Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 2. szám - KILÁTÓ - Horváth András–Purcsi Barna Gyula–Ress Imre–Szekeres József: A levéltárak és a határok nélküli Európa: a Holland Levéltáros Egyesület centenáriumi rendezvénye / 70–79. o.

követően az információs és tudományos szabadság gyakorlásának kritériumait is törvényekben rögzítsék. A referátumokat követő vitában több ellentétes felszólalás hangzott el. Az igazgatási iratok forrásértéke, információgazdasága és a betekintési jog mértéke közti összefüggés lényegi ellentmondásait mégis talán egyedül Lodolini profeszszor, a római levéltáros iskola igazgatója fogalmazta meg a legvilágosabban, aki a kérdést a történelmi események későbbi rekonstrukciójára alkalmas iratanyag fennmaradása aspektusából vizsgálta. Történelmi példák egész sorával támasztotta alá azt a tézist, hogy a betekintési jog túlságos kiterjesztése esetén az igazgatási iratok kevéssé fogják a valóságot tükrözni, mert fennáll a szándékos információ eltitkolás és a kulcsdokumentumok egyidejű megsemmisítésének veszélye. A kényesebb politikai döntéseket pedig nem a törvényesen ellenőrizhető testületekben fogják meghozni, hanem olyan alkalmi összejöveteleken, amelyekről nem készülnek írásos dokumentumok. A második nagy témakörben a levéltáraknak az információs társadalmakban betöltött szerepéről Michael Roper, a Public Records Office vezetője és Bernhard Vogel, Rajna—Pfalz tartomány egykori miniszterelnöke, a Konrád Adenauer Alapítvány elnöke, aki ebben a minőségben a kereszténydemokrata központi és a tartományi pártlevéltárak fenntartójának funkcióját is ellátja — tartott előadást a plenáris ülésén. Az angol országos levéltárnok a levéltári anyag jellegének és a szolgáltatások technikai feltételeinek változásai ellenére józan konzervativizmussal a levéltári alapfunkciók kontinuitását emelte ki az információs-dokumentációs intézményi átalakulást hangoztató törekvésekkel szemben. Leszögezte, hogy a levéltárak az informatikai forradalom közepette is három azonos értékű feladatot látnak el, a forrásanyag biztonságos megőrzését, a levéltári értékű információhordozók meghatározását és a levéltári anyag széles körű használatának biztosítását. — Bernhard Vogel hozzászólása aktuális tematikával, a német egyesítés által felvetett levéltárpolitikai dilemmával, a pártállami eredetű iratanyag kezelésének kérdésével foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy a demokratikus állam nem avatkozik be a pártlevéltárak kezelésébe s legfeljebb csak azt az igényt fogalmazhatja meg, hogy a pártlevéltári szolgáltatások politikamentesek legyenek és biztosítsák a kutatási esélyegyenlőséget. Értékelése szerint a NSZEP levéltári öröksége, de még a kényszerszövetséges úgynevezett blokkpártok anyaga sem számít klasszikus értelemben vett pártanyagnak, hiszen különösen az előbbi, államhatalmi jogosítványokkal rendelkezett. Elsősorban azért tartja szükségesnek az említett pártanyagokért való állami felelősség kimondását, hogy ezzel elősegítsék sértetlen fennmaradásukat a jövőbeli kutatásokhoz és a jelenben pedig megakadályozzák jogi visszaélésekre való felhasználásukat. A szekcióüléseken illetékességi és gyűjtőköri bontásban tárgyalták az egyes levéltártípusokkal szembeni új kihívások problémáit és a nem hagyományos jellegű információhordozók európai méretű szabványosításának lehetőségét. Beszámolónkban az állami és önkormányzati levéltárakkal foglalkozó szekció munkájáról adunk tájékoztatást. Az állami levéltári szekcióban különösen heves vitát váltott ki Wilhelvi Janssennek, Észak-Rajna-Vesztfália tartományi főlevéltárnokának a „Védőbeszéd a történeti levéltárért" c. korreferátuma, amely azt a ma már eretnekségbe hajló tézist fogalmazta újra, hogy a levéltárak munkáját elsődlegesen a történetiség határozza meg, mert a levéltárba kerülő anyag értékelését és osztályozását nem elegendő kortársi iratigazgatási szempontok szerint megítélni. Véleménye szerint a levéltáros a valóságban eddig sem gyakorolt tényleges befolyást az iratképzésre, mert egyrészt az igazgatási munka nem igazodhatott a 76