Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 2. szám - Diószegi István: Közjogi kérdések a közös minisztertanács előtt, 1883–1895 / 3–20. o.

és a változtatás engedélyezése céljából az uralkodóhoz fordult. Az uralkodó mielőtt döntött volna, célszerűnek látta, hogy az ügyet a közös minisztertanács elé terjessze, abból a célból, hogy a közös miniszterek és az osztrák kormány véleményét is meghallgathassa. Az 1888. január 24-én tartott tanácskozáson

23 Orczy Béla, a király személye körüli miniszter képviselte a magyar kormány álláspontját. Két argumentummal élt: részint azzal, hogy az eredeti szöveg meghagyása következtében új közös ügy (mármint osztrák—magyar határ) keletkeznék, részint azzal, hogy a „két állam" kifejezés már a korábbi magyar törvényekben is előfordult. Kállay közös pénzügyminiszter pártját fogta a magyar kormánynak, mondván, hogy az egyezmény külföld felé érvényes szövege érintetlen marad, a becikkelyezéssel kapcsolatos változtatások pedig kizárólag a magyar törvényhozás belső ügyét képezik. Az ellenvéleményt legvilágosabban Taaffe osztrák miniszterelnök fogalmazta meg. Kijelentette, hogy bár a Monarchia két része közötti egyezmények megkötése alkalmával különböző kifejezéseket használtak, a külföld irányába mindig fenntartották az Osztrák—Magyar Monarchia megnevezést. Továbbra is fenn kívánta tartani azt az elvet, hogy a Monarchia határait a külföld irányába egynek tekintsék, ami véleménye szerint nem zárta ki, hogy ebben az ügyben változatlanul a két kormányt tekintsék a végrehajtó hatalomnak. Kálnoky ugyancsak annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a külföld irányába továbbra is megtartsák az Osztrák—Magyar Monarchia kifejezést. Az uralkodó kétszer is szót emelt a „két állam" kifejezés ellen, amelyet államjogi szempontból nem talált megfelelőnek. A jegyzőkönyv szövegét olvasva először is az tűnik szembe, hogy a tanácskozás részvevői mennyire tájékozatlanok voltak a nemzetközi szerződések megkötésével kapcsolatosan kialakított gyakorlatot illetően. A közös külügyminiszter és az osztrák miniszterelnök állításával ellentétben, mint láttuk, nem minden esetben az Osztrák—Magyar Monarchia volt a szerződő fél, és a nemzetközi okmányok címében és szövegében nemhogy a Monarchia két állama, de gyakorta külön Ausztria, és külön Magyarország is előfordult. A másik feltűnő mozzanat: a határ jellegével kapcsolatos közjogi bizonytalanság. Az osztrák miniszterelnök ezt a határt a Monarchia határának tartotta, de ez ügyben a két kormányt vélte illetékesnek, a magyar kormány képviselője azt hangsúlyozta, hogy a határ nem tekinthető osztrák—magyar közös határnak, de nem tudott pozitív meghatározást adni, A szerződéses gyakorlat ismeretében és a szóban forgó ügy közjogi definiálásával (olyan ügy volt ez, amelyben a két kormány önállóan intézkedhetett) könnyen le lehetett volna zárni a vitát, és nagyobb nehézség nélkül teljesíteni lehetett volna a magyar kormány kívánságát. Miután azonban az ügy olyan parlamenti előzmények után került a közös minisztertanács elé, amelyek arra mutattak, hogy magyar részről nem egyszerűen közjogi pontosítást akarnak, hanem a magyar állami különállást kívánják hangsúlyozni, sem a precedens, sem a közjogi szakszerűség nem nyújthatott megoldást. Az uralkodó, és vele együtt az osztrák miniszterelnök és a közös külügyminiszter a „két állam'' kifejezés reklamálását némi joggal úgy foghatta fel, mint az 1868-as kompromisszum elleni támadást, és semmiképpen nem vélte megengedhetőnek, hogy a Monarchia kifelé mutatott egységének rovására bármiféle engedményt tegyenek. A megoldás végül olyan színvonalon jött létre, mint amilyenen a közös minisztertanácsi vita lezajlott. Az uralkodó hozzájárult ahhoz, hogy a becikkelyezendő szerződés első paragrafusába felvegyék a „két állam" kifejezést (saját terminológiájába belezavarodva hozzátette, hogy a „két államterület" lenne az egyedül helyes szóhasználat, amit pedig sem korábban, sem későbben nem tartott helyesnek), de kifejezetten megtiltotta, hogy e két szó a szerződés címében 7