Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 4. szám - Szögi László: Adatok a Habsburg monarchián belüli egyetemi peregrináció történetéhez, 1790–1850 / 13–40. o.

kum „magyar" hallgatóságának rohamos emelkedése. Hasonló tendenciák egyébként, ha néha késéssel is, vagy csak 1848 után, de Prágában és Grazban is kimutathatók. 1844 körül határozható meg tehát az a fordulópont, amikor a hagyományos orvosi, sebészi, illetve teológiai pályák iránti érdeklődést felváltja a reál tudományok külföldi elsajátítása iránti igény. A peregrinusok nagy száma több szakmában persze annál is inkább érthető, mert Magyarországon és Erdélyben 1850 előtt több tudománynak nem volt egyetemi szintű oktatási intézménye, tehát e tudományokat csak külföldön lehetett elsajátítani. A külföldi magyar egyetemjárás egyik legfontosabb központja — Bécs Már kutatásunk megkezdése előtt nyilvánvaló volt, hogy a birodalmon belüli magyar peregrináció egyik legfontosabb iránya a császári székhely és a birodalmi főváros, Bécs lesz. A császárvárosban működtek a birodalom legkorszerűbb felsőfokú tanintézetei, és ez óriási vonzóerőt gyakorolt a Monarchia minden tartományának tanulni vágyó ifjúságára. Az eredmények mégis kissé meglepőek, hiszen Bécs fölénye a peregrináció tekintetében a vártnál is sokkal nagyobb. Az öt számításba vett bécsi felsőfokú tanintézetben tanult, a birodalmon belüli magyarországi születésű hallgatóság 84%-a, 7437 fő. A teljes peregrinációt tekintve, Németország, Svájc, Németalföld és Itália más egyetemeit figyelembe véve, ez az arány természetesen csökken, de akkor is megállapítható: a két forradalom között Pesten kívül Bécsben képezték Magyarország és Erdély értelmiségének jelentős részét a) A bécsi tudományegyetem A 19. század első felében a magyar felsőoktatás egyik sarkalatos kérdése volt a Bécshez való viszony. A magyarországi tanügyet ugyan külön törvények szabályozták a birodalmon belül, így az 1777-es Ratio Edicationis, majd ennek 1808-ban kiadott második változata, de a ferenci abszolutizmus idején a pesti egyetem oktatási rendjét egyre szorosabban a bécsi egyeteméhez igazították. Ennek megfelelően ezekben az évtizedekben a pesti Bölcsészeti Kar tanulmányi idejét kétszer változtatták meg bécsi mintára. Az Orvosi Karon 1813-ban lényegében a bécsi fakultás rendszerét vezették be. Az 1810-es évek végén visszaállították a kari igazgatói intézményt, miután ezt a tisztséget Bécsben 1802-ben már felújították. Ferenc császár 1818. május 3-án kiadott rendeletében egyértelműen kimondotta, hogy a magyar tanügyet az örökös tartományok rendszere szerint kell szabályozni. A pesti egyetem esetében zsinórmértékül a bécsi univerzitás rendszere szolgált, de korszakunkban többször állították az intézmény elé követendő példaként a prégai egyetemet is. Bécs befolyása a tanszékbetöltéseknél nyilvánult meg a leghatározottabban. A megüresedett katedrákra szóló pályázatokat 1808 után esetenként, 1820-tól azonban kötelezően Bécsben is meg kellett hirdetni. 1817-től már a pályázati tételeket is a bécsi egyetem kari igazgatói állították össze. E rendszer következménye lett, hogy a két helyen kiírt pályázatokra még a magyar jelentkezők is Bécsbe mentek vizsgázni Pest helyett, mert így reméltek biztosabb sikert. A központi befolyás erősödését a pesti tanárok és a magyar tudományos közvélemény ellentmondásosan fogadta. Bécsből nézve az intézkedések a tudományos színvonal emelését, a provincializmus elkerülését szolgálták, magyar oldalról azonban a nemzeti kulturális autonómia elnyomását, a magyar érdekek 18