Levéltári Szemle, 43. (1993)

Levéltári Szemle, 43. (1993) 1. szám - HÍREK - Póth Piroska: Levéltári kutatás–forráskiadás–nyilvánosság / 102–104. o.

—- továbbá az MTA Jelenkorkutató Bizottságának — véleménye szerint törvényben kell kimondani, hogy a titkos ügyiratkezelés intézménye legfeljebb 30 évig érvényes, ezután már csak különleges esetekben tartható fenn. A korszak levéltárosai és kutatói előtt ugyanis közismert, hogy az elmúlt 40 egynéhány év alatt milyen különböző rendű és rangú iratokra ütötték rá a titkosság pecsétjét, — félelemből, aggályoskodásból, esetleg státusszimbólumként. Litván Györggyel hasonló következtetésre jutott a többi előadó is: újra kellene tehát szabályozni a titkosság fogalmát, kötelezni kellene az iratképző intézményeket, hogy vizsgálják felül önnön korábbi döntéseiket, s csak kivételesen fontos, az államérdeket érintő esetben lehessen 30 év után a „titkos" minősítést fenntartani. Az „egy hajóban evező" történészek és levéltárosok eme szépen egybecsengő véleményét az alkotmányjogász Majtényi László kérdőjelezte meg. Majtényi végkövetkeztetése sem volt más, mint a többieké: nevezetesen, hogy kizárólag a személyes adatok állhatnak alkotmányos védelem alatt, a „köz" szférájában történt dolgok közérdekűek, következésképpen csak a szigorúan körülhatárolt államtitok lehet a közzététel gátja meghatározott idő után. Előadása az információs szabadságjogok és a személyi alapjogok között meglévő feszültségre, a köztük levő joghézagra és az ebből fakadó veszélyekre hívta fel a figyelmet. Mivel azonban e valóságosan létező veszélyeket nem a tudományos életből vett példákon illusztrálta, hallgatóinak csak egy részét győzte meg. Rajner M. János előadása a Nagy Imre per kapcsán kiadott un. fehér könyvek egybevetése volt a más jellegű dokumentumokkal, annak érzékeltetése, hogy miként lehet akár a tényekkel is manipulálni. A levéltárban zajló tudományos munkát számos előadás bizonyította. Szőcs Sebestyén a városi kérdés megoldására tett 1848/49-es kísérletekről beszélt, Sipos András pedig a főváros szerepköréről vallott dualizmuskori álláspontokat elemezte. Horváth J. András előadása a századvégi józsefvárosi politizáló társadalommal foglalkozott, Breinich Gábor pedig arról szólt, hogy milyen szerepet játszott Budapest a századfordulón, illetve a XX. sz. elején a városok szövetkezésében. Czaga Viktória előadásából az tűnt ki, hogy miként vált a budapesti sajtó nagyhatalommá a millenniumtól az első világháborúig terjedő időben, Hídvégi Violetta pedig az 1991-es várbeli Ybl-kiállítás tanulságait összegezte. Az előadások teljes szövege a BFL következő, 1993. évi évkönyvében olvasható. A levéltári napok résztvevői az előadások meghallgatása mellett megtekinthették azt a kiállítást is, amelyet Szegőfi Anna és Héjj Csaba állított össze „Bölcsőtől a koporsóig" címmel. Mindez azt érzékelteti, miként volt és van jelen a levéltárban az állampolgár, milyen rendű és rangú „akták", „poros iratok" miféle információkat tartalmaznak róla. Póth Piroska 104