Levéltári Szemle, 44. (1994)
Levéltári Szemle, 44. (1994) 3. szám - Gergely Jenő: A magyar katolikus püspöki kar konferenciái 1945–1948 között: bevezető tanulmány egy meg nem jelent dokumentumkötethez... / 38–44. o.
XII— XIII. köteteként a magyar katolikus püspökkari tanácskozások 1919—1944 közötti jegyzőkönyveinek teljes terjedelemben való közzétételére. 5 A nagy volumenű forráspublikáció szerkesztője, gondozója Beké Margit, aki a forrásokhoz több kiegészítő indexet, táblázatot és egyéb forrást is csatolt. A két terjedelmes kötetet kitevő anyag jegyzetekkel való ellátására azonban — mint a közreműködőktől értesültünk — részint anyagi, részint időbeli nehézségek miatt nem került sor. A püspöki konferenciák 1892—1918 közötti, hasonlóképpen már nyomtatásban rendelkezésre álló jegyzőkönyveinek publikálása még várat magára. Még nagyobb nehézségekkel kell megküzdenie annak, aki az 1945 utáni jegyzőkönyvek esetleges közzétételére vállalkozik. Itt nemcsak a levéltári törvényből adódó korlátozások merülnek fel, hanem számos egyéb nehézség is. Az 1945 utáni jegyzőkönyvek már nem kerültek nyomdai úton való sokszorosításra, hanem a valószínű gyorsírással, vagy egyszerű jegyzeteléssel készült jegyzőkönyveket legépelték, a kijelölt hitelesítők ezt hitelesítették és gépírással sokszorosították annyi példányban, hogy a konferencia minden tagjának legyen példánya. Előfordult az is, hogy a tanácskozásokról egyáltalán nem készült hiteles jegyzőkönyv, hanem csak egyes résztvevők saját feljegyzései maradtak fenn. A püspökkari tanácskozások jegyzőkönyvei a Mindszenty-korszakban 1945 és 1948 között még részletesek és hitelesnek tekinthetők, amelyek fontos forrásul szolg'álnak. Ezeknek elvileg a prímási levéltárban hiánytalanul meg kellene lenniük, hiszen ezeken Mindszenty elnökölt. A hercegprímás letartóztatása, majd bebörtönzése után a konferencia működése már esetlegessé vált. 1949 elejétől, bár szinte minden hónapban menetrend szerint tanácskoztak, érdemi jegyzőkönyveket nem fektettek fel, tekintettel a körülményekre. Ez 1956 után is lényegében így volt, hiszen a résztvevők is tisztában voltak azzal, hogy részint az ott elhangzottak rövid úton az „illetékesek", leginkább az Állami Egyházügyi Hivatal tudomására jutnak, részint az is világos volt, hogy a döntések nem ott születnek. Az 1960-as évek közepétől a püspöki konferencia saját statútum szerint működött, és az évi négy tanácskozás vált rendszeressé. Ezekről a katolikus sajtóban hivatalos közlemények jelentek meg. További problémát jelent az 1949 utáni idők jegyzőkönyveinek teljes sorát összegyűjteni akaró számára, hogy a tanácskozás előkészítője, irányítója és a döntések „végrehajtója" gyakran változott. Mindszenty félreállítása után a kialakult szokásjog szerint az akkori kalocsai érsek, Grősz József lett a püspöki kar elnöke és a konferencia házigazdája, tegyük hozzá, hogy ekkor csak rövid ideig, 1951-ig, amikor őt is letartóztatták, elítélték és 1956-ig börtönben tartották. 1951—1956 között a rangban következő egri érsek, Czapik Gyula volt a püspöki konferencia elnöke. Az 1956-os forradalom két hetében Mindszenty bíboros nem tartott teljes körű püspöki konferenciát. A hivatalába már 1956 tavaszán visszatért Grősz érsek — Czapik halála után — egészen 1961-ig volt a tanácskozások vezetője. (A további időszakra nem kívánunk itt kitérni.) A fentiekből az is következik, hogy a források ezekben az években nem elsősorban Esztergomban csapódtak le, hanem a nevezett ordinariusok levéltárában. * * * Ezek után tekintsük át, hogy miként alakult a magyar katolikus püspöki kar konferenciáinak története 1945 és 1948 között. A magyarországi katolikus egyház új- és legújabbkori történelmének elsődleges forrásértékű és autentikus dokumentációja a püspöki kar rendszeresen tartott tanácskozásairól fennmaradt jegyzőkönyvek. Ezek forrásértéke nagyjából megfelel a nemzeti történelemben a mindenkori minisztertanácsi jegyző39
