Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 2. szám - Diószegi István: Közjogi kérdések a közös minisztertanács előtt, 1883–1895 / 3–20. o.

volt a Monarchia legmagasabb kormányzati fórumához, de úgy tűnik, hogy az uralkodó törleszteni akart valamit azért, hogy a magyar kormány őt politikai kényszerhelyzetbe hozta. A tanácskozás érdemi részében az uralkodó először a hadsereg elnevezése kérdésében a közös hadügyminiszterhez intézendő parancsot olvasta fel, amelylyel kapcsolatosan nem volt észrevétel, majd a közös külügyminiszterhez intézendő legfelsőbb kéziratot ismertette. Elsőként Taaffe osztrák miniszterelnök kért szót. Hozzászólásából kiderült, hogy az osztrák kormánynak volt véleménye, és állást is foglalt a szóbanforgó ügyben. Méghozzá elutasító módon. Az osztrák kormány az új elnevezéstől a hadsereg egységét féltette, és a közvélemény, különösképp a cseh közvélemény kedvezőtlen reagálásától tartott. De Taaffe mindezt itt már csak emlékeztetőül mondta el, és azt is közölte, hogy kormánya a magyar kormány kényszerhelyzetére való tekintettel elállt fenntartásaitól és hozzájárult ahhoz, hogy az uralkodó, mint legfelsőbb hadúr az új elnevezés kérdésében intézkedjék. Ragaszkodott viszont ahhoz, hogy a közös külügyminiszterhez intézendő kéziratból kimaradjon az a bekezdés, hogy az intézkedés a két miniszterelnök meghallgatásával történik, mert az osztrák minisztertanács a szóban forgó intézkedéssel nem ért egyet és azt tanácsolni sem tudja. Végezetül közölte, hogy kérése visszautasítása esetén leköszön, és valószínűnek tartja, hogy visszalépésében minisztertársai is követik. Az osztrák miniszterelnök ugyanazt a lapot játszotta, mint magyar kollégája, de ez az egész inkább teátrális húzás volt, mint valódi fenyegetés. A közös minisztertanácsi ülést megelőzően ugyanis tanácskozás zajlott le az osztrák és a magyar kormány között, amelyen az utóbbi is hozzájárult a szóban forgó bekezdés elhagyásához. Itt a közös minisztertanácson nem is folyt ezek után érdembeli vita, inkább csak a forma kedvéért mondták el többen az osztrák miniszter elnöknek, hogy a meghallgatás nem jelenti az egyetértést, és hangsúlyozták, hogy a végrehajtásban aztán úgyis a legfelsőbb kézirat plattfóraijára kell helyezkedni, hogy aztán a legfelsőbb kéziratot az osztrák miniszterelnök kérésének megfelelően alakítsák át. Taaffe másik kívánságát, hogy a kéziratban hangsúlyosabbá tegyék a hadsereg egységére vonatkozó részt, és hogy térjenek ki a jelvényekre és az esküre, valamennyien elvetették, de ebből az osztrák miniszterelnök sem csinált kabinetkérdést. Az ülés azzal a megállapodással zárult, hogy a legfelsőbb kéziratot a két hivatalos lap október 20-i számában teszik közzé. A legfelsőbb kézirat szövegét a két miniszterelnök az október 18-i, az uralkodó elnöklete alatt tartott tanácskozáson véglegesítette

44

, és az a hivatalos közlönyök október 20-i számában meg is jelent. A hadsereg elnevezésének kérdésében támadt vita, amelyből mindkét kormány kabinetkérdést csinált, így végül megoldódott és az ominózus und kötőszó ettől kezdve ott szerepelt a közös hadsereg címében. A magyar kormánypárt nagy reményeket fűzött ehhez a változtatáshoz, de a címkérdés szabályozása a változott viszonyok közepette, az 1868-as esettől eltérően, nem hozott megnyugvást. A közös hadsereg továbbra is az ellenzék támadásának célpontja maradt, és az önálló magyar hadsereg igénye rövidesen a szélesebb közvélemény köreiben is népszerűséget nyert A közös hadsereg közegei és a magyar hatóságok közötti levelezés nyelve A közös hadsereg elnevezése kapcsán kibontakozott vitában magyar részről közjogi és politikai argumentumokkal éltek. Azt hangoztatták, hogy az elnevezés megváltoztatása, amellett, hogy közjogi tekintetben korrekt és indokolt, 13