Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 2. szám - KILÁTÓ - Horváth András–Purcsi Barna Gyula–Ress Imre–Szekeres József: A levéltárak és a határok nélküli Európa: a Holland Levéltáros Egyesület centenáriumi rendezvénye / 70–79. o.

aktualitásukat vesztett formában — a döntéseket érintő információk egészével rendelkeznek. Ezért a levéltárak feladatát nemcsak abban látja, hogy megőrizzék az adatokat, hanem a múltat kutató polgárt közvetve a jelenben zajló döntés folyamatos ellenőrzésére is ösztönözhetik. Ez a megfontolás is szerepet játszott abban, hogy a tervezett új holland levéltári törvény az igazgatási iratanyagra 20 éves kutatási időhatárt irányoz elő. Végezetül hangsúlyozta, hogy a levéltárakra vonatkozó jogszabályok egységesítésével az európai igazgatási tradíció pozitív örökségét, az áttekinthetőséget kell erősíteni és biztosítani a levéltári információszerzés terén a közösség valamennyi polgárának jogegyenlőségét. Az elvi kinyilatkoztatásokat követően a szekcióülések már olyan konkrét kérdéseket vitattak meg, mint a személyiségvédelem és az információszabadság közti ellentmondást, az állami, önkormányzati igazgatás információgyűjtési és az állampolgár információszerzési jogának határait, az iratképzők felelősségét az általuk felhalmozott információk iránt a modern technika alkalmazása nyomán fellépő információveszteségek okait és a politikai pártok levéltárai információs értékét és kutatási gyakorlatát. Az egy időben zajló ülések és terjedelmi korlátok miatt beszámolónkban természetesen nem törekedhettünk teljességre, ezért a szekcióüléseknek csak az érdekesebb s a hazai viszonyokra is alkalmazható referátumait ismertetjük. A személyiségi jogok védelmével foglalkozó ülés egyik előadója az angol Richárd Norton Taylor, a „The Guardien" újságírója volt. Mr. Taylor távolról sem volt elégedett az információk szabadságának helyzetével hazájában. Elmondta többek között, hogy az angol levéltári törvény elvben rendelkezik ugyan arról, hogy 30 év után minden levéltári anyagot a kutatás számára hozzáférhetővé kell tenni, a gyakorlatban azonban — főként a kabinet iratait illetően — tág lehetőséget biztosít a mindenkori kormánynak, hogy az „elődök" mely dokumentumait hozza nyilvánosságra és melyeket tartja hét lakat alatt. Létezik ugyan egy köztiszteletnek örvendő személyiségekből álló Tanácsadó Testület, melynek az a feladata, hogy évente jelentést tegyen a lordkancellárnak (aki a törvényesség legfőbb őre) a levéltárügyről. E testület azonban épp a legutóbbi jelentésében panaszolta el, hogy szerepük gyakorlatilag teljesen formálissá vált, mert a kormány úgyis szabad belátása szerint dönti el, mely iratokat zárolja 30 év eltelte után is. Az előadó szerint az még érthető és elfogadható, hogy valamit nemzetbiztonsági okokból, vagy más „alapvetően fontos okból" zárolnak. Azt azonban elfogadhatatlannak tartja, hogy létezik az „egyéb speciális okokból" kategória is, s ebbe ugyanis tetszés szerint minden bezsúfolható. A „titkosított" iratok között néha egészen nevetséges apróság is akad. Ma is hozzáférhetetlenek azonban olyan fontos dokumentumok is, mint például a Rudolf Hess náci vezér 1941-es Skóciába repülésével foglalkozók, avagy azok, amelyek Anglia 1956-os, a szuezi válsággal kapcsolatos szerepét nagy pontossággal mutathatnák be. Taylor — elvi újságírói kifogásain túlmenően — különösen azért tartotta veszélyesnek, hogy a brit kormány alapvető fontosságú, — de elvben már nyilvánosságra hozható — dokumentumokat továbbra is zárol, mert az utóbbi időben a részben megnyílt KGB irattárból, olyan szelektíven kibocsátott iratok kerültek napvilágra, melyek például Anglia 1941-es, vagy 1956-os szerepét a ténylegesnél is kedvezőtlenebb színben tüntethetik fel. A másik előadó, Trudy Huskamp-Peterson washingtoni levéltáros a személyiségi jogok problémakörét elvontabb megközelítésben tárgyalta. Hangsúlyozta, hogy a privát szféra viszonylagos és nem abszolút fogalom. A modern demokráciákban 3 alapvető kategória létezik: 1. az „átlagpolgár" személyiségi joga, 73