Levéltári Szemle, 43. (1993)
Levéltári Szemle, 43. (1993) 1. szám - DOKUMENTUM - Molnár András: "Egy honvéd feljegyzései" Batthyány Lajos grófról / 49–62. o.
lakat, ékszereket, szalvétákat és minden hasonló tárgyat, amit könnyű volt zsebrevágni. Valahányszor vendégségbe hívták, még a tábornokánál és ezredesénél is, az asztalbontás után rendszerint hiányzott valamelyik evőeszköz. József gróf mániája közismert volt, és csak mulattak rajta, mivel inasa másnap rendszerint visszahozta az eltulajdonított tárgyakat vagy pótolta azokat. A bécsi Károly főherceg szálloda ravasz pincére, kihasználva a grófnak ezt a szenvedélyét, egy rézkanalat tett eléje, majd ezüstkánálért kért kártérítést, amit azután meg is kapott. Olyan helyeken azonban, ahol nem ismerték, néha kellemetlensége támadt leküzdhetetlen szenvedélye miatt, ezért a rendőrség megbízásából mindenhova elkísérte egy komornyik, aki éles szemmel figyelte a gróf mesterkedéseit. Az ügyes kezű gróf azonban mégis megtévesztette, és gyakran csak éjjel, a kabátzsebben talált rá szolgája az eltulajdonított tárgyakra, ezeket azután rendszeresen visszaszolgáltatta. József gróf még a kaszárnyában sem tudta visszafogni magát, és amikor mint lovassági százados az őrszobát vagy az istállót meglátogatta, a legénység szemléje után mindig hiányzott valami. Ez gyakran a legmulatságosabb vagy éppen a legbotrányosabb jelenetekhez vezetett, amelyek miatt végül is búcsút kellett vennie a katonaságtól. (...) Elhagyta a katonai szolgálatot és megházasodott. Választása egy, a Sterlitz 16 családból való fiatal, szép, értelmes, ámde szegény nemeskisasszonyra esett. Ebből a kapcsolatból származott Lajos gróf, és egy lány, Amália. A házasság nyolcadik évében azonban József gróf elhunyt, feleségére hagyva gyermekeik gyámságát és a birtokok korlátlan kezelésének jogát. 17 Batthyány grófnénak kevés derűs napban volt része szeszélyes férje oldalán. Halála után annál nagyobb mértékben támadt fel életkedve. A szép és gazdag mágnásözvegy köré hamarosan számos barát és hódoló gyülekezett. Az ikervári uradalom, 18 a grófi család nyári lakhelye közelében (Vas megyében, nem messze a stájer határtól) terült el a sárvári uradalom, Franz von Modena főherceg 19 birtoka. 1816-ban és 1817-ben itt volt a rezidenciája I. Ferdinánd hercegnek, 20 itt pihente ki a háború fáradalmait. A szeszélyes Batthyány gróffal való szomszédság a legelők, erdők és hasonlók használata miatt többször viszályhoz és pereskedéshez vezetett. A gróf halála után barátságos viszonyban rendezték az özveggyel a viszályokat, és a személyes találkozások nyomán baráti kapcsolat alakült ki közöttük. A grófné igyekezett méltóvá tenni lakhelyét a hercegi látogatásokra, és az elhunyt férje által megtakarított jövedelmet egy pompás park, értékes külföldi növényekkel beültetett üvegházak, botanikai-, ásvány- és könyvgyűjtemények, valamint más hasonlók létesítésére használta föl. A grófné nem értett hozzá és nagyon drága árat kellett fizetnie némely beléndekért és csillogó kőért, viszont tündökölhetett velük vendégei előtt, akik maguk sem voltak jártasak a dologban. A nagyobb kiadások közé tartozott az Ikervárt Sárvárral összekötő út kiépítése, amelynek költségeit a grófné fedezte. E tennivalók közepette háttérbe szorult a gyerekek nevelése. A grófné úgy vélte, hogy egy házitanító felfogadásával eleget tesz kötelességének. (.. .) 21 Az Ikerváron 1809-ben született Lajos gróf 22 természete már gyermekkorában hevesnek, vadnak mutatkozott. A magyar arisztokrácia korlátlanul élvezte privilégiumait, a saját birtokán az egyszerű nemesember is királyként viselkedett. A gyerekek büszkeség, dölyf, kíméletlenség tanúi voltak, és ugyanezt a magatartást annál könnyebben sajátították el, amennyiben természetes hajlamaik is erre ösztönözték őket. Lajos gróf már ifjú éveiben is a mágnást játszotta; szolgáival szemben lovaglóostort használt, és egész környezetét bántalmazta. Legkedvesebb tartózkodási helye az istálló volt, ahol a kocsis és a lovász hódoltak előtte. A lovaglás és a vadászat töltötte ki az idejét, és a házitanító örült, ha növendékét napokig nem látta. A fiú durvasága hamarosan a saját 51