Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 2. szám - Koroknai Ákos: A levéltárak és a változó gazdaság Nyugat-Európában / 3–18. o.

anyagából tevődött össze, azaz az állománygyarapításban erős szelekció valósult meg.

15 Friedrich Kahlenberg, a koblenzi szövetségi levéltár munkatársa az 1980-as évek végén fogalmazta meg azt az alapelvet, hogy a gazdasági iratanyagok megőrzéséről elsősorban az önigazgató gazdaság vállalatainak kell gondoskodnia. A szövetségi levéltár az új vállalati levéltárak létesítését, szakszerű anyagkezelésük kialakítását támogatja is, hogy azok a tudományos kutatás számára elérhetők legyenek. A Frankfurt am Main-ban 1988-ban megrendezett Deutscher Archivtag ezt a problémakört részletesen megvitatta. Kitűnt, hogy az állami levéltárakban nem állami tulajdonú iratanyagok elhelyezése még akkor is elkerülhetetlen, ha e téren nincs közvetlen illetékességük, mivel a regionális gazdasági és az iparági levéltárak (pl. a bochumi bányászati levéltár) hálózata nem teljes, s mivel emiatt értékes gazdasági forrásanyagok mehetnek veszendőbe. Kiderült az is, hogy a gyűjtőköri illetékesség meghatározása sem mindig egyértelmű. Bár az 1987. évi baden-württembergi és az 1989. évi északraj na-vesztfáliai levéltári törvény a regionális gazdasági levéltáraknak a kamarai levéltári anyagok átvételében az átvételi illékességet biztosította arra való tekintettel, hogy a kamarák az önigazgató gazdaság szervei, de a magángazdaság más szerveire tulajdonjogi okokból ezt az illetékességet természetesen már nem terjesztette ki. A maradandó értékű gazdasági iratanyag megmentésében a német levéltári felfogás ezért hangsúlyozza a különféle levéltári intézmények közötti szoros együttműködés kívánalmát és a gazdaságnak levéltárakkal közös felelősségvállalását. A szorgalmazott együttműködést a német levéltári törvény lehetővé is teszi.

16 A levéltárak és a gazdaság közötti tartalmas szakmai együttműködés kialakítása a gazdasági forrásanyagok átvételében, gyűjtésében a jövő feladata. A gyűjtőköri illetékesség merev érvényesítése, illetve a gyűjtőköri illetéktelenség rugalmatlan alkalmazása miatt ma még értékes forrásanyagok pusztulhatnak el. A városi levéltárak például a városkörzethez tartozó magángazdaság történeti forrásértékű iratait általában nem, vagy csak esetlegesen veszik át. A levéltárak általában azoknak az iratanyagoknak az átvételét részesítik előnyben, amelyeknek tulajdonjogát is megszerezhetik. A koblenzi szövetségi levéltár például — ha módja van rá — a letéti szerződéseknél olyan klauzulát alkalmaz, miszerint bizonyos idő elteltével az iratok tulajdonjoga átháramlik rá A baden-württembergi regionális gazdasági levéltár hasonló eljárást követ. Az őrzési szerződések többnyire díjtalan őrzést biztosítanak, de lehetőséget nyújtanak az iratátadóknak arra is, hogy meghatározott idő után beadott irataikat visszavegyék.

17 Áz állománygyarapítás alapja mindenütt a feltételezett bizalom. A levéltárak messzemenően garantálják a titokvédelmet, az átadás/átvételi szerződések betartását (pl. az iratok csak a beadó jóváhagyásával és meghatározott idő elteltével kutathatók).

18 A fentiekből következően nem véletlen, ha időről időre felvetődik a különféle levéltárak társadalmi kötelezettsége a követett állománygyarapítást illetően, ti. miként őrizzék meg a kortörténet forrásait, mennyire átfogó ebbéli tevékenységük. A kérdésfelvetések nyilvánvalóan a minél átgondoltabb gyűjtőterületi munka kialakítására, megszervezésére irányulnak, a gyűjtési, gyarapítási szempontok jól körülhatárolt megfogalmazására, különben fennáll a veszély, hogy a levéltárak a kutatásnak olyan forrásodat kínálnak, amelyet az nem keres, s így a tudomány források hiányában spekulatív, deduktív válaszokra kényszerül vagy a kérdések megválaszolását átengedi arra illetékteleneknek. Fokozottan igaz ez a magángazdaság forrásainál, amelyek gyűjtése, átvétele — az eredmények ellenére — még közel sem megoldott. Nem minden értékes gazdasági for10