Levéltári Szemle, 42. (1992)
Levéltári Szemle, 42. (1992) 2. szám - HÍREK - Kisasszondy Éva: Fórum a magyar levéltárügy időszerű kérdéseiről / 101–107. o.
véltári forrásegyüttes egységének megteremtését szolgálja. A törvénnyel kapcsolatban az államtitkár elsősorban az MDP és MSZMP iratokról szólt. Mivel a szakterületnek nem volt teljes körű áttekintése ezekről a dokumentumokról, ezért a minisztérium úgy döntött, hogy az átadás-átvétel előtt körültekintő állapotfelmérés szükséges. E feladat elvégzéséért négytagú bizottság (Művelődési és Közoktatási Minisztérium Közgyűjteményi Főosztályának vezetője, Belügyminisztérium Titokvédelmi Osztályának vezetője, a Levéltári Osztály vezetője és helyettese) a felelős, melynek munkáját nyolctagú levéltáros szakbizottság segíti. A minisztérium álláspontja szerint az MDP és MSZMP iratok átadás-átvételével kapcsolatos teendők zöme az érvényben lévő jogszabályok alapján egyértelműen meghatározható, ezért külön végrehajtási utasítás az 1991. évi LXXXIII. törvényhez nem szükséges. A törvény hatálya alá tartozó iratok egészének levéltárban van a helye. Őrzője és kezelője a július l-jétől egységes szervezetben működő Magyar Országos Levéltár lesz. A helyi tudományos érdekekre való tekintettel szorgalmazzák, hogy a vidéki pártarchívumok anyagát a területileg illetékes önkormányzati levéltárak őrizzék. A Budapestre felszállított archívumi anyagok visszaszállítását anyagilag is támogatják. Nyitott kérdés a volt fővárosi és Pest megyei archívumok elhelyezésének ügye. Lehetőség van arra, hogy a központi iratokkal együtt mintegy 5 ezer folyóméter terjedelmű anyagot továbbra is az Alkotmány utcai épületben őrizzék, az új országos levéltár egységeként. Kálmán Attila elmondta, ígéret van arra, hogy az MSZP központi és helyi szervezetei birtokában lévő MSZMP iratokat is átadják az illetékes levéltáraknak, valamint felszólítják tagjaikat, hogy az esetleg náluk lévő és a törvény hatálya alá eső dokumentumokat adják le. A minisztérium részéről szóba jöhet olyan megoldás is, hogy a törvény hatálya alá nem tartozó archívumi anyagot az illetékes levéltáraknak letéti szerződéssel átadják, így együtt lehet kezelni a teljes irategyüttest. Az 1991. évi LXXXIII. törvény fontos rendelkezése a két országos levéltár újraegyesítése. Az előzetesen feltett kérdések nagy része e témához kapcsolódott. Kálmán Attila elsőként a következő kérdést emelte ki: mivel eddig valamennyi kérdés megoldásából az UMKL közösségét kihagyták, „hogyan tudna államtitkár úr segíteni abban", hogy a Magyar Országos Levéltár és az Űj Magyar Központi Levéltár vezetői és választott képviselői egyenlő arányban és egyenlő jogokkal vegyenek részt az egyesítést előkészítő bizottság munkájában. Az államtitkár a következőket válaszolta: „Ebben a kérdésben elég világosan megfogalmazást nyert az az állítás, mely szerint a minisztérium az intézményösszevonással összefüggő problémák megoldásánál a Magyar Országos Levéltárat az Űj Magyar Központi Levéltár rovására előnyben részesítette, s ezzel a szükséges paritás és az ^egyenlő jogok« elvét megsértette, s utóbbi intézmény jogait a továbbiakban is veszély fenyegetheti. A félreértések elkerülése végett először is szeretném rögzíteni az ügyben eddig történteket: A kérdésben is hivatkozott 1991. júniusi értekezleten [erről 1991/3. számunkban beszámoltunk (30. p.) — Szerk.] a közgyűjteményi főosztály vezetője Molnár Józsefet, Buzási Jánost, a MOL mb. főigazgatóját és Vass Istvánt, az UMKL mb. főigazgatóját kérte fel az egyesítéssel kapcsolatos elvi kérdések összefoglalására. Ez az ún. első bizottság feladatának eleget tett. A vonatkozó törvény elfogadásáig sem a MOL-t, sem az UMKL-t nem vonta be a minisztérium az összevonás előkészítésébe. Tette ezt azon oknál fogva, hogy ilyen előkészítő munkára nem volt szükség, hiszen egy elvi kérdésben dönteni hivatott törvény megszületésének elébe vágni egyszerűen nem lehetett. A törvény elfogadásának napján, 1991. december 12-én a levéltári osztály vezetője megbeszélésre hívta Buzási János és Vass István mb. főigazgatókat, s ezen felkérte őket, hogy a törvény kihirde102