Levéltári Szemle, 43. (1993)

Levéltári Szemle, 43. (1993) 3. szám - Ujváry Gábor: Magyar állami ösztöndíjasok külföldön, 1867–1944 / 14–26. o.

abból a szempontból, hogy az ösztöndíjasok korábban meglehetősen esetleges kiválasztását az Országos Ösztöndíjtanács megalakításával szervezetileg és jogilag is szabályozta. Mint ez a 'képviselő- és felsőházi tárgyalásokból, a kedvező és lelkesedő sajtóvisszhangokból kiderül, a müveit közvélemény igen pozitívan és megértően fogadta a törvényt, mely — mint később kiderült, túlzott optimizmussal — Zürichben és Párizsban újabb Collegium Hungaricumok fölállítását és az ösztöndíj akció további fölfuttatását ígérte.

17 Az ösztöndíjtanács létrehozásával Klebelsberg nem az állami beavatkozást, hanem sokkal inkább a szakmai szelekciót kívánta erősíteni. A protekciós lehetőségek minél szűkebbre szorítása, a külföldre kiküldött ösztöndíjasok korábbinál objektívebb kiválasztása, a különböző szakterületek Magyarország szakember-szükségletéhez mérten arányos képviseletének biztosítása volt ezzel a legfőbb célja. Az Országos ösztöndíjtanács az egyetemek, a főiskolák, illetve a tudományos szervezetek és intézmények részéről kiküldött, valamint a vallás- és közoktatásügyi miniszter által meghívott tagjai a „szellemi és természettudományokat" egyenlő számban képviselő tudósokból és neves művészekből kerültek ki.. A húsz szakmai albizottságban tevékenykedő tanács a két világháború közötti Magyarország valóban legkiválóbb, nemzetközi hírű tudósait és művészeit tömörítette. Elnökei Berzeviczy Albert (1927—1933), Teleki Pál (1933—1936) és Bakay Lajos (1936-tól) voltak, az ügyvezető igazgatói tisztséget mindvégig Domanovszky Sándor viselte. A Tanács munkájában — csak néhány nevet találomra kiemelve — Kodály Zoltán, Bartók Béla, Csók István, Szent-Györgyi Albert, Petz Gedeon, Heim Pál, Huszti József, Czettler Jenő, Gombocz Zoltán, Hóman Bálint, Szekfü Gyula, Korányi Sándor, Magyary Zoltán, Hajnal István, Dohnányi Ernő, Gerevich Tibor, Hutyra Ferenc, Komis Gyula, Sík Sándor, Szőnyi István, Rohringer Sándor vettek részt.

18 Az ösztöndíjtanács minden év januárjában közzétett pályázati hirdetményei szerint a külföldi ösztöndíjakra a 35 — kivételes esetben 40 — évesnél fiatalabb kutatók, művészek és állami tisztviselők, illetve a főiskolák és az egyetemek elsősorban nyelvszakos hallgatói jelentkezhettek.

19 Az igen részletes kérdőívet kitöltött pályázókat — munkahelyük szerint — a Gyűjtemény egyetem Tanácsa, 1930-tól az Országos Természettudományi Tanács, illetve a jelölt főiskolai vagy egyetemi szaktanárának véleménye alapján a kari és az egyetemi tanács minősítette. Ennek figyelembevételével terjesztették föl jóváhagyásra a kultuszminiszterhez az Ösztöndíjtanács albizottságai az ösztöndíjra érdemesnek tartottak névsorát. A miniszter — aki a Tanács jelöltjeivel szemben csak a visszautasítás jogával élhetett — határozott a javaslatokról. A február 20-i határidővel benyújtott pályázatokról már augusztusra megszületett a döntés; a külföldi ösztöndíjat elnyertek listáját nyilvánosságra hozták.

20 Ha nem kiváló vagy igen jó tanulmányi előmenetelű hallgatók, publikációval nem, vagy alig rendelkező kutatók, az illető ország nyelvét szűkebb témájuk követéséhez nem megfelelően ismerők pályáztak, ha olyan szakterületre nyújtottak be kérelmet, amelyet Magyarországon is legalább olyan hatékonysággal lehetett tanulmányozni, mint külföldön, a tanács csaknem kivétel nélkül elutasító határozatot hozott. Megkívánták a jelöltektől Magyarország viszonyainak oly tökéletes ismeretét, „hogy érdeklődő külföldieknek ... helyes útbaigazítást és tájékoztatást tudjanak adni", a „nem magyar hangzású nevűektől" pedig kérték, hogy „ösztöndíjkérelmük benyújtásával egyidejűen" folyamodj anak a belügyminiszterhez névmagyarosításért, „hogy az esetleg elnyerendő ösztöndíjjal már magyar névvel mehessenek külföldre".

21 A kiutazók ritkábban egy-két hónapra, többnyire azonban fél vagy egész évre, hosszabbítás esetén még akár ennél tovább is kaptak ösztöndíjat. Ennek 18