Levéltári Szemle, 43. (1993)

Levéltári Szemle, 43. (1993) 1. szám - KILÁTÓ - Ress Imre: A Mitteilungen des Österreichischen Staatsarchivs 1987., 1990. és 1992. évi kötetei / 81–85. o.

indíttatásból és humanista meggyőződésből vette pártfogásba. Befolyásos Öszszeköttetései ellenére sem tudta azonban a vallásalapító Baha-Ullah-nak és híveinek palesztinai száműzetését megakadályozni. — Harald Heppner a szerb történeti mentalitás alakulásához szolgáltat értékes adalékot Thallóczy Lajosnak a rigómezei csata félévezredes évfordulós rendezvényeiről helyszíni megfigyelések alapján készült összefoglalója közzétételével. A koszovói ünnepségek előkészületei a hamis historizálás és a politikai aktualizálás jegyében zajlottak, s ez azért okozott fejtörést az osztrák—magyar vezető körökben, mert az Oroszország iránti túlzott szimpátia megnyilvánulásoktól és a magyarországi szerbek Monarchia-ellenes demonstrációitól tartottak. A beérkezett információk arra késztették a Balkán-politika birodalmi szintű felelőseit, Kálnoky közös kül- és Kállay pénzügyminisztert, hogy ne csupán elfogult és túlzó diplomáciai forrásokból, hanem a térség történeti- néprajzi viszonyait behatóan ismerő magyar tudóstól kapjanak reális képet, aki a Magyar Tudományos Akadémia képviseletében vett részt a rendezvényeken. A történeti évfordulót a szerb politikai vezető réteg felfokozott nacionalizmussal, a területi igények szimbolikus megjelenítésével tette emlékezetessé, de ennek nem volt tömegeket mozgósító hatása. Mindebből Thallóczy joggal vonta le azt a következtetést, hogy a Koszovo-ünnepség a szerb nacionalista propaganda kudarcának bizonyult. A magyarországi szerbek lojalitásának további biztosítására Magyarország és az uralkodó ház iránti ráutaltságuk tudatát erősítő, az etnikai sajátosságaikat és történelmi hagyományaikat messzemenően tiszteletben tartó politikát javasolt s ennek jegyében — a Koszovo-ünnepségek hatásának ellensúlyozása — kezdeményezte a szerbek magyarországi betelepülése 200. évfordulójának, Ferenc József jelenlétével nyomatékosított megünneplését. — Jelentős intézménytörténeti hozadéka lehet Rudolf Angstner hivatásos karrierdiplomata vállalkozásának, aki egy tanulmánysorozatban kívánja ismertetni az osztrák—magyar diplomáciai képviseletek elhelyezésének, szervezetének és személyi összetételének alakulását. A párizsi nagykövetség sorsát tárgyaló nyitótanulmányban a híres Matignon palotának, a francia miniszterelnök mai rezidenciájának a sorsa áll a középpontban, amelyet a III. Köztársaság antirojalista intézkedései miatt az orleanista érzelmű Galliera hercegnő egy budapesti uralkodói audienciát követően az 1800-as években végrendeletileg adományozott az Osztrák—Magyar Monarchiának. A reprezentatív palota azonban csupán az első világháborúig adott otthont a Monarchia diplomatáinak. A háború végén a francia kormány a jóvátételi fizetések kikényszerítésére zár alá vette, s csak a békeszerződések aláírása után értékesíthette Ausztria és Magyarország az épületet, amelynek eladási árából mindkét utódállam szerényebb méretű követségi rezidenciát vásárolt. — A másik fontos állomáshelyen Berlinben a Monarchia szintén csak az 1880-as évek végétől rendelkezett a nagyhatalmi ranghoz méltó rezidenciával, amely a világháború után szintén eladásra került. Ez utóbbi tanulmány, amely az 1992. évi kötetben jelent meg, a katonai attaséi hivatal működésétől a világháború utáni felszámolóhivatal tevékenységéig — a nagykövetség teljes szervezetét ismerteti, s egészen napjainkig vezet végig a 'különböző szintű berlini székhelyű osztrák képviseletek történetén. — Hermann J. W. Kuprian munkája értékeli a szövetségi kancellári tisztségbe emelkedett tiroli levéltárigazgató, Joseph Mayr elképzelését az osztrák levéltárügy szervezeti reformjáról. Mayr azzal a célkitűzéssel kezdte meg küzdelmét a levéltárak segédhivatali jellegének megszüntetéséért, megfelelő államigazgatási és tudományos közéleti helyének megtalálásáért, hogy a jövőben tehetséges szakemberek számára értelmes feladatokkal tegye vonzóvá a levéltárügy szolgálatát. Kancellársága alatt az 1920-as évek elején kísérletet tett a tartományi kormányok és a négy szövetségi tárca alárendeltségébe tartozó bécsi központi, illetve a tartományi levéltárak egységes irányítását bitzosító le83