Levéltári Szemle, 43. (1993)

Levéltári Szemle, 43. (1993) 2. szám - DOKUMENTUM - Németh Jánosné: Az idegenforgalom és az emigráció kérdése az MSZMP Politikai Bizottságe előtt 1960-ban: forrásközlés / 42–65. o.

rülnek fölénybe, akkor önmagától adódik, hogy a mozgást ezen a téren is biztosítani kell. Másik dolog: a különböző érdekeket össze kell hangolni. Első az állam bizton­ságának kérdése. Ez a dolog mindenütt összefügg az állam biztonságának kérdésével. Nem fogadom el azt a demagógiát, hogy kapitalista országokban mindenki oda uta­zik, ahova akar. Az én húgom Olaszországban él, nemrégen látogatott meg. Elmesélte, milyen nehezen kapta meg az utazási engedélyt, csak az én nevem miatt nem tudták megtagadni kérését. Magyarországon nemcsak a politikai körülmények változtak meg, hanem az anyagi viszonyok is és nem véletlen, hogy a kispolgári elemek szorítanak bennünket. Ez viszont önmagában hordja, hogy vigyázni kell a valuta kérdésére. Vigyáznak erre másutt is, Angliában és Franciaországban is. Ebből a szempontból érdekes ország Olaszország, ahol becslés szerint 25 millió külföldi fordul meg és kb. 5 milliárd dol­lárt hagy az országban. össze kell tehát hangolni az állambiztonság kérdését a valuta kérdésével, de fi­gyelembe kell venni, hogy van idegenforgalmi kérdés, szabadmozgási kérdés, ugyan­akkor van német kérdés, emigrációs kérdés stb. Minderre vigyázni kell. Igen fontos az a kérdés, amit Biszku elvtárs vetett fel a társadalmi ellenőrzéssel kapcsolatban. Itt meg kell teremteni a kapcsolatot a szakszervezettel, a KISZ-szel és más tömegszervezeteknek és szerveknek is segítséget kell nyújtaniok ehhez a mun­kához. Vigyázni kell, mert az újságban is olvashatunk arról, hogy kémek hogyan használják fel a szabadmozgást. Két amerikai kém Helsinkitől egy Volga-kocsival végig sétál az országon. Megfelelő közhangulatot kell teremteni az ellenőrzésben való részvételre, anélkül, hogy a külföldieket megijesztenénk. Meg kell állapítani, hogy — a Szovjetuniót is beleértve — nálunk kezelik leglibe­rálisabban ezt a kérdést. Másfél, két éve Csehszlovákia és Bulgária az idegenforga­lom szempontjából felszabadított egy csomó területet, épített egy csomó Inturist-szál­lót. Nekünk is egyensúlyba kell hozni ezt a kérdést. Az utóbbi négy évben az egyedi esetekben volt a hiba, erről vitatkoztak legtöbbet. El kell dönteni, hogy ha a kiuta­zást a miniszter az illetékes állami szervvel megvitatta, ő legyen felelős az illetőért. Most ott a baj, hogy ha a kiutazást nem lehet engedélyezni, a Belügyminisztériumra hivatkoznak. Apró Antal elvtárs: A gyakorlatban a dolog úgy kezdődik, hogy valamely feladat elvégzésére kije­lölnek embereket, azután megindul az útlevél megszerzése. A csoport együtt van az indulásra, akkor derül ki, hogy a második, vagy harmadik ember nem kaphat útle­velet. Marosán György elvtárs: Nekem az a véleményem, hogy a miniszternek mindent tudnia kell. Meg kell ta­lálni a formát, hogy közölhessék vele, miért nem mehet az illető. Átdobni a felelős­séget a Belügyminisztériumra nem jó, mert akkor olyan szerv felé bonyolítjuk a le­vegőt, ami politikailag nem hasznos. Az állami szerveknek tudniok kell koordinálni. Azért teszem ezeket szóvá, mert az egyedi kiutazások körül van a legtöbb vita. Még egy szót arról, hogy a népi demokratikus országok az egész vonalon politi­kai és idegenforgalmi okokból lazítják ezt a dolgot. Aprő Antal elvtárs: Nem lazítják, inkább normálissá teszik. Ez a szó nem jó. Marosán György elvtárs: A lazítás alatt azt értettem, hogy ahogy a politikai helyzet javul a világban, úgy válik lehetővé a szabadabb ki- és beutazás. Ha nincs az ENSZ-ben magyar kérdés, könnyebb ezt a dolgot kezelni. Most ha egy-egy utazásnál egy személy lemarad, az egész világ sajtója ezt kikürtöli. Ez politikai kérdés, és kockázat vállalása nélkül ez nem megy. De nem megy ez a cseheknél, lengyeleknél, törököknél, angoloknál sem. Tehát, ha abból indulunk ki, hogy szükséges a békés egymás mellett élés, azt ezen a téren is érvényesíteni kell, növelni a felelősséget, de kitárni addig a kapukat, amíg azt szükségesnek tartjuk. Az előterjesztésben jól fogják meg azokat a kérdéseket, amikről szó van. Ne­künk elveket kell jóváhagyni. A mi határozatunk nem felel meg a kitűzött célnak, 58

Next

/
Thumbnails
Contents