Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 2. szám - KILÁTÓ - Horváth András–Purcsi Barna Gyula–Ress Imre–Szekeres József: A levéltárak és a határok nélküli Európa: a Holland Levéltáros Egyesület centenáriumi rendezvénye / 70–79. o.

történeti forrásképzés igényeihez, másrészt a levéltáros ténylegesen csak az igazgatási jelentőségét vesztett iratanyaggal került kapcsolatba. A levéltárak iratigazgatási szerepvállalása csupán kényszerfeladat volt, amely hagyományos iratkezelés esetében az irattárosok és regisztrátorok hiányát pótolta. A levéltárosok igazgatási szerepe szerinte a jövőben azáltal is csökken, hogy az új információhordozók visszakereső rendszereihez elengedhetetlen a felkészült, dokumentációs ismeretekkel rendelkező technikai személyzet alkalmazása. A korreferátumot követő vitából kiderült, hogy az iratigazgatásban játszott levéltári szerep visszaszorulásával elsősorban az angol levéltárosok számolnak, míg francia és amerikai részről változatlanul fontosnak tartják a levéltárak közreműködését az iratkezelésben. A kommunális levéltárakkal foglalkozó szekcióban mindkét előadó: az angol Gordon Johnson, a lancashirei megyei helyhatóságtól és a holland Hans Dona a hertogenbosch-i városi helyhatóságtól — egyaránt azt hangsúlyozta, hogy az önkormányzati levéltáraknak nem hogy csökkenne a szerepe, hanem hagyományos feladataik mellett újakra is vállalkozniuk 'kell. A levéltár a helyi autoritás része, és mint ilyen a helyi politikai életben és az egyes városok közötti nemes történelmi versenyben is részt kell vállalnia. Komoly szava kell, hogy legyen abban, hogy a helyi építészet, gazdasági élet, piaci stratégia a korszellemnek megfelelően, de mégis az adott város, vagy helyhatóság tradíciónak iránymutatása szerint funkcionáljon. A modern helyhatósági levéltárnak egyfajta univerzális „kultúrmenedzser"-ként kell működnie. A helyhatóság múltját igyekezzen közkinccsé tenni, különböző helytörténeti tanfolyamokat („study"kat) kell szerveznie és arra is törekedjék, hogy a hagyományos megőrzés, adatszolgáltatás és az újfajta menedzseri szerep között egy sajátos „egyensúlyhelyzet" jöjjön létre, mindegyik hasonló hangsúlyt kapjon. A harmadik nagy tematikus egység a levéltárosképzés irányának, tartalmának, szervezeti keretének kérdéskörét ölelte fel, amelyről szintén két nagy előadás s mintegy tíz korreferátum hangzott el. Noha számos részkérdésben eltérőek maradtak a nézetek, a képzést érintő alapkérdésekben mégis összecsengtek az elképzelések. A legtöbb előadó egyetértett azzal, hogy a tudományos levéltárosképzést másodlagos, azaz egyetem utáni stúdiumnak kell tekinteni. Előfeltétel a történeti tanulmányokat igazoló bölcsészdiploma vagy a jogi végzettség, időtartama pedig két vagy három év. A képzés szervezeti keretéül a nemzeti levéltári intézményekhez kapcsolódó levéltáros iskolát tekintették általában az optimális megoldásnak. Felmerült egy összeurópai levéltári iskola gondolata is. A többség viszont egyelőre elegendőnek tartotta a tantervek egységesítését, az alapvető kézikönyvek kölcsönös fordítását, a levéltárosi diplomák kölcsönös elismerését, ami lehetővé tenné e „nemzeti foglalkozásnak" az internacionalizálódását s így a levéltárosok szabad munkavállalását az Európai Közösségen belül. Az európai levéltári iskolák tanterveinek összehangolásával kívánják elősegíteni és ösztönözni a hallgatók cseréjét és ezáltal a Közösség egy-két hivatalos nyelvét (minden tagország nyelve hivatalos!) ismerő levéltári szakemberek számának növelését. Ilyen szakemberekre azért van szükség, mert a történelmigazdasági fejlődés feloldotta a nemzeti határokat s egyre több a multilingvisztikus jellegű levéltári állag, tehát az olyan irategyüttes jön létre, amelyben nagy számban különböző nyelvű iratok találhatók. Az összeurópai levéltári intézet terve sem került le végleg a napirendről. Egy képzési központot az Európai Közösség történeti levéltárához kapcsolva Firenzében szerveznének meg továbbképzési céllal, ahol elsősorban a levéltári jog, a levéltári technika a levéltárszervezet és -igazgatás lenne az egyes kurzusok tematikájának gerince. Az európai levéltári együttműködés, valamint Európa és a világ levéltárai77