Levéltári Szemle, 43. (1993)

Levéltári Szemle, 43. (1993) 3. szám - Kapronczay Károly: Adatok Közép-Kelet-Európa orvosképzésének átformálásához a 18–19. században / 3–13. o.

KAPRONCZAY KÁROLY Adatok Közép-Kelet-Európa orvosképzésének átformálásához a 18—19. században Közép-Kelet-Európa orvosképzésében döntő fordulatot a felvilágosult abszolutizmus oktatás- és egészségpolitikája eredményezett. Az Európa e térségében működött abszolutista monarchiák a felvilágosodás hatására — alapvető törekvésként — belső állami berendezéseiket felülről hozott reformokkal a felvilágosodás eszméinek befogadására alakították át. Igaz. a porosz, az osztrák és az orosz felvilágosult abszolutizmusok között lényeges különbségek is mutatkoztak, de egyben azonosnak bizonyultak: az állam alapvető feudális jellegének változatlanul hagyásával olyan államszervezetet és kormányzási formát kívántak kialakítani, amely részben kielégítette a feltörekvő polgárság igényeit, felzárkózást jelenthetett az egyre gyorsabban fejlődő Nyugat-Európához. A módszerekben, a meghozott reformintézkedések időpontjában eltérések mutatkozhatnak, viszont ezen államok legfontosabb feladataik közé emelték az oktatásés az egészségügy kérdését. É két feladatkör szoros összefüggésben állt egymással, mint az adózó állampolgár kiképzésének és munkaereje megőrzésének az állam által fontossá tett kérdése. A nevelés fontosságát már az előző évszázadokban is felismerték, a középkortól az uralkodók — a megerősödött királyi hatalom, majd az abszolutista uralkodási formákban is — iskola- és egyetemalapításokkal igyekeztek saját hatalmuknak és elképzeléseiknek megfelelő formákat kialakítani, de egészében megtervezett, az alsó szinttől az egyetemi képzésig terjedő, a szakoktatási kérdéseket is magába foglaló, az állam igényeinek és szükségleteinek megfelelő, az állam által irányított oktatási rendszerek csak a felvilágosodás hatására, a felvilágosult abszolutizmus korában formálódtak ki. Az előbbi szemlélet vonatkozik az egészségügyre, amelyet még összekapcsoltak a szegénygondozással. Addig e feladatkörök gondozása az egyház (egyházak) és a kisebb közösségek (városok, megyék) hatásterületébe esett. Igaz, Európa-szerte ismertek a középkori uralkodóknak az egészségvédelmet, a járványvédelmet és a közegészségügyet szervező rendelkezései, de ezek csupán lehetőséget teremtő intézkedések voltak, nem rendelkeztek általános érvénnyel.

1 Jó példaként az uralkodók is alapítottak ispotályokat, beteggondozó intézményeket, alapítványokkal segítették az orvosképzést, de a középkorban szervezett formában ennek intézményrendszere, jogszabályi formái a városokban alakultak ki.

2 A középkori városi szabályzatok, védő- és óvórendszerek, ispotályok a polgárság anyagi erejét vették igénybe, bár a polgári intézmények mellett jelentős volt az egyházak karitatív tevékenysége. Nem csak nálunk, de Európa majdnem minden területén jelentős eltérések mutatkoztak a közegészségügy és az orvosellátottság tekintetében. A pusztító járványok, a népbetegségek, a jelentős halálozási arányok késztették az uralkodókat, az államokat a közegészségügyet rendező országos érvényű jogszabályok kiadására, a szakem3