Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 3. szám - KILÁTÓ - Auer, Leopold: Ausztria történetének írott forrásai: a megőrzés és feltárás problémái / 52–75. o.

század kezdete politikai és kulturális történetének kincsesbányáját, de van egy másik mérhetetlen értéke is, mégpedig nem is az egyes eseményekhez és jelenségekhez kapcsolódó hírekben, hanem a feljegyzések állandóságában, ami lehetővé teszi, hogy egy meghatározott társadalmi réteg életét napi folyamatában és szokásaiban belülről ismerjük meg. Az egy egész életen át, 1752—1813 között, vezetett napló valóban egyedülálló forrás.

159 Milyen végkövetkeztetéseket vonhatunk le az iratok fennmaradásának itt vázolt körülményeiből és az osztrák történelem írásos forrásai feltárásának állapotából. Ami a megmaradást illeti, a könyvtárakra és még inkább a levéltárakra esik a legnagyobb felelősség. Feladatuk, az iratanyag megőrzése, a történetileg értékes források megsemmisülésének megakadályozása és a már archivált anyag fennmaradásának biztosítása megfelelő elhelyezés és konzerválás útján. Ez átgondolt selejtezési programokat kíván, erőfeszítéseket a hatósági iratanyag szabályszerű átadásáért, utánjárást a magántulajdonban lévő iratokért,

160 pénzügyi és személyi feltételeket a restaurálás és mikrofilmezés érdekében. Az iratmegőrző intézményeknek a feltáró munkát meg kell osztaniuk a kutatást végző intézményekkel. A tevékenység súlypontja az eltérő feladat-meghatározások szerint a skálán a jegyzékeléstől a kiadásig, illetve a kritikai-elemző kiértékelésig és ugyanezen sorrendben a levéltáraktól és könyvtáraktól az egyetemi kutatásig tolódik. A felsorolt kívánságlistából a kiadási tervekre vonatkozó végkövetkeztetés magától adódik, mégpedig az, hogy egy erős, intézményesen biztosított kiadási tevékenységre kell törekedni,

161 melyben éppen egy olyan intézetnék van különleges feladata, mint az Institut für österreichische Geschichtsf orschung. Pillanatnyilag csak négy nagy, és ezalatt az osztrák történettudomány csapatmunkában végzett feldolgozó terveit értem, nem regionális jellegű elképzelés létezik: a Regesta Imperii és a Monumenta Germaniae Diplomata kiadásában történő közreműködés,

162 ami mindkét, de különösen a második esetben az osztrák történelem számára is jelentős; valamint az 1848—1938 közötti (azaz a Monarchia és az első Köztársaság időszaka) minisztertanácsi jegyzőkönyvek kiadása.

163 Időrendileg nézve ezek között sajnálatos űr tátong, melynél bizonyára egy olyan kicsiny állam, mint Ausztria, lehatárolt pénzügyi és személyi tartalékait is számításba kell venni. Ami végül a történelem-értésünkre vonatkozó következtetést illeti, befejezésül ismét Arnold Esetthez térhetünk vissza: „Ami ránk maradt forrás van, s ami nincs, ahogyan a forrás vezet bennünket s ahogyan félrevezet, ez ... ami minden disciplinában felmerül, amely a történeti folyamatokkal foglalkozik"

164 Amit a történész tenni tud s amit tennie kell az az, hogy „ezt a problémát legalább tudatosítja és megkísérel ellentállni annak, hogy teljesen a saját forrásai vezessék, ... amikor példásan közreadható, ami csak egyszerűen fennmaradt... A megmaradt együtteseknél érthetőbben kell kérdeznünk: mi veszhetett el, minek kell ittlennie s ennél még több indítékra figyelni, amelyek a valóságnak a fennmaradt anyag révén történő torzulására és átrendezésére utalnak; ismérveket kialakítani, amelyek a torzítás megszüntetéséhez hozzájárulhatnak. Meg kellene kísérelnünk a túl sokszor idézett véletlenből kiragadni néhány elemet és a fennmaradt anyag sorsát minden lehetőség szerint különböző irányokból megmagyarázni. Mindez hozzájárulna egy mértéktartó kép elnyeréséhez".

165 A feladatok, amelyek az osztrák történelem forrásainak megőrzésénél és feltárásánál adódnak ezzel egy végtelen történet dimenzióiba nőnek át. De alighanem végül ez az a körülmény, amely a tudománnyal való foglalkozás izgalmát kiváltja. 64