Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 1. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Sárközi Zoltán: A Központi Gazdasági Levéltár, 1953–1961 / 49–56. o.

A Központi Gazdasági Levéltár rendezési és leltározási munkájának ismertetett színvonala egyaránt jellemezte ez idő tájt nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi levéltári gyakorlatot is. Igazat kell adnunk Anna Rynkowska lengyel levéltárosnőnek, aki egy 1954-ben írt cikkében abból a helyes megállapításból indult ki, hogy az addigi, nemzetközileg felhasználható, klasszikus német és francia levéltári irodalom alig nyújt valami eligazítást a gazdasági levéltári fondok rendezésére vonatkozóan.

17 Az ekkor ismert „irányelvek", tervezetek (Strukturplan), munkautasítások, melyek a Német Demokratikus Köztársaság, valamint Lengyelország tudományos és vállalati levéltárosai számára készültek, nagyjából a mienkkel azonos módon fogalmazták meg a rendezésekkel és a segédletkészítésekkel kapcsolatos tennivalókat. Kivétel az a lengyel levéltáros volt, aki e téren elsőnek emelt szót a proveniencia (regisztratúra) elvének megbontása mellett, mondván ... „valamely irat hovatartozandósága szempontjából nem az a döntő, hogy hol őrizték eddig az iratot, hanem kizárólag annak tartalma".

18 Mindebből látható, hogy a Központi Gazdasági Levéltár szakmailag elsődlegesen saját erőkre és tapasztalatokra támaszkodó fiatal levéltárosai alapvetően jó úton jártak. Mivel e sajátos területen nem voltak hazai mesterek, akiktől tanulni lehetett volna, kénytelenek voltak önerejükből, és fokozatokban elsajátítani ezt a tudcmányt, ha nem akartak elsüllyedni. Hogy ez nem ment zökkenők nélkül, az a dolog természetéből következik! 1956. november 4-e után új korszak kezdődött a Központi Gazdasági Levéltár életében. A főváros területén lefolyt harci cselekmények után helyesnek bizonyult az üzemi irattárak meglátogatása, az esetleges károk megállapítása és a még kint levő iratok számbavétele, valamint begyűjtése. E kezdeményezésből két évig tartó, rendszeres felderítés, ellenőrzés, a külső irattárak rendezésébe való bekapcsolódás bontakozott ki. A vállalati irattárakkal való kapcsolatok így lettek szorosak. Az eredmény: a külső és belső nyilvántartások új alapokra helyezése, Budapest főváros csaknem valamennyi, számottevő gyárának, üzemének legalább egyszeri meglátogatása, a felfedezett és megmentett iratok beszállítása, a Levéltári Híradóban újonnan nyitott irattári rovat rendszeres támogatása, végül 1960-ban nyolc alkalommal irattárosi tanfolyamok rendezése, melyeken összesen 192 hallgató vett részt.

19 E mozgalmas esztendőkben újabb, nagyarányú személyi változásokra került sor. 1957-ben a levéltár munkatársa lett Jenéi Károly, a Székesfehérvári Állami Levéltár volt vezetője, majd 1958-ban Incze Miklós, végül 1960-ban Sándor Pál, mindketten önálló levéltárosi beosztásban. Nevezettek megjelenése minőségi változásokat hozott a levéltár belső munkáiban. Jenéi Károly, mint évtizedes tapasztalatokkal rendelkező szakember hamarosan kezdeményező szerepet vállalt a klasszikus levéltárosi munkákban, a rendezésekben és a leltározásokban, e területen valamennyiünk szakmai vezére lett. Az utóbb említett kollégák pedig a tudományos munka, és a levéltári kiadványok megjelentetése területén töltöttek be kezdeményező szerepet.

20 1958-ra a Központi Gazdasági Levéltár a magyar állami levéltári hálózat egyik jelentékeny intézményévé fejlődött. 12 főre terjedő létszáma és költségvetése tekintetében az ország levéltárai közt általában a negyedik helyet foglalta el. 8 000 ifm-t meghaladó iratanyagával magasan felette állt a területi levéltárak átlagának. Mivel azonban itt újonnan szervezett intézményről volt szó, más levéltárak nálánál sokkal kedvezőbb körülmények közt dolgozhattak. Könyvtárának értékével pl. már a nyolcadik helyre szorult, bútorzata pedig olyan silány volt, hogy egyedül a Sátoraljaújhelyi Fióklevéltár maradt mögötte.

21 A kezdetben rendszertelenül felhalmozott, közel ezer ifm kiselejtezhető iratanyagot tartalmazó fondok áttekinthető állapotának kialakítása érdekében el52