Levéltári Szemle, 43. (1993)

Levéltári Szemle, 43. (1993) 4. szám - Hudi József: A történetkutatás és történetírás Veszprém megyében, 1779–1949 / 13–25. o.

ügyelőség, a levéltárak esetében az Országos Levéltár látta el a szakmai felügyeletet.

3 A korszak általános felfogása szerint a vidéki régészeti, néprajzi, természetes történettudományi kutatások bázisintézménye a múzeum volt, mely a helyi erők összefogásával jött létre. Veszprémben — Laczkó Dezső, Fraknói Vilmos és többek fáradozásának köszönhetően — 1904-ben, a vármegyeháza épületében nyílt meg a vármegyei múzeum és könyvtár, amely nemcsak a történelem tárgyi emlékeinek összegyűjtését, feldolgozását és bemutatását, hanem a történetkutatás megszervezését is feladatának tekintette.

4 1. A hőskorszakról A vármegyei múzeum és könyvtár megalapítása sejtetni engedi: Veszprém megyében, s a megye székhelyén jelentős szellemi energiák halmozódtak fel az előző évtizedekben. Sőt, ha megvizsgáljuk a megyei történetírás hőskorát, azt is mondhatjuk: az előző száz év alatt. Az egyes település múltjára vonatkozó történeti érdeklődés ugyanis határozottan a 18. században jelentkezett. A történetírói reflexió ekkor azonban még többnyire hagyományos, vagyis irodalmi formában, műfajokban (verses köszöntőkben, halotti beszédekben, valamely évfordulót köszöntő versezetben stb.) fejeződött ki. A latin, német, majd egyre inkább magyar nyelven írott művek így tudtak legkönnyebben a legszélesebb hallgatóközönséghez eljutni. (Tekintettel arra, hogy Magyarország népességének valószínűleg több, mint kilenctizede nem tudott írni-olvasni a 18. század végén.) Történeti jellegű feldolgozások sem elsősorban tudományos, hanem gyakorlati céllal készültek. A városok a földesúrral folytatott pereskedés során kerestek történeti érveket szabadságjogaik megvédelmezésére vagy bővítésére. Veszprém város tanácsa Bizvásy Pál nótáriust bízta meg ezzel a feladattal. Bizvásy 1776-ban „a város boldogulására" állította össze annak történetét, melynek egy példányát Thury Etele találta meg — jellemző módon egy hentesüzletben, ahol csomagolópapírként használták —, s közölte a Történelmi Tár hasábjain. Arról, hogy valójában mit is fedezett fel, természetesen ő maga sem tudott.

5 Horváth János szöllösgyöröki plébános a Napóleon ellen felkelő nemesség buzdítására állította össze Kinizsi Pál életrajzát 1797-ben, melyet Szvorényi Mihely, a veszprémi papi szeminárium egyházjog és történelem tanára verselt meg.

6 Bővebb felsorolás helyett még egy esetet említek. Pap Gábor, a veszprémi református egyházmegye jegyzője 1845-ben kapott megbízást arra, hogy Veszprém város legkorábbi, 1614-től vezetett anyakönyvét beköttesse. Megbizatásának eleget is tett. Látva, hogy a kötet egyes lapjain az írás annyira elmosódott, hogy idővel olvashatatlanná válik, megírta a veszprémi református egyház legkorábbi történetét, s a kéziratot az anyakönyv végéhez köttette.

7 Művét, némi kiegészítéssel, Thury Etele a saját neve alatt közölte később. Ez a példa nemcsak a történeti érzék jelenlétét tanúsítja, hanem azt is, hogy a történészek hoszszú időn át nem tekintették bűnnek, ha mások írásait szabadon felhasználták munkáikban. Ennek a gyakorlatnak a szerzői jog megjelenése vetett véget.

8 A fentiekből is kitűnt, hogy a régió történetírásának kezdeti szakaszában (a 19. század végéig) az egyházak játszották a főszerepet. Befolyásuk századunkban lényegesen csökkent, bár még így is erőteljes maradt, egészen 1945-ig. A falvak szintjén az egyházak a 18. század első felében megelégedtek a lelkek számbavételével, az egyházközség döntéseinek írásba foglalásával. A rekatolizáció légkörében egyre sűrűbbé váló egyházlátogatások során azonban már nemcsak a jelenkori egyház állapotára, hanem múltbeli viszonyaira is kíván14