Levéltári Szemle, 43. (1993)

Levéltári Szemle, 43. (1993) 4. szám - KILÁTÓ - Menne-Haritz, Angelika: Levéltárosképzés a XXI. századnak / 66–85. o.

állománymegóvás, a levéltárépítés területén, továbbá az új törvényes rendelkezések is, amelyek mind befolyásolják a levéltári munkát. És végül, az igazgatási szerveknél keletkező történeti forrásanyagot létében és biztonságában fenyegeti, ha ott az ügyvitelt automatizálják, a szövegeket pedig tetszés szerint tárolhatják, továbbíthatják, másolhatják vagy törölhetik. A szakmának monopóliuma van bizonyos képesítésekre, és ezek jelentősége növekedni fog. Vállalnia kell hát a felelősséget a szakképzett utánpótlás biztosításáért.

19 Ezért szükség lenne olyan képesített levéltárosokra, akik ismereteiket ki tudják terjeszteni új társadalmi területekre, ahol erre igény van, még akkor is, ha az igény még artikulálatlan. Ha több a képzett levéltáros, mint az üres állások száma, a szakma terjeszkedhet, s ezáltal akkor és ott tud társadalmi problémák megoldásába bekapcsolódni, amikor és ahol szükséges. A levéltárosok a maguk módszereivel meg tudják találni fontos problémák megoldási módozatait, amihez egyetlen más szakmának sincs alkalmas eszköze. Ha viszont ehelyett közművelődési vagy történeti dokumentalista munkára ajánlkoznak a levéltárfenntartónak vagy finanszírozónak, akad náluk professzionistább munkaerő, ami az efféle munkához fölösleges levéltárosi képesítés nélkül sok esetben még olcsóbb is. A szakmai identitás alapja mindmáig gyakran — legalábbis az európai, történeti-segédtudományi tradíció körében — a történeti vagy speciálisan medievisztikai képesítés. Mellette a levéltártudomány többnyire alárendelt szerepet játszik, s gyakorlati készségek elsajátítására redukáltan, a levéltárosok szakmai identitásának sokszor csak elhanyagolható részét alkotja. Pedig a közigazgatási iratanyag levéltári feldolgozása nélkül a történeti kutatás előtt fontos források maradnak rejtve. A történeti dokumentumok felhasználása A történeti kutatás az iratokat és a múlt más emlékeit arra használja, hogy még ismeretlen tényekről hiteles adatokat szerezzen. A forrásanyagban le nem írt folyamatokat illetően a formai jegyek vizsgálatával tud helyes •következtetésekre jutni. Nemcsak szövegeket olvas, hanem felhasználja a forrásanyagban megfigyelhető rendszert a források értelmezéséhez, kapcsolatok és oksági öszszefüggések rekonstruálásához. A hitelesség és a hihetőség fokának elbírálásához a forráskritika eszközeivel él. A vizsgálódásnak ez a módszere azonban nem csak a történeti kutatásokban érvényesül. Ugyanilyen okból használ iratokat egy parlamenti vizsgálóbizottság is. Bennük talál hiteles információkat folyamatokról és kapcsolatokról. Precedensek alkalmazásához egy hatóság is régi iratokat használ. Nem az ügyeket veszi fel újra, azaz nem az ügyiratokat folytatja, hanem az eljárásra alkalmazható információk forrásait vizsgálja. Ilyen szempontból a történeti kutatás csak egy a sok kérdésfeltevés közül, amelyek az ügyintézés menetére, vagyis a döntési mechanizmusra vonatkozó információkat igénylik. A levéltárosi szakma, amelynek megvannak a módszerei arra, hogy a közigazgatási iratanyag keletkezési mechanizmusában rejlő információkat a történeti kutatás számára feltárja, és amely e módszereket továbbfejleszti, egyszersmind arra is képes, hogy a történeti kutatáson kívül más igényeket is kielégítsen. Nincs még egy szakma, amely erre a célra megfelelő módszereket dolgozott volna ki. A levéltárost, mint szakembert, pontosan ezt teszi pótolhatatlanná. Ezenkívül a levéltáraknak ott vannak új, fontos feladatai, ahol a közigazgatás nyilvánossá válik, és a társadalomnak joga van azt szemmel tartani. A közigazgatási szerveknél vagy jogelődeiknél keletkezett információkat levéltárak közvetítik. A közigazgatás intézkedéseinek minden polgár tárgya, vagy 70