Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 2. szám - Diószegi István: Közjogi kérdések a közös minisztertanács előtt, 1883–1895 / 3–20. o.

Az írásos eszmecsere során megmutatkozott, hogy a magyar politikusok mennyire jobban értenek a közjogi érveléshez, mint a kissé nehézkes közös külügyminiszter. Amikor Kálnoky a magyar kívánság ellen érvelve előhozta, hogy a közös hadsereg elnevezésének megváltoztatása az osztrák Landwehr címének megváltoztatását is maga után kell vonja, Tisza fölényes biztonsággal mutatta ki, hogy a közjogi helyzetnek csakis a jelenlegi elnevezés felel meg, és az osztrák Landwehr semmiképp nem viselheti a k. u. k. elnevezést. De a döntésnél, mint ahogy a politikai döntéseknél általában, nem az ilyenfajta argumentumok súlya számított. Tisza, amint már utaltunk rá, a magyar delegáció ülésén bejelentette, hogy a magyar kormány lépéseket fog tenni a hadsereg címváltoztatásának kérdésében, és ez a nyilvános gesztus bizonyult a legfontosabbnak. A magyar miniszterelnök ugyan, amikor Szögyénytől tudomást szerzett a bécsi neheztelésről, jóhiszeműségét hangoztatta, mondván, hogy ő bízott az uralkodó alkotmányos érzületében, ezért nem tájékozódott előre, de sokkal valószínűbb, hogy rutinos politikus módjára a fait accompli-ra játszott. És neki lett igaza. Amikor Kállay a már említett memorandumában a magyar kérés visszautasításának várható következményeit fejtegette, Kálnoky azt írta a margóra, hogy a visszautasítás egyszerűen nem lehetséges, miután Tisza a delegáció előtt tett nyilatkozatával az uralkodót kényszerhelyzetbe hozta. Ha az uralkodó nem adja meg a hozzájárulást — így tovább Kálnoky —, a magyar kormány az egész országban népszerű nemzeti kérdés miatt lép vissza, és az a képtelen helyzet keletkezik, hogy az összes magyar párt az egyik, a korona pedig a másik oldalon áll, és ilyen feltételek között lehetetlen lesz újabb kormányt alakítani. A hadsereg elnevezésével kapcsolatos iratgyűjteményben Szögyény október 12-én keltezett jelentése időrendben az utolsó dokumentum. Hogy ezután mi történt, arról nincs írásos forrás. Feltehető, hogy a közös külügyminiszter referált az uralkodónak az ügy állásáról, és az is biztosra vehető, hogy közölte vele a Kállay-emlékirat margójára írt, fentebb idézett véleményét. Az is valószínűsíthető, hogy az uralkodót meggyőzték első számú tanácsadójának argumentumai. Mindenesetre Kálnoky október 17-én elkészítette annak a kéziratnak a tervezetét, amelyben az uralkodó őt a hadsereg címváltoztatásáról értesíti/

2 A meglehetősen rövidre fogott uralkodói kézirat mindössze három bekezdésből állt. Az elsőben közli, hogy miután a hadsereg elnevezése a múltban is a legfelsőbb hadúr címéhez igazodott, a hadsereg a jövőben a „kaiserlich und königlich" elnevezést viseli. A másodikban leszögezi, hogy a közjogi viszonyoknak megfelelő intézkedés semmiképpen nem érinti a közös hadsereg egységét és szétválaszthatatlanságát, amely a kiegyezési törvényekben elvileg és végérvényesen megállapítást nyert. Végül az utolsó bekezdésben megbízza a közös külügyminisztert, hogy döntéséről, amelyet a közös miniszterek és a két miniszterelnök meghallgatásával hozott, a két miniszterelnököt értesítse. Másnap, október 18-án, a közös miniszterek és a két miniszterelnök részvételével összeült a közös minisztertanács.

43 Az ülésen az uralkodó elnökölt. Ö az egész ügyről eddig nem nyilvánított véleményt, és most is fegyelmezetten tartotta magát a külügyminiszterével kötött megállapodáshoz. Érzelmein azonban nem tudott egészen uralkodni, és ami eddig még soha nem fordult elő, köntörfalazás nélkül kinyilvánította a magyar kormánnyal szembeni averzióját. Méghozzá kissé erőltetett módon, azon a címen, hogy a Neue Freie Presse aznapi számában információ jelent meg a közös minisztertanácson tárgyalandó témáról, és azt az uralkodó véleménye szerint a magyar kormány szivárogtathatta ki. Mint mondotta, valahányszor a magyar miniszterek megjelennek Bécsben, mindig valami indiszkréció történik. A számonkérő gyanúsítás, úgyszintén a magyar miniszterelnök szánalmas szabadkozása méltatlan 12