Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 4. szám - Szögi László: Adatok a Habsburg monarchián belüli egyetemi peregrináció történetéhez, 1790–1850 / 13–40. o.

Hadmérnöki Akadémia hallgatói létszámai változatlanok maradtak, így részesedésük a birodalom műszaki képzéséből csökkent. Közép-Európa közös tudományos nyelve ekkoriban még a német volt. A pesti egyetemen gyakorlatilag 1848-ig a latin nyelv dominált, de a magyarországi és erdélyi diákság vagy anyanyelvként, vagy tanult nyelvként rendelkezett elegendő nyelvismerettel ahhoz, hogy a külföldi egyetemekre beiratkozhasson. A peregrináció e korszakban is magától értetődő törekvése volt a térség értelmiségi pályákra készülő ifjúságának, mind a birodalmon belül, mind azon kívül. Érdemes elgondolkozni azon, hogy a szent szövetségi rendszer „legsötétebb" időszakában, az 1819-es karlsbadi határozatok után — amely igen szigorú korlátok közé szorította az egyetemi életet —, az egyes országokon belül milyen jelentős belső mozgás zajlott, lehetővé téve több különböző tudományos iskola, híres professzor, ismert laboratórium és klinika meglátogatását. Az utóbbi évtizedekben, az egyetemre járt magyar diákok számára meglepő lenne a ferenci abszolutizmus ilyen jellegű vizsgálata. Ezzel természetesen csak az oktatás szervezeti kereteire és nem tartalmi vonatkozásaira akarunk utalni. Magyarországi hallgatók a Monarchia egyetemein A külföldi magyar egyetemjárás adatai általában a 18. század végéig vannak feltárva, mivel e korszak egyetemi forrásai nagyrészt kiadottak. A francia forradalom utáni korról eddig keveset tudtunk. Az egyetemi matrikulák közzététele térségünkben sajnos elmaradt pl. a németországitól, így csakis az egyetemi levéltárakban megőrzött források kutatásával juthatunk új információkhoz. Az osztrák egyetemek matrikulái szerencsére megmaradtak, de ezek kiadása sem jutott még el a 19. századig. A 20. század hadi eseményei következtében sajnos sok helyen elpusztultak vagy kallódnak az eredeti egyetemi matrikulák (pl. Prága, Pest), így ott a kutatónak a másodlagos forrásokat (tanévenkénti, kari hallgatói névsorok, classificatios könyvek, vizsganyilvántartások stb.) kell használnia. A korszak újonnan alapított műszaki és kereskedelmi tanintézeteiben összevont egyetemi matrikulát még nem vezettek, így itt a kutatás számára csak az említett forrástípusok állnak rendelkezésre. Peregrinációs kutatásoknál mindig alapvető kérdés a vizsgálandó terület meghatározása, mind a hallgatókat küldő, mind a befogadó ország szempontjából. A jelenlegi vizsgálatoknál csak a születési hely adatából indulhattam ki, hiszen a soknemzetiségű Magyarországon a 19. század első felében, a rendelkezésre álló forrásokból képtelenség bármilyen egyetemi hallgató nemzetiségi hovatartozását megállapítani. Tudnunk kell, hogy a korabeli egyetemi források 1850 előtt nem közlik a hallgatók nemzetiségét vagy anyanyelvét, de legtöbb esetben még a vallását sem. Ennek megfelelően, jóllehet pl. egy Nagyszebenből jött erdélyi hallgatóról nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy szász, mégsem lehetett célunk a forrásanyag ilyen szempontok szerinti válogatása. Éppen ellenkezőleg: a történelmi Magyarország és Erdély területén élt valamennyi nemzetiség egyetemjárását kívánjuk feltárni, s ezzel nemcsak a magyar, de a szlovák, ukrán, román, szerb, horvát, osztrák és német történetírásnak egyaránt segítséget kívánunk nyújtani. Ugyancsak segíthetjük ezzel a magyarországi zsidó kisebbség igen jelentős művelődési törekvései történetének feltárását. A vizsgált terület megválasztásában gyakorlati okokból mégis vontunk bizonyos önkényes határokat. Az ún. magyar koronatartományok közül Horvátország és Szlavónia lakosságának per egrináci ójára nem terjesztettük ki a kutatást, hanem csak a Dráva—Duna vonalától — tehát a későbbi Horvát-Szlavónország határaitól — északra születettek adatait gyűjtöttük egyelőre össze. Ez 17