Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 2. szám - Koroknai Ákos: A levéltárak és a változó gazdaság Nyugat-Európában / 3–18. o.

rásanyag kerül be vállalati, regionális gazdasági, állami vagy önkormányzati levéltárba, miközben a gazdaság gyorsan változik, fejlődik és átalakul. Jogosak tehát azok a kívánságok, amelyek azt sürgetik, mielőbb tisztázzák, mely forrásanyagokat kell megőrizni és melyeket nem.

19 Elég itt csak a műszaki dokumentációk őrzési-gyűjtési problémáit említeni (vajon minden termék dokumentációját őrizni kell? —, a termékfejlesztés és -gyártás hasonló dokumentációi közül melyeket kell megőrizni, netán csak a végtermékekét? —, vagy egy más összefüggésben: csak a nagyvállalati fejlesztések dokumentációit kell-e megőrizni vagy a rövid életű és specializált fejlesztésekre létesült kisebb vállalkozásokét is? —, és még folytathatnánk). A megoldási lehetőségek keresésében nem csupán levéltárosok, hanem az érintett vállalatok is részt vettek, igaz, kevésbé elméleti, mint inkább gyakorlati megfontolásokból. 3. A gazdasági magánlevéltárak archiválási alapelvei és a gyakorlat Az 1930-as évek Németországában az iparvállalatok iratanyagának szakszerűtlen kezelése és rendszertelen megőrzése miatt egyre több panasz merült fel. Kilátásban volt egy olyan általános levéltári törvény megalkotása, amely a magánvállalati iratok állami levéltárba adását rendeli el biztonságos megőrzésük céljából. A rajna-vesztfáliai vasipar képviselői ekkor határozták el, hogy irataik levéltározását maguk oldják meg. Az állami levéltári szakigazgatással együttműködve 1936-ban üzemi levéltári bizottságot hívtak életre, amelynek feladatává tették irányelvek kidolgozását a vállalati levéltárak létesítéséhez és a gazdasági iratok selejtezéséhez. A nagyobb vállalatoknál műszakilag, közgazdaságilag és archivisztikailag képzett vállalati levéltárosok alkalmazását tűzték ki célul, csakhogy elkerüljék iratanyagaik államosítását. E törekvések jegyében rendszeresített pl. 1938-ban a Mannesmannröhren Werke AG is levéltárosi állást.

20 A vállalati iratanyagok tulajdonjogával összefüggő kérdések nemzetközi viszonylatban tisztázottaknak tekinthetők. Általános felfogás, hogy a vállalati levéltári anyag, de általában bármely természetes és jogi személy iratanyaga olyan javat képez, amely a mindenkori ingó vagyon része („das Archivgut gehört zu den beweglichen Vermögensteilen"), amely ebből eredően eladás, fúzió, kiválás stb. esetén az arra jogosult (a vevő, az új tulajdonos stb.) rendelkezési joga alá esik. Ez az elv a tulajdonviszonyok változásánál mindig érvényesült, akkor is, ha az iratanyag új tulajdonosa (a jogosult) változatlanul folytatta, illetve megtartotta a megvett, privatizált, fuzionált stb. vállalat eredeti tevékenységét, akkor is, ha azt csak részben folytatta, és akkor is, ha teljesen új tevékenységbe kezdett. Az iratanyag feletti tulajdonjogot a magángazdaságban csak a legutóbbi időkben hozott jogszabályok korlátozzák (a kulturális javak védelméről), főként az iratanyagok külföldre vitelének megakadályozásában. Miután az iratanyag a vállalati ingó vagyon szerves tartozéka, adható-vehető, és ezáltal funkcionálisan mozgatható oda, ahol az a legcélszerűbben hasznosítható. Mindez lényeges következményekkel jár, éspedig azzal, hogy — mindenkori tulajdonosa szabadon rendelkezhet felette, — mozgása — összefüggésben a tulajdonosi szabad rendelkezési joggal — a gyakorolt tevékenységek „vándorlásához" kötődik, ami nem csupán a teljes tevékenységi kör vándorlását jelenti, hanem a résztevékenységekét is, — mozgása nyilvánvalóan ellentmond minden kizárólagos rendszerezési (rendezési) sémának, így a fondképzőhöz kötött merev provenienciaelvnek, de a rugalmatlanul értelmezett pertinenciaelvnek is.

21 A multinacionális nagyvállalatok kialakulásával tevékenységi rádiuszuk vili