Levéltári Szemle, 43. (1993)

Levéltári Szemle, 43. (1993) 1. szám - DOKUMENTUM - Molnár András: "Egy honvéd feljegyzései" Batthyány Lajos grófról / 49–62. o.

félek a haláltól, én, és eszméim Elemérben fogunk továbbélni!" Az uradalmaiban egész ökröket és birkákat sütöttek és kádból itták a bort. Alattvalói, számos szeszélye ellenére még jobban szerették urukat: büszkék voltak rá. Batthyány igazi nagyúrként élt, és megismételjük ezt a tényt, mert másrészről némelyek azon fáradoztak, hogy az alkotmány megtartásáért történt magyar felkelést a demokraták műveként mutassák be; ez teljesen helytelen, mert a király közvetlen környezetében szőtt intrika éppen az arisztokrácia és a bürokrácia leghatározottabb személyiségeit hajtotta az ellenzék, a felkelés, a forradalom és a felségárulás felé. Batthyány sohasem csatlakozott ugyanakkor az udvarhoz, sőt tüntetően elhanyagolta a megszokott külsőségeket; azonban a Metternich-kamarilla idejében történt egy eset, amikor Metternich félesége, egy magyar mágnásnő

59 arra merészkedett, hogy a régensnő szerepét játssza. Batthyány Lajos gróf apósa, Zichy Károly gróf az 1840-es országgyűlés berekesztése után kapcsolatot keresett az udvarral lányai és veje számára; lépéseket tett, hogy a hölgyek elnyerjék a Csillagkereszt-rendet. A rend fővédnöknője, az anyacsászárnő

60 nem talált okot, hogy a felvételt megtagadja, azt az udvarnál szintén a tekintélyes családhoz illő kegynek tekintették; egyedül Metternich hercegné befolyása vezetett oda, hogy a rendet csak három nővér számára készítették el — a negyedik, Batthyány Lajos gróf felesége nem kapta meg. Batthyány túl okos és túl határozott volt ahhoz, hogy ezért az udvarra vagy a kamarillára nehezteljen; azonban ez okból komoly szóváltása volt az apósával, mivel az eset nem az ország népszerű mágnását, hanem az udvart kompromittálta. Kitudódott, hogy sem Batthyány, sem a felesége nem kérte ezt a kitüntetést, és az egész manőver Bécsre ütött vissza. Az elhunyt nádor jobban megbecsülte a magyarországi személyes kapcsolatokat, mint a bécsi udvar, és a feltűnés, amelyet ez az ügy keltett, arra indította, hogy ellenlépést tegyen, amely saját távlati tervei számára is előnyös lehetett. Megengedte István hercegnek, hogy Batthyány házát gyakrabban látogassa, és a főherceg nem csupán az ünnepségek, bálok és estélyek alkalmával, hanem a családi körben is megjelent, és akkoriban szívélyes kapcsolat alakult ki a királyi helytartó fia, valamint az ellenzék vezetője között. Már említést tettünk a pompás és gazdag ünnepségekről, amelyeket Batthyány nyáron az ikervári kastélyában, az országgyűlés alatt Pozsonyban, télen pedig Pesten rendezett; pomeraniai libák, cseh fácánok, orosz kaviár, strasburgi pástétomok, angol gamélarák, indiai mártások, tengeri rákok az Adriáról, osztrigák Hollandiából, görög és spanyol borok, és a világ minden csemegéje megtalálható volt a káposzta, a szalonna, a paprika, a kukorica, a budai és a tokaji borok mellett. De nemcsak egyedül ez a bőség volt képes lebilincselni a fiatal, ambiciózus császári herceget, hiszen szívesen szórakozott Batthyányval, aki sok főnemesen túltéve kitűnő vadász, merész úszó, valamint remek lovas és kocsis volt. István herceg már 1841—1846 között bensőséges barátságban volt Batthyány Lajossal,

61 és miközben az utóbbinak a főrendiház ülésein gyakran éles rendreutasításokat kellett eltűrni az elnöklő nádortól, abban egyetértettek a buzgó hazafiak, hogy meg kell történnie a reformnak, mielőtt a trón, az ország és az alkotmány áldozatául esne a Metternich-féle államigazgatásnak. Az idős és tapasztalt nádor is másként beszélt a szobájában, mint a nyilvános üléseken; kifinomult elméjével — amely Ferenc császárnak és több fivérének is egészen sajátja volt — felismerte a bajokat és a visszásságokat. (...) De egyik császári hercegnék sem volt meg a bátorsága és az energiája, hogy a szükséges reformokat Metternich herceg akarata és makacssága ellenére keresztülvigye; egyik sem volt kész arra az áldozatra, hogy inkább lemondjon a rangjáról, semmint segédkezet nyújtson a kormány szerencsétlen terveinek vég58