Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 4. szám - Szögi László: Adatok a Habsburg monarchián belüli egyetemi peregrináció történetéhez, 1790–1850 / 13–40. o.

Az aprócska német fejedelemségekben sokhelyütt 100—200 fős hallgatói létszámú kicsiny akadémiák univerzitások működtek a 16—17. század nagy német egyetemalapítási hulláma óta. 1790 után a kb. 30 német egyetemnek egyharmada megszűnt, némelyek végleg, mások pedig új székhelyre költöztek. A tízes évek végétől a regionalitás elve is jobban érvényesült, a megmaradt 20 egyetem területileg egyenletesebben oszlott meg a változatlanul széttagolt Német Szövetség területén. Természetesen a 20 egyetem anyagi lehetőségei, professzori kara az oktatás szellemisége nagyon nagy mértékben különböztek. A berlini egyetem már nem sokkal alapítása után, kellő állami támogatással és korszerű oktatási rendjével látogatottságát tekintve az első helyre került a német egyetemek között, és ezt a helyet a forradalomig meg is tartotta (Vö. I. táblázat).

3 Ez sem volt azonban több, mint a német diákság 13—15%-a, ami jóval kevesebb, mint a Habsburg-monarchiában vezető bécsi egyetem hasonló adata. Berlin mellett az Ingolstadtból előbb Landshutba, majd 1826-ban Münchenbe került bajor egyetem állt stabilan a második helyen. Rajtuk kívül Lipcse, Tübingen, Göttinga, Halle, Breslau, Heidelberg és Bonn egyetemei emelhetők ki a német univerzitások közül, de hallgatói részesedésük e korban nem haladta meg a 10%-ot. Az első tíz egyetemre járt a német diákok közel 75%-a, és a maradék egynegyeden osztozott a másik tíz egyetem. Mindez nem jelenti azt, hogy az egyetem jelentőségét a létszámmal meg lehetne határozni, hiszen egy-egy fontosabb tudós körül egy kisebb egyetemen is jelentős tudományos iskola alakulhatott ki, mint pl. Justus Liebig munkássága nyomán Giessenben. Jénában pedig, ahol a hallgatóság alig 3,5%-a tanult, az egyetemi ifjúsági mozgalmaknak olyan centruma alakult ki, melynek hatása messze túlmutatott az egyetem szűkebb vonzáskörzetén. Ennek egyik oka éppen a belső német egyetemi peregrinációban rejlett. A német egyetemek döntő többségében ebben az időszakban minden tanévben a hallgatók fele új beiratkozó volt, vagyis jellegzetes volt 4—5, vagy akár több egyetemet is meglátogatni az egyetemi tanulmányok során. Mindez erősítette a széttagolt Németország felnövekvő új értelmiségében az egység gondolatát, s nem véletlen, hogy a tárgyalt évtizedekben a német egyetemi ifiúsáí* olyan nagy szerepet játszott az egységmozgalom meghatározó eseményeiben, mint pl. az 1817 októberi eisenachi-wartburgi nagygyűlésen, vagy a híres 1832 májusi Hambacher Fest ünnepségén. A harmincas években Karlsruhe, Hannover, Berlin és Drezda megalakuló technikai iskoláiban, a későbbi német műegyetemek elődeinél megkezdődött az új szakértelmiség, mérnökök, kereskedőközgazdászok, vagy pl. Hohenheimben az agrárszakemberek képzése. A magyarországi diákság egyik hagyományos peregrinációs iránya Németország felé mutatott. Nemcsak a nagyszámú magyarországi németség (szászok, svábok stb.) tagjainak volt ez természetes törekvése, hanem az igen jelentős magyar protestáns egyházak, evangélikusok és reformátusok is szívesen képezték egyházi és világi értelmiségüket svájci, német és holland protestáns egyetemeken. E peregrináció 1789 előtti története lényegében ismert. A két forradalom közötti korból eddig több, mint 1300 magyarországi születésű német egyetemeken tanult peregrinusról tudunk, de a németországi peregrináció teljes feltárása, éppen az új tendenciák erősödése miatt, még további komoly levéltári kutatásokat igényel. Oroszország Az Orosz Birodalomban a némettől eltérő szervezeti változások játszódtak le. A németeknél messze elmaradottabb orosz felsőoktatás, ahol még a század elején is csak egy, a Lomonoszov által 1755-ben alapított moszkvai egyetem 14