / 3–20. o.

vényre emelkedik, akkor a ciszlajtán országrészben valamennyi országosan használt nyelv (landesübliche Sprache) számára hasonló igénnyel lehet fellépni, de az a figyelmeztetés is, hogy a magyar országrész sem mentesül majd a hasonló horvát követeléstől, úgyszintén az a jóslat, hogy magyar részről aztán majd a közös hadsereg német szolgálati nyelvét fogják megkérdőjelezni. Ezeket az érveket Taaffe és Welsersheimb osztrák honvédelmi miniszter egymás szájából vette ki, de az utóbbi leginkább a katonai-célszerűségi érvekkel argumentált, és kijelentette, hogy a levelezés nyelvében beiktatott változás végül oda fog vezetni, hogy a hadsereg Bábel tornyához válik hasonlatossá. Beck vezérkari főnök ezt, ha lehet, még tovább fokozta azzal, hogy mozgósítás esetére teljes káoszt és anarchiát jósolt. Ahogy a magyar delegációs határozat ellenzői, úgy védelmezői sem igen éltek közjogi érvekkel. Csupán Wekerle magyar miniszterelnök jelentette ki, hogy annak az esetleges törekvésnek, hogy a horvát nyelvet az államnyelv rangjára emeljék, nincs törvényes alapja. A katonai célszerűségi érvekre magyar részről azt válaszolták, hogy a levelezési nyelv megváltoztatása a szolgálati nyelvet nem alterálja, és Bauer közös hadügyminiszter is aláhúzta, hogy a német nyelv ismeretének hiányából adódó problémák nincsenek összefüggésben a levelezés nyelvének tervezett megváltoztatásával. A legsúlyosabb magyar argumentum azonban politikai természetű volt: az, hogy a határozat az akkori magyar miniszterelnök közreműködésével kompromisszumos formában jött létre, és megváltoztatásáért a jelenlegi kormány sem tudja vállalni a felelősséget. A közös külügyminiszter sem tartotta lehetségesnek, hogy a határozat megválaszolása során mögötte maradjanak az előző évben tett ígéreteknek, és azt is hangsúlyozta, hogy az ígéretek be nem tartása kedvezőtlenül befolyásolhatja a magyar delegációt a hadsereg többletköltségeinek megszavazása alkalmával. A közös külügyminiszter és a közös hadügyminiszter a hosszúra nyúlt vita végén szólalt fel, és félreérthetetlenül a magyar delegáció határozatának elfogadása mellett voksolt. Ez aligha nyerhette el az uralkodó tetszését, mert rövid úton lezárta a vitát, és kijelentette, hogy az ügy még nem érett meg a döntésre. Az ügy a Kálnoky elnöklete alatt tartott tanácskozáson egy hónap múlva újra előkerült, de megegyezés az ismételt hosszabb véleménycsere ellenére megint nem jött létre.

55 A megoldás mégis váratlanul gyorsan megszületett. A közös hadügyminiszter 1893. június 17-én megnyugtató nyilatkozatot tett a magyar delegációban, ezt megelőzően pedig már 1893. május 21-i dátummal megjelent egy közös hadügyminiszteri rendelet, amely teljesen a magyar delegációs határozat szellemében fogant. Ugyanezt tartalmazta a magyar állam közegei részére 1893. augusztus 4-én kibocsátott belügyminiszteri rendelet.

56 A közös minisztertanács jegyzőkönyvei nem tartalmaznak információt a magyar szempontból kedvező megoldás indítékairól, de feltehetően ugyanarról lehetett szó, mint a közös hadsereg elnevezésénél: az összes megfontolások közül a magyar kormány nyilvános elkötelezettsége esett legsúlyosabban a latba. Ujabb magyar siker volt ez, amelyet csak némiképp csökkentett, hogy a jövőben a magyar kormánynak gyakran kellett a rendelet betartása érdekében interveniálnia.

57 Abban viszont az osztrák kormány tagjainak lett igaza, hogy a magyar nyelvi igényeket nem lehet majd a közös hadsereg levelezési nyelvének megváltoztatásával végképp kielégíteni. Magyar részről rövidesen a közös hadsereg szolgálati nyelvének megváltoztatása került napirendre. 16