Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 1. szám - Dóka Klára: A katolikus egyházi levéltárak segédletei és azok továbbfejlesztésének lehetősége / 47–53. o.

Mint a köztörténetből ismert, 1950 után csupán négy rend működött, melyek közül a ferencesek, piaristák, bencések tartottak fenn levéltárat, 341 fm 1950 előtti iratanyaggal. A katolikus plébániákon őrzött 1950-nél korábbi történeti iratanyag terjedelme 3488 fm, a plébániák közül 1536 helyen találhatók 1895 előtti iratok, kb. 1200 plébánia gyűjteményei a 18. századra is vonatkoznak, 17 településen pedig 17. századi iratanyag is van.

3 A katolikus egyházi levéltárak segédleteinek első csoportjába az egykorú vagy a 18. század végétől aktuális rendezések során készített lajstromok, az iratanyagra vagy annak kisebb részére vonatkozó mutatók tartoznak, melyek általában az eredeti (latin) nyelvet követve adnak áttekintést. A Pécsi Káptalani Levéltárban például a magánlevéltár iratait — időrendben — csomókba és tételekbe osztották, majd az egyes tételekhez ábécé rendszerű mutató készült. Ez főként a 18. század vonatkozásában igen jól használható. A Pannonhalmi Bencés Főapátsági Levéltár irataihoz hasonló jellegű lajstrom áll rendelkezésre. Vácott a püspöki egyházkormányzati levéltár iratanyagát 1852-ben összesen 192 kútfőbe osztották be. Az egri érsekség 1804-ig terjedő, a püspöki korszakra vonatkozó

4 iratainak rendjét 1805—1820 között alakították ki. A korszak egész iratanyagát, 3381 ügyiratot, nyolc tárgyi egységben, ezen belül összefüggő számsorban lajstromozták, palliummal látták el, sőt hozzájuk betűrendes mutató is készült. Az 1805 utáni iratokból csak négy csoportot alakítottak ki. Hasonló volt a gazdasági iratok és könyvek rendszere, ahol azonban nem került sor a püspöki és érseki részek elválasztására.

5 A segédletek másik csoportja a katolikus levéltárakban az 1950-es évek elejéről származik. Az 1950. évi 29. tvr. vonatkozó előírásai szerint e gyűjteményekben, mint nemzeti érdekű magánlevéltárakban biztosítani kellett a kutatás feltételeit és az iratanyag hozzáférhetőségét. 1951-ben az ismert körülmények között

6 a katolikus levéltárak ún. „kettős kezelés"-be kerültek, ami témánk szempontjából azt jelentette, hogy a meginduló általános leltározás során az állami levéltárakban kötelező segédleteket (alapleltárakat majd csomójegyzékeket) kellett elkészíteni e gyűjteményekben is. A leltározási munkát részben az egyházi gyűjtemények munkatársai, részben állami levéltárosok végezték, és az elkészült segédletek egy példánya — az általános gyakorlatnak megfelelően a Levéltárak Országos Központjához került.

7 Bár a dokumentumok hiányosak, a megmaradt anyagból úgy tűnik, hogy e leltározási munkát nem egyforma mélységig végezték el. Sok gondot okozott, hogy szemben az elsősorban törvényhatósági iratokat őrző állami levéltárak zömmel regisztratúra rendszerével az egyházi levéltárak iratait elsősorban tárgy szerint rendezték.

8 Az egyházkormányzati iratok általában rendezettek voltak, a gazdasági iratok már kevésbé, és különösen sok, ömlesztett állapotban lévő gazdasági iratanyag volt a két világháború közti időszakból. Mind az alapleltárakra, mind a csomó jegyzékekre vonatkozó utasítások értelmezésével sok probléma volt. Az alapleltárak, mint ismeretes állagonként öt vagy 11 pontos formában készültek. Az ötpontos alapleltár rovatai voltak — az iratanyag, tárgya, — leírása, — irattári rendszere, — a kutatási lehetőség, — megjegyzés (hiányok, hogyan került a levéltárba stb.). Ali pontos alapleltár elsősorban azzal volt bővebb, hogy az iratok fizikai állapotára több információt tartalmazott. Az utasítások adaptálásánál az jelentette az első gondot, hogy az állag a legtöbb katolikus levéltárban ismeretlen fogalom volt. így az ötpontos alapleltárakat sorozatokhoz, egyes tételekhez, néhol azonban fondokhoz állították öszsze. A készítő szorgalmán múlott, mennyire alkalmazott összevonást. Különö48