Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 4. szám - Ladányi Erzsébet: Az oppidum fogalom használata a középkori Magyarországon: az oppidumok jogélete / 3–12. o.

specias panni Archii obtinuerunt propter fideiussoriam ...". Szintén ez évben a csepregiek kérik a soproni tanácsot, hogy a csepregi polgármester, „magister civium oppidi Chepreg" perében kitűzött soproni tárgyalást a szüretre való tekintettel halasszák el.

10 Ezek az adatok és a későbbiek során idézettek mind azt igazolják: a városlét — természetesen ide sorolva az oppidumot is — sokkal árnyaltabb, mint ami főleg a Mohács előtti korra eddig alkalmazott módszerből, kategóriák felállításából következik. Az oppidum-fogalom a kánonjog szerint — mint már írtuk — elsősorban azt jelenti, hogy nem püspöki székhely, de Európában már első felbukkanása idején is lehetett erődített hely és rendelkezhetett jogi személyiséggel, függetlenül attól, hogy kinek a kezében volt. További elemzést igényel: a villa és oppidum közötti külöbség — főként, ha mindkettőnek jogi személyisége van — meghatározása, elkülönítése. Ha a terminológia alkalmazása a módszertanilag értékesíthető kiindulópont, erre a kérdéskörre választ adni nem lehet. Más ismérvek bevonása erre ugyan választ adhat, de hangsúlyoznunk kell, minden oppidum egyedi jellegű,

11 s csak körültekintő elemzés alapján lehet összehasonlító elemzést adni. A jogi személy mivolt a római jog alapján a következőkben nyilvánult meg: közös vagyon, közös pénztár, jogi képviselő, s az ad instar rei publicae működés. Ez a meghatározás adott körülményekre alkalmazva, már egyáltalán nem biztos, hogy a földesúri iurisdictio alóli mentességet is magában foglalja. A civitas meghatározás értelmezői szerint, „civitas az, ahol az emberek aequo iure élnek" írja a XII. században Abelardus (fll42), vagy ahogyan Adelard de Bath fogalmazta meg: „... iustitia communist birtoklók egyesülése a civitas".

12 Ennek a jogi személy-voltnak nem az a leglényegesebb jele tehát, hogy nincs felettük — nem lehet felettük — más bírói hatóság a saját maguk által választott bírón kívül. Ez személyüket az aequo iure élők tagjaként nem sérti. Ez a sérelem csak akkor következne be, ha személyükben a jobbágyok uraik tulajdonai lennének, ha jogállásuk a servus jogállás feudalizálódott formája lenne. A földesurak felettük való joghatósága azonban nem erre épül, hanem arra, hogy a jelentős részben közszabad elemekből alakult jobbágyság személyében szabad, autonómiája kialakítható, és nem Leibeigen, l'homme de corps, hiszen az általa használatba vett földterület tulajdoni joga alapján járhat el vele szemben a földesúr. A római jog által rögzített jogi személy-volt alapján foglalta össze ennek konkrétan a középkori városra alkalmazható jellegzetességét a francia várostörténet művelői közül a legpregnánsabban Le Goff. Az ismérvek közül a leginkább érzékelhető a közös vagyon. Ide kell sorolni a város kincstárát (ez őrzi többek között az okleveleket, tehát a település „emlékezete"), a város közös ingatlanait, pl. a városháza, fal, vásárcsarnok stb.; a közös cselekvésre szólító harang, amely nem azonos a templomharanggal (ez Magyarországon nem figyelhető meg), a legjellegzetesebb és jelentősebb a város pecsétje, mely azt fejezte ki: a város a persona authentica-volt birtokosa, s ennek megfelelően hiteles oklevelet adhatott ki.

13 Ez a pecsét testületi pecsét, akár említi az oklevél az universitas, communitas római jogból eredő terminus technikus-át, akár nem. Arról, hogy az oppidumok is rendelkeztek közhitelű pecséttel, már Werbőczy is ír a Tripartitumban: „A városoknak és oppidumoknak is van közhitelű pecsétjük, melyet a királyok és fejedelmek adományoztak nekik; ez a (pecsét) az előttük és köztük fennforgó és felmerülendő ügyekben és dolgokban megerősítő erőt nyer." (Trip. II. r. 14. cím 3. §.) A pecsétnek erre a jogi szempontból igen lényeges voltára és létére azonban nem a Hármaskönyv tartalmazza az egyetlen megfogalmazást. 1397-ben 5