Levéltári Szemle, 45. (1995)
Levéltári Szemle, 45. (1995) 2. szám - Diószegi István: Közjogi kérdések a közös minisztertanács előtt, 1883–1895 / 3–20. o.
jához, két évtized múltáni hivatali utódja amikor két egymástól független állami egyedről írt, az osztrák—magyar kapcsolat államszövetség jellegét tette hangsúlyosabbá. Az „Osztrák—Magyar Monarchia" elnevezés inkább a szövetségi állam koncepciójának felelt meg, és ha magyar részről egyszer az államszövetség álláspontjára helyezkedtek, az elnevezés további használata tiszta formalitássá minősült, és bármikor elő lehetett állni azzal a kívánalommal, hogy a Monarchia elnevezését az újabb magyar közjogi felfogáshoz igazítsák. Az Osztrák—Magyar Monarchia elnevezés további használatát kilátásba helyező minisztertanácsi határozat, amelyet legalázatosabb felterjesztés formájában az uralkodó tudomására hoztak, hosszabb távon így korántsem volt megnyugtató. 29 A magyar kormánynyilatkozat mindenesetre lecsillapította a kedélyeket, és a vita, legalábbis a közös minisztertanács szintjén egy ideig nem folytatódott. Mivel azonban sem az elvi, sem a gyakorlati tisztázás nem volt teljes, a lappangó ellentétek tovább éltek, és adandó alkalommal rögtön felszínre törtek. A közös hadügyminisztérium 1896-os költségvetési tervezetében, az osztrák centralista felfogás szellemében a „die beiden Reichshálften" kifejezés fordult elő, ami ellen Bánffy magyar miniszterelnök rögtön hevesen tiltakozott, 30 az 1895. június 1-jei közös minisztertanácson pedig maga az uralkodó jelentette ki, hogy a Monarchia kifelé egységet képez, és újra használta a magyarokat irritáló „Reichshálfte" kifejezést. 31 Nem valami elszólás, vagy pontatlanság volt ez részéről, hanem sokkal inkább válasz az újabb magyar törekvésekre, amelyek most a változatosság kedvéért „az osztrák—magyar kormány" kifejezés kiiktatására irányultak. 32 A terminológiai kötélhúzás ebben a szellemben folytatódott tovább, és az általunk tárgyalt időszakban nem is következett be megnyugtató kitisztázás. A probléma lezárása kedvéért azért el kell mondanunk, hogy a századforduló után a vita olyan szélsőséges formákat öltött, hogy Aehrenthal közös külügyminiszter valamennyi szerződés esetében vissza akart térni az Osztrák— Magyar Monarchia formula használatához 33 , Wekerle magyar miniszterelnök viszont valamennyi szerződés esetében az Ausztria és Magyarország megnevezést tartotta jogszerűnek. A két évtizeden át tartó vita után Aehrenthal közös külügyminiszter, Beck osztrák miniszterelnök és Wekerle magyar miniszterelnök között 1908 januárjában létrejött megállapodás tett pontot, amely a nemzetközi szerződésekben megkülönböztette a közös, a közös egyetértéssel intézett, és az autonóm ügyeket, és ennek megfelelően szabályozta a szerződő fél megnevezését és az aláírási jogosultságot. 35 Ez a rendezés tulajdonképpen már 1868-ban esedékes volt, és ha akkor bekövetkezik, sok fölösleges közjogi vitát takarított volna meg mindkét országrész számára. Jótékony hatása 1908-ban is vitathatatlan volt, de csodákat nem lehetett tőle várni. A Monarchiához fűződő elvékonyodó magyar érdekszálakat ekkor már semmiféle közjogi tisztázás nem erősíthette meg. A közös hadsereg elnevezése A szerződő félnek a nemzetközi szerződésekben történő megnevezésével egyidejűleg a közös hadsereg elnevezésének kérdése is napirendre került. A problémát ugyancsak magyar részről hozták szőnyegre. Az elnevezés rendezésére irányuló törekvés összefüggött a Magyarország és a Monarchia közötti viszony újraértelmezésével, a közjogi közelítés azonban más alapállásból történt. Míg a szerződő fél megnevezésének kérdésében az 1868-as kompromisszumot bolygatták, a közös hadsereg elnevezésének ügyében a kompromisszum szellemében jártak el és az akkori megállapodás teljessé tételére törekedtek. A hadsereg elnevezése ugyanis a hatvanhetes kiegyezés után nem változott meg, és az to;Í