Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 2. szám - Koroknai Ákos: A levéltárak és a változó gazdaság Nyugat-Európában / 3–18. o.

mundban megrendezett eíso -— 1991. szeptemberi — nemzetközi kollokviumán Klára van Eyll, a kölni Raj na-Vesztfáliai Gazdasági Levéltár igazgatőasszonya felvetette: nem lenne-e célszerű a központi gazdaságirányítás megszűnésével bekövetkezett nagy számú csőd miatt a kelet-európai államoknak a közös piaci és az EFTA-országokban kifejlesztett regionális gazdasági levéltárak hálózati modelljét, ül. azoknak variánsait, mint regionális anyagfogadó és -mentő helyekét ajánlani, miután a kelet-európai régiókban végbemenő iparstrukturális változások gyors levéltári intézkedéseket követelnek az értékes gazdasági iratanyag megmentésére. Ügy vélte — és joggal —: ilyen intézkedések hiányában a kelet-európai régiók fejlődésére, strukturális átalakulásaira alapvető történeti forrásanyagok pusztulhatnak el, amelyek a nemzetközi komparatisztika számára végleg elvesznek. A regionális gazdasági levéltárak országonkénti hálózatának kiépítésétől nem csupán a primer gazdasági forrásanyagok megmentését remélte, hanem azt is, hogy általuk csökken a már működő levéltárak túlterheltsége.

1 A német gazdasági levéltárosok probléma-érzékenységének hátterében nyilvánvalóan az áll, hogy az NDK átalakulásával, illetve az új német állam létrejöttével hozzánk hasonló gondokkal küzdenek, legfőként a gazdasági levéltárügyben. A szövetségi és tagállami törvényhozások a közigazgatási szerveket érintően a német egyesülési szerződés és a tagállami átalakulások vonatkozásában ugyan egyértelműen szabályozták az iratanyagok feletti illetékességet, de a gazdasági iratanyagok esetében erre nem került sor. Bár a Rajna-Vesztfáliai Levéltár 1990 májusában az új tagállamok kereskedelmi és iparkamaráinak — a volt NDK területén az egykori NSZK-ban kialakult gyakorlat mintájára — regionális gazdasági levéltárak létesítését javallta, a fiatal kamarák ekkor még nem érzékelték, hogy az önigazgató gazdaság érdekképviseleteiként a gazdasági levéltárügy felkarolásában jelentős szerepet játszhatnak, s hogy e téren nem pusztán csak a jogilag szankcionált felelősséghordozóknak — ti. a német vagyonügynökségnek és a gyűjtőkörileg illetékes levéltáraknak — vannak kötelezettségeik. Az NSZK és NDK levéltáros egyesületei ezért 1990 augusztusában az NDK központi állami szerveinek, társadalmi szervezeteinek megszűnése, az állami vállalatok helyére lépő új és különféle tulajdonformájú vállalkozásoknak megalakulása kapcsán közös felhívást adtak ki, amelyben kifejezésre juttatták, hogy — a történeti források megmentésére meg kell teremteni a szervezeti-intézményi, a személyi és anyagi, az őrzési és raktározási feltételeket, — törvénytelennek kell tekinteni azokat az iratmegsemmisítéseket, amelyek nem az illetékes levéltárak egyetértésével történnek, — az iratmentéseknek a központi közigazgatási szerveken kívül ki kell terjedniük a regionális és helyi közigazgatási szervek iratanyagára is, — érvényben kell tartani az NDK-ban megalkotott jogszabályokat az állami, kerületi és városi levéltárak illetékességére vonatkozóan, ha állami vállalatokat és egyéb gazdasági szerveket privatizálnak vagy megszüntetnek, — a levéltárakat képessé kell tenni a korábban államilag irányított gazdaság levéltárérett anyagainak átvételére, — az NSZK levéltári szervezeteinek támogatniuk kell az NDK levéltárügyének átalakítását, és részt kell vállalniok a szakerők átképzésében.

2 Az állami levéltárügyről szóló 1976. évi NDK-rendelet hatályban is maradt. Ennek eredményeként az ún. első értékkategóriás vállalati iratanyagok megmaradását sikerült garantálni. Ez a jogszabály azonban az állami szektor közép- és kisvállalatainak iratanyagáról nem rendelkezett, így sorsuk nem rendeződhetett. Miután 1990 végére a gazdasági iratanyagot a pusztulás veszélye egyre jobban fenyegette, 1990 novemberében az NSZK regionális gazdasági le4