Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 3. szám - MÉRLEG - Kisfaludy Katalin: Tóth Ágnes: Telepítések Magyarországon 1945–1948 között. Kecskemét, 1993 / 84–85. o.

büntethetőséget is jogosnak tartja, és a népcsoport egyes tagjainak meghurcolásától, megalázásától, és még sorolhatnánk, hogy mitől sem riad vissza. Mintegy járulékosan ugyan, de végül mégis fölmerült a korabeli elképzelésekben,, a „tiszta nemzetállamok" népcsoportok telepítgetése árán történő megteremtésének ötlete. Az ötlet ilyen formában keresztülvihetetlen és életképtelen volt, még akkor is, ha a Trianon okozta valós igazságtalanságok korrigálását szintén elérhetőnek tartotta. Ebben a vonatkozásban is alapvetően fontos és helytálló a szerző megállapítása, hogy ugyanis semmiféle elképzelés nem jöhet szóba a nemzetiségi problémák megoldásában, egyedül az alapvető jogokat tiszteletben tartó kisebbségi politika. Éppen ez a könyv legaktuálisabb mondanivalója a ma számára. Ugyanakkor szembesülhetünk olyan emberi tragédiákkal és irigylésre egy csöppet sem méltó sorsokkal, melyek vétlen áldozatai a hibás elképzeléseken, a téves ideológiákon és rocsz ötleteken alapuló politikai gyakorlatnak, s amely éppen emiatt csak negatív eredményeket volt képes felmutatni. Negatív és igen hosszan tartó „eredményeket", hiszen a ki-be-áttelepítettek százainak emlékezetében, gyermekeikben ki tudja meddig élhetnek, s ki tudja milyen energiákat táplálhatnak a megaláztatás szörnyű élményei. Tóth Ágnes könyve azért is nagyon jó könyv, mert érzelmektől úgy mentes, hogy miközben egy megbotránkoztatóan igazságtalan és gaz eseménysorozat szemlélőjévé teszi, az olvasót a megalázottak mellé állítja, de mindvégig tárgyilagos marad, nem próbál felesleges indulatokat gerjeszteni. Ez munkájának másik fontos erénye, mely jól választott módszereinek, a téma alapos ismeretének és nem utolsósorban etikus kutatói magatartásának köszönhető. Főképpen ezeket a szempontokat kell minden tollforgató figyelmébe ajánlanunk, aki a (közel)múlt kutatására vállalkozik. Éppen ma, amikor a nemzetiségi problémák, a valaha elkövetett bűnök taglalása sokszor a napi politizálás szintjére „emelkedve" éppen ellentétes célokat ér el, nem azt, ami a történetírás alapvető értelme. Tóth Ágnes nem manipulál közvéleményt, nem akar többet, csak ami a kutatómunka valódi célja: feltárni, megismerni és megismertetni a múltat, annak egy szeletét. Mégpedig azért, mert a „kisebbségek helyzetének egységes jogi normák szerinti rendezése, ... a közép-európai országok egymás érdekeit kölcsönösen tiszteletben tartó együttműködésének megvalósítása" folyamatában az első lépés „talán éppen az lehet, hogy ki-ki" szembesüljön saját felelősségével a II. világháborút követő események kapcsán. Kisfaludy Katalin 85