Levéltári Szemle, 44. (1994)
Levéltári Szemle, 44. (1994) 3. szám - HÍREK - Bana József: A XI. Vas Megyei Levéltári Nap, 1994. április 25. / 104–105. o.
menyi Iskolaszékek levéltári forrásainak ismertetésével mintegy történelmi mintát nyújtott a megalakuló iskolaszékek számára. Előadása betekintést engedett a XIX. század második felében működő iskolaszékek munkájába. Az iskolaszékek 1948-ig álltak fenn, amikor is az iskolák egyházi tulajdonból állami tulajdonba kerülésével megszűntek. Az előadás után két korreferátum is elhangzott. Az egyiket Nagy Imre, a Hajdúböszörményi Önkormányzat Intézményfelügyeleti Irodájának vezetője tartotta arról, hogy hogyan alakulnak újjá az iskolaszékek, és milyen feladatokat tűznek ki célul maguk elé. A másik korreferátumban Sőrés István, a rendezvényt lebonyolító II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatója az iskolában működő iskolaszékről és annak fogadtatásáról beszélt. Május 6-án, az utolsó napon érdekes és aktuális téma került napirendre a Levéltári Napok rendezvénysorozatában. A levéltár és a számítógép címmel zajlott beszélgetés a Hajdúböszörményi Fióklevéltárban. A beszélgetést Pásztor Ferenc, a Heves Megyei Levéltár programozó matematikusa vezette. Szólt a Heves Megyei Levéltárban a számítógép alkalmazásában elért eredményekről. Ezután a számítógépes hálózatépítés előnyeit ecsetelte, majd annak kétféle típusát ismertette. Tulajdonképpen számítógépes hálózat működésére szükség lenne, nemcsak a levéltáron belül, hanem a levéltárak között is. Ugyanis ez nagymértékben felgyorsítaná az információáramlást, és elősegítené az iratanyag jobb megismerését. Pásztor Ferenc a beszélgetés során kitért még a szövegszerkesztő, adatbázis-kezelő, táblázatkészítő és kiadványkészítő (nyomdai) programokra is. A jelenlévők kérdéseikkel is próbáltak közelebb kerülni a számítógép működésének megértéséhez, megbarátkozni az alkalmazás gondolatával, összességében programokban bővelkedő, eredményes Levéltári Napokat zárhattunk 1994. május 6-án. Szilágyi Gáborné A XI. Vas Megyei Levéltári Nap 1994. április 25. A XI. Vas Megyei Levéltári Nap a szokott helyszínen, a megyei művelődési és ifjúsági központ konferenciatermében zajlott le. A Levéltári Nap előadásai „A választások és Vas megye a XIV— XX. században" témakört ölelték fel. A megnyitót Kun László, Vas megye főjegyzője tartotta. Áttekintette az elmúlt ezer év magyarországi választásait. Nem annyira megnyitót, mint inkább tudományos előadást halottunk, majd Kóta Péter: „Királyválasztás: egyéni, családi, nemzeti érdek a középkorban" címmel tartotta meg előadását. Külön fejezetet szentelt az események alakítóinak, az arisztokratáknak. így a kiemelkedő szerepeket betöltő Vas megyei családok; a Güssingek, a Kanizsaiak, a Felsőlendvai Szécsiek, az Újlakiak és az Alsólendvai Bánfiak történetét ismertette. Ezután a nemesség, a familiárisok kerültek sorra. Számtalan példát hallottunk az egyéni érdekből vezérelt sűrű köpönyegforgatásokra és az olykor egymás ellen küzdő családtagok figyelemre méltó klán-szolidaritásaira. Legvégül összegezte a leg104