Levéltári Szemle, 43. (1993)

Levéltári Szemle, 43. (1993) 2. szám - Sáry István: Dr. Lengyel Alfréd (1908–1993) / 98–99. o.

Ahhoz, hogy az egész átadást-átvételt egy munkaszobából lebonyolító bi­zottság után az új osztály munkatársai rendes szobákba kerüljenek, először az átvételre kijelölt helyiségekből az iratanyagot kellett elszállítani. A kifestett és berendezett munkaszobákba 1992. szeptemberében és októberében költöztünk be. Ezt megelőzően szeptember l-jén megnyithattuk az új kutatótermünket, amelyben egy időben 14 fő dolgozhat. A fentiek szerint kialakított Alkotmány utcai részleg 1992. július l-jétől mint a Magyar Országos Levéltár MDP—MSZMP Iratok Osztálya, önálló szer­vezeti egységként kezdte meg személyi állományának kialakítását. A Politika­történeti Intézet Levéltárából átvett öt munkatárs mellett 1992-ben sikerült a levéltári személyzet számát 13 főre növelni. * * 4c Sajnos a közös ügyek megnyugtató lezárásáról még nem számolhatok be, mivel a törvény által előírt átadás-átvétel után jutott tudomásunkra, hogy az MSZP székházában is őriznek az Országos Levéltárba került iratokról mikro­film sorozatot. Az MSZP arra az álláspontra helyezkedett, hogy a mikrofilmek második sorozatát nem köteles átadni, ill. az Országos Levéltárba átkerült MDP—MSZMP iratokban lévő adatbázis fölötti kontrollját így kívánja biztosí­tani. A mikrofilmek átadása — nézetünk szerint a törvény végrehajtása —• így meghiúsult, ebben az ügyben bírósági döntésre várunk. Jelen pillanatban a mik­rofilmek egyik sorozatát az Országgyűlési Könyvtárban, a másikat pedig az Al­kotmány utcai épületben kettős zárás alatt tartjuk. » Soós László Dr. Lengyel Alfréd (1908—1993) Győr szabad királyi várossá nyilvánításának 250. évfordulójára, 1993. már­cius 6-ra készülve az év elején egy értekezleten arról tanácskoztunk, hogyan emlékezhetnénk a nagy évfordulóra. Dr. Lengyel Alfréd, Frédi bácsi, ahogy ne­veztük, arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy egy történeti előadás meg­tartására a levéltár vezetője a legilletékesebb, hiszen a Levéltár birtokában vannak azok az értékes dokumentumok, melyek megörökítői annak a hősi küz­delemnek, melyet a város évszázadokon keresztül folytatott jogaiért, a földes­úri fennhatóság alóli felszabadulásért. A megemlékezés méltó volt a város éle­tében kiemelkedő jelentőségű eseményhez, nielyet Frédi bácsi sajnos már nem élhetett meg, mert február l-jén eltávozott közülünk. Emlékét gazdag munkás­sága és életműve mellett az is őrzi, hogy a március 6-i díszünnepségen a már korábban kapott Pro űrbe kitüntetés mellé posthumus Győr város díszpolgára című kitüntetést is megkapta. Dr. Lengyel Alfréd Győrött született 1908-ban. Itt végezte elemi és a ben­98

Next

/
Thumbnails
Contents