Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 3. szám - HÍREK - Breinich Gábor: Az együttműködés esélye: az ICA/SMA konferenciája Budapesten, 1994. május 29–június 2. / 96–101. o.

ott dolgozó kollégákat foglalkoztatják. A korreferátumokban a nyugati térségből érkező kollégák a saját levéltáraikban működő probléma-megoldásokat mutathatták be, kifejtve a különböző elveken alapuló rendszerek jellemzőit, előnyös és hátrányos vonásait. Az ülésszakot az Újvárosháza dúsan aranyozott üléstermében Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere nyitotta meg, kifejezve a levéltárügy és az annak érdekében tevékenykedő nemzetközi szervezet munkája iránti érdeklődését, elismerését. A hivatalos megnyitó után Fritz Lendenmann idézte fel a rendezvény szervezésének körülményeit, nehézségeit. A kormányoktól független szervezet, az ICA csaknem másfél évtizedes önálló működésének főbb állomásait, valamint az 1985-ben alakult önkormányzati levéltári szekció tevékenységét James R. Sewell, London város levéltárosa, a szekció elnöke ismertette. Ezt követően az ülésszak tizenkét témakörben tekintette át a helyhatósági levéltárak működési körülményeit és szakmai problémáit. (Tekintettel arra, hogy az ICA/SMA Janus címen kiadott saját kiadványában az előadások szövegét megjelenteti, a témák megjelölésén kívül csak a jellemzőbb megállapításokat kívánjuk felvillantani.) Az első napon a központosított és a decentralizált irányítási rendszer, a szakmai hatáskör és a községi autonómia viszonyait, a városi levéltárak és a városi közigazgatás közötti kapcsolatok kérdéskörét tűzte napirendre a tanácskozás, továbbá megvizsgálta a levéltárosnak az iratkezelési rendszerre gyakorolható befolyását, valamint az állami és városi levéltárak közötti kompetencia elhatárolásának problémáját. A közép- és kelet-európai viszonyokat Iván Martinovsky (Plzen), Jan Sulavik (Pozsony), Natália Redkozubova (Minszk) és Jüri Kivimae (Tallin) vázolta. Bemutatták a számunkra is ismerős viszonyokat: a nagy hagyományokkal rendelkező városi levéltárak államosítását, területi, állami feladatokkal való megbízását, a szoros állami (belügyminisztériumi) irányítást illetve ellenőrzést, a vezetők politikai megbízhatóságtól függő kinevezését, az ebből fakadó szakmai problémákat. A Nyugat-Európából érkezett előadók korreferátumaikban az elvekben eltérő, de az adott országban kiegyensúlyozottan működő levéltári rendszerekről számoltak be. Monique Mestayer és Franz Jayot a nyolcvanas évek decentralizációs folyamata után is központosított jellegű, állami irányítás és ellenőrzés alatt álló franciaországi levéltári hálózatot mutatta be, ahol a Kulturális Minisztérium mellett működő levéltári főhatóság gyakorol szakmai felügyeletet. Lényegesen különböznek ettől a németországi viszonyok, ahol a tagolt hatalmi struktúrának megfelelő levéltári rendszer az önkormányzatok számára biztosítja a levéltárfenntartói jogosítványokat, az ellenőrzés jogát. A levéltári törvény alapkérdéseket szabályozó rendelkezésein túl, állami beavatkozás nélkül, oldják meg a levéltárak szakmai tevékenységének összehangolását. Hans Eugen Specker (Ulm) előadásából kitűnt, hogy az állami levéltárak csak tanácsadói szerepet gyakorolhatnak, s az önkormányzati levéltárak szövetségi konferenciája, amely érdekképviseletként működik, rendszeres évi tanácskozásokkal képes betölteni a szakmai felügyelet szerepét is. E másfajta működési elv mellett a szakmai színvonal biztosítéka még a nagy hagyományokkal rendelkező levéltárosképzés magas nívója, amely szintén segít összehangolni az álláspontokat. A brit viszonyok hagyományairól és az újabban jelentkező tendenciákról James R. Sewell (London) számolt be. Az előbbi tekintetében az önkormányzatok által fenntartott levéltárak önállóságáról, (Londonban 23 aligazgatási egység tarthat fenn önálló levéltárat) s negatív kihatásként a levéltári gyűjtemények esetleges felaprózódásának veszélyéről beszélt. Az újabb tendenciák érzékelteté97