Levéltári Szemle, 43. (1993)

Levéltári Szemle, 43. (1993) 3. szám - Ujváry Gábor: Magyar állami ösztöndíjasok külföldön, 1867–1944 / 14–26. o.

tákat követő, szakszerű kultúrigazgatás hazai elterjesztésére, valamint — az igen sokszor (ám általában helytelenül) idézett „kultúrfölény-gondolat" jegyében — a korszak elvárásaihoz és a világháború utáni megváltozott helyzethez alkalmazkodva a magyar „tudományos nagyüzem" létrehozására. Ennek érdekében szorgalmazta az állami ösztöndíj-politika gyökeres megújítását s a külföldi magyar intézetek 'hálózatának kialakítását is. Klebelsberg 1917-től többször is hangoztatta: a külföldi tudományos központokba állami támogatással kiutazó magyar ösztöndíjasoknak szervezetten, az erre a célra alapított magyar intézetek segítségével és irányításával kellene folytatniuk tanulmányaikat, kutatásaikat.

13 Az 1920-as években Klebelsberg kezdeményezésére egymás után alakultak a „magyar kultúra külföldi őrszemei". Á bécsi és a vatikáni levéltárakban őrzött magyar vonatkozású anyagok föltárására, összegyűjtésére és kiadására jött létre 1920-ban a bécsi, 1923-ban pedig — a Fraknói-féle intézet jogutódjaként — a római Magyar Történeti Intézet. Hozzájuk hasonlóan a magyar állam tulajdonában voltak az 1924-ben Bécsben és BerZzraben, majd az 1928-ban Rómában megnyílt Collegium Hungaricumok, melyek már több szakterületről fogadhattak ösztöndíjasokat. A Párizsban tanuló magyar ösztöndíjas hallgatók istápolására 1927-ben állította föl a kultuszminisztérium a Franciaországi Magyar Tanulmányi Központot.

1

*

1 A külföldi ösztöndíjasok magyar intézettél nem rendelkező városokban és országokban — 1924-től az Egyesült Államokban, 1925től Franciaországban és Angliában, 1926-tól pedig Genfben is — kutathattak és tanulhattak a magyar kormány támogatásával. (A francia kormány már 192i-től biztosított ösztöndíjat magyar egyetemisták számára!) Intézmények, testületek, magánszemélyek, hazai és külföldi alapítványok ún. kézi — azaz a kiküldetési helyen szabadon fölhasználható és beosztható — ösztöndíjakkal finanszírozhatták az általuk tehetségesnek tartott fiatalok kinttartózkodását.

15 Klebelsberg iniciatívájára és tevékeny közreműködésével tehát már a húszas évek közepére kiépültek az egyre bővülő lehetőségeket nyújtó állami ösztöndíj-politika szervezeti keretei. Az ösztöndíjak minél objektívebb odaítélése és a magyar kultúrpropaganda ezáltali megerősítése érdekében azonban sürgetően szükségessé vált az egységes irányítást — s így az áttekinthetőséget is — biztosító, a különböző szakterületek sokszor eltérő szempontjait egymáshoz közelítő szabályozás kidolgozása. Az Országos ösztöndíjtanács Klebelsberg, a „legnagyobb álmú magyar kultuszminiszter", elengedhetetlennek tartotta a tudományos igazgatás apparátusának, az egyetemek, az állami kutatóintézetek és a közművelődési intézmények általában idősebb szakszemélyzetének képzett, lehetőleg külföldi tapasztalatokat is hasznosítani tudó fiatalokkal való felfrissítését. Emiatt érezte rendkívül fontosnak és szívéhez oly közelállónak az 1927:XIII. törvénycikket, mely bevalottan is egyik legkedvesebb törvénye volt. „Kultúrpolitikám két alapgondolaton épül fel — mondotta. — Emelni igyekszem a magyar nemzet széles néprétegeinek, nagy tömegeinek értelmi szintjét.., Gondoskodni kell azonban arról is, hogy ... kellő számban álljanak oly férfiak, különösen szakemberek rendelkezésre, kik teljesen európai színvonalon vannak, s így minden működési téren... elsőrangú erőkre támaszkodhassunk."

16 Az 1927:XIII. törvénycikk lényegében már kész tényeket rögzített, Klebelsberg ösztöndíj-politikájának addig elért eredményeit, az akkor már meglévő külföldi magyar intézetek helyzetét kodifikálta. Igen jelentős volt azonban 17