Levéltári Szemle, 43. (1993)
Levéltári Szemle, 43. (1993) 1. szám - DOKUMENTUM - Molnár András: "Egy honvéd feljegyzései" Batthyány Lajos grófról / 49–62. o.
rehajtásában. Lajos, Rainer és József főhercegek 62 úgy gondolták, eleget tesznek, ha csak enyhítenek a rendszer merevségén, és azt hitték, ihogy egyedi esetekben adott könnyítések és kedvezmények által megbékülhetnek az egész helyzettel, különösen pedig önmagukkal. Az idős nádor évtizedeken át sikerrel töltötte be ezt a közvetítő szerepet és ezáltal megalapozta fia bizalmas kapcsolatát az udvar által bizalmatlanul szemlélt Batthyányval. Miután a nádor maga is elismerést tanúsított Batthyány tehetsége és hazafias törekvése iránt, István herceg annál bensőségesebben kötődött hozzá. De Batthyányt nem lehetett ilyen könnyen megnyerni. Megtisztelve érezte magát a császári herceg látogatása által, és emelte ünnepségeinek fényét, ámde annak jelenlétében is nyíltan kimutatta politikai nézeteit, ha a beszélgetést nem lehetett elterelni a politikáról. Sőt, Batthyány azt gyanította, hogy ezzel a kitüntetéssel akarják átcsábítani a kormánypárt soraiba, és kezdetben István herceget e cél simulékony eszközének tartotta. ,,A jó herceg azt hiszi, hogy bonbonjaival balekot foghat" — mondta Batthyány egy napon, — „de téved; a Batthyányak ugyan mind bolondok, de nem szamarak." A baráti kapcsolat ellenére, amelynek során a különböző utazások idején számos levelet váltottak, nem szűnt meg ez a bizalmatlanság. Batthyány nem tudta elhinni, hogy egy császári herceg meg merné kockáztatni a szembenállást a császári kormánnyal, ha fel is ismerte — hogy ne válasszunk rosszabb szavakat — a gyengeségeiket és hibáikat. Megnőtt ez a bizalmatlanság, amikor végül István herceg elfogadta a cseh kormányzói állást, és Metternich korhadt kormányának kiszolgálójává vált. (...) István herceg azonban nem tévesztette szem elől eredeti célját, a magyarországi nádorságot, és a hivatalok, valamint a közélet legkiemelkedőbb szeméhelyiségeivel továbbra is kapcsolatot tartott. Érintkezésbe lépett Batthyányval, amilyen gyakran csak Pestre látogatott, így a nádor halálakor is. István herceg többet tudott a magyarországi pártokról, mint Csehország kormányzásáról, és az apjától hallotta, hogy jelentős törekvéseknek kell fellépniük akkor, ha a kormány kitart a makacssága mellett, és az alkotmányt, ahelyett hogy kiegészítené, meg akarja dönteni. József főherceg nádor 1847. január 13-án halt meg, amikor már épp javában folyt az elkövetkező országgyűlés választási agitációja, és ez a haláleset még nagyobb buzgóságra hevítette a pártokat, mert a nádorválasztás miatt még bizonyosabbá vált az országgyűlés kiírása. Ilyen körülmények között Batthyány nem léphetett fel barátja, István herceg vetélytársaként, 63 de az is Batthyány becsületére szolgált, hogy sem ez a körülmény, sem barátjának kilátásba helyezett rangja nem ingatta meg politikai törekvéseiben egy pillanatig sem. Az ellenzéknek a legtöbb megyében csekély fáradságába került, hogy tagjai megválasztását biztosítsa, egyedül az volt a lényeg, hogy a legfontosabb csapás révén adják tudtul az ország elképzelését, és ezért támogatta Batthyány Kossuth követté jelölését Pest megyében. (.. .J 64 Kossuth megválasztása azért volt jelentős esemény, mert Pesten, és olyan grandiózus módon ment végbe, valamint ezáltal kapott az alsóházi ellenzék olyan vezetőt, amilyen a főrendiházi ellenzéké Batthyány volt. (.. .) 65 JEGYZETEK 1 Kacziány Géza: A magyar mémoire-irodalom 1848-tól 1914-ig. Bp., 1917. 30. o., Károlyi Árpád: Németújvári gróf Batthyány Lajos első magyar miniszterelnök főbenjáró pöre. Bp., 1932. I. köt. 593. o., Nagy Márta: Az 1848—1849-es emigráció 59