Levéltári Szemle, 43. (1993)

Levéltári Szemle, 43. (1993) 2. szám - DOKUMENTUM - Németh Jánosné: Az idegenforgalom és az emigráció kérdése az MSZMP Politikai Bizottságe előtt 1960-ban: forrásközlés / 42–65. o.

ha nem így kezdődik, hogy „minden magyar állampolgár érdekeit tekintve..." Ez a fő elv. Ezt kell a többi pontokba variálni. Egyetértek Fock elvtárssal. A vitás ügyeknél kapcsoljanak ki bennünket és a Tit­kárságot. Ugyanakkor amellett vagyok, hogy a jelenleg működő bizottság még 3—5 hónapig, vagy míg- az új állami rendelkezés meg nem jelenik, működjék tovább. Minden országban van ilyen koordináló bizottság. Nem hiszem, hogy ezeket a kiuta­zásokat egy ember intézné a Szovjetunióban, vagy Amerikában. Kell ez a. koordináló szerv, amely arra is jó, hogy egymás hibáit menetközben is megismerhessük. Ennek a bizottságnak olyannak kell lenni, amely mer állást foglalni. Ne fogadjuk el a 6. oldal c) pontjának második bekezdését, de maradjon meg az f) pont, amely azt mondja, hogy a Belügyminisztérium szervezzen felelős vezetőkből álló bizottságot, amely havonta, vagy kéthetenként a vitás kérdéseket megvizsgálja. Ezután egy csomó gyakorlati végrehajtás következik. El kell készíteni új útlevél­törvényt és a Minisztertanács elé kell terjeszteni. Egy aggodalomnak szeretnék kifejezést adni. Nem javasolok semmit, de jó lenne érvényesíteni a következőket. Mi megszüntettük az internáló táborokat és helyette a rendőrbíráskodást vezettük be, kiindulva abból, hogy más most a nemzetközi helyzet. De azért kell számolni a nemzetközi helyzet esetleges rosszabbodásával, egy belső frontban megmozduló ellenséges csoport ártalmatlanná tételével. Most elfogadhatjuk ezt az útlevéltörvényt, mert úgy néz ki a nemzetközi helyzet, hogy tovább lehet ezen a téren menni. Gondolni kell azonban arra is, hogy bizonyos idő múlva rosszabbodás állhat be a nemzetközi helyzetben. Fontos, hogy az elfogadott elvekkel, határozatok­kal a szervek úgy tudjanak élni, hogy szükség esetén, amennyiben a nemzetközi hely­zet ezt szükségessé teszi, — szigorítást, vagy lazítást alkalmazzanak. Fogadjuk el Szirmai és Fock elvtársak, valamint az én módosító javaslatomat Biszku elvtársaknak el kell készíteni az állami vonalon való rendezésre az elvi határozatot. Biszku Béla elvtárs: Vegyük be a határozatba, hogy szigorítani kell az állami pénzen való kiutazást. Azt a munkát, amit el tud végezni 1—2 ember, ennyi végezze és ne utazzon azért 5 ember külföldre. A koordináló szervnek addig, amíg az állami határozat meg nem születik és ér­vénybe nem lép, működnie kell, utána át kell adni a dolgokat. Rónai elvtárs beszélt arról, hogy a turisztikával kapcsolatban nem kell kinyitni a kapukat és hogy kevés a 24 óra. Olyan rendszerünk van, hogy az illetékes kapita­lista országban dolgozó konzul megkap egy listát azokról, akiknek a Magyar Nép­köztársaságba való beutazása nem kívánatos. Ha ez a lista megvan, akkor a határ­idő tartható. Marosán György elvtárs: A vita alapján dolgozzák át az anyagot és a végső szöveget be kell mutatni Kiss elvtársnak és nekem jóváhagyásra. Utána Minisztertanács elé kell terjeszteni a ja­vaslatokat. 9 K. m. f. Jegyzőkönyvezte: Hitelesítette: Fehér Margit Barkóczi Imre [saját kezű aláírás] [saját kezű aláírásj Géppel írott tisztázat — MOL 288. f. 5/205. 6. e. 59

Next

/
Thumbnails
Contents