Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 4. szám - DOKUMENTUM - Ujváry Gábor: 'Magyarországi utazásom életem egyik legnagyobb élménye volt': Johann von Leers beszámolója 1942 szeptemberi magyarországi előadókörútjáról / 60–68. o.

olasz vendégprofesszor; mindazonáltal erős a német kultúra iránti érdeklődés. Az Intézetben tartott roppant sikeres előadásom után vidám asztaltársaságban beszélgettünk jó néhány magyar úrral, többek között az ismert orvossal, Orsós*

5 professzorral, aki egyébként Németország igaz barátja. Szeptember 25-én már Nagyváradon tájékoztatott az ottani támaszpont parancsnoka a Romániától Magyarországhoz visszacsatolt város helyzetéről. Nagyváradnak még ma is 33%-a zsidó. A román közigazgatás alatt a németeknek könnyebb életük volt, hiszen a románoknál megvesztegetéssel mindent el lehetett érni. A magyar közigazgatás ezzel ellentétben megvesztegethetetlen, nehézkes, és ráadásul még atyáskodó is. Este egy már-már túlzsúfolt teremben tartottam előadást, melyen megjelent Cziffra™ főispán is, aki roppant méltóságteljes személyiség. Az öregúr már az első világháború idején főispán volt, majd a román időkben a birtokaira támaszkodva kitartóan védte a magyarság érdekeit, és most, „hogy még utolsó erejét is az ezeréves hazának szentelje", újra átvette a főispáni hivatalt. Határtalan és őszinte szívélyességgel gratulált nekem. Az első pillantásra megkedveltük egymást. A kizárólag németek között elköltött szerény vacsora közben Lurtz

17 konzul egészen nyíltan kijelentette, hogy szerinte a legésszerűbb megoldás a régi Magyarország határainak visszaállítása lenne: Dél-Erdélyt is vissza kellene adni Magyarországnak, Romániát pedig más területekkel lehetne kárpótolni. Igencsak kétséges, hogy Antonescu nélkül Románia nem süllyedne-e vissza az „ősi korrupcióba". Ugyanakkor a magyar dzsentri — nemzeti elfogultsága dacára — tisztességes, végső soron megbízható. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a szovjetek és az USA képviselte s az egész európai kultúrára veszélyes „tömegesedési tendenciával" szemben a tradicionális Magyarország, a „méltóságosok" és az „előkelő társaság" világa igazi kultúrértéket jelent és még mindig sokkal szerencsésebb ennek — az oly sokszor a „természetvédelmi területen" élők érinthetetlenségére emlékeztető — rétegnek az együttműködésére hagyatkoznunk, mint az egészen primitív magyarországi tömegekre, akiknek „szabadon engedésében" mi, németek lelnénk a legkevésbé örömünket. A következő nap Kolozsvárott adtam elő az Egyetemi Könyvtár igen modern és szép nagytermében, a rektor, a főispán, a polgármester és számos professzor jelenlétében. Előadásom nagyszerűen sikerült, a rektor szavai szerint a német alaposság, a latin elegancia — ezt bizonyára az előtte nem ismeretlen római vendégprofesszorságom miatt említette — és egy Magyarországért dobogó szív egyesült a legszerencsésebb módon a beszédemben. Este, a közös vacsorán Kuthy professzor és felesége, valamint több professzor is részt vett. A hangulat igen bensőséges volt. Azzal a többször kinyilvánított kívánsággal bocsátottak utamra, hogy valamikor az elkövetkezendőkben ismét tartsak előadást Kolozsvárott. összefoglalásként elmondhatom: Szigorúan szakmai szempontból az utazás rendkívül sikeres volt. Főként az agrárpolitika iránt érdeklődtek. Rengeteg hasznavehető és kiaknázható emberi és tudományos kapcsolatot kötöttem. Utazásom során politikai tekintetben — mindenekelőtt Esp bajtárssal, a Magyarországon élő birodalmi németek nemzetiszocialista pártjának vezetőjével folytatott beszélgetésem alapján — kedvező kép alakult ki bennem a magyarországi helyzetről. Röviden szólva: a magyar külpolitikát teljesen leköti a revízió még mindig megoldatlan kérdése. Romániát tartják a fő ellenségnek és a legszerényebb követelés alapján is legalább Arad és Torda városát szeretnék megkapni, természetes azonban, hogy legszívesebben a történelmi értelemben vett Erdély egész 65