Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 2. szám - Kollega Tarsoly István: Levéltári hungarika kutatás / 40–52. o.

temenyet. A kezdeti kutatások úttörő munkák voltak; a későbbiek során gyakran ezek az ismertetések szolgáltak alapul az alaposabb feltárásokhoz. A hungarikák gyűjtésében a szabadságharc bukásának kettős eredménye lett. A kialakult új helyzet nem kedvezett a külföldi utazásoknak, másrészről viszont az emigrációba kényszerült történészek aktív kutatásba fogtak s jelentős mennyiségű magyar vonatkozású anyagot tártak fel. A feltárások ebben az időben a hazai gyűjteményeket célozták meg. 1854ben indította útjára Toldy Ferenc javaslatára az Akadémia történelmi bizottsága a Magyar Történelmi Tárat, melynek egyik sorozatában, az Okmánytárakban látott napvilágot az első nagyszabású hungarika forrásközlés. A száműzetésben élő Horváth Mihály négy kötetnyi a „Magyar Történelmi Okmánytár a Brüsszeli Országos Levéltárból és a Burgundi Könyvtárból" című gyűjtése nagyot lendített a hungarika kutatáson és a többi emigrációban élő szakembernek is útmutatásul szolgált. Az emigránsok közül Simonyi Ernő munkásságát érdemes még kiemelni, másolatai a „Magyar Történelmi Okmánytár londoni könyv- és levéltárakból" címen jelentek meg. A Public Record Office-ban talált Rákóczi korára vonatkozó adatai három kötetet tettek ki. Simonyi munkássága fél Európára kiterjedt, kutatott az olasz és spanyol levéltárakban is. A kéziratban maradt „Florenzi okmánytára" több száz Mohács előtti oklevelet tartalmaz. A barcelonai, madridi, de különösen a simancasi levéltárból küldött másolatai évtizedekre meghatározták a kutatás fő irányait. (MTA Értesítője 1867. 114. old.) Simonyi javaslatára kapcsolódott a munkálatokba Öváry Lipót, aki szintén 48-as tevékenysége miatt volt kénytelen elhagyni az országot. Óváry a nápolyi levéltár magyar Anjou-kori dokumentumait kutatta s a másolási munkák a magyar politikai helyzet konszolidációja után is folytatódtak. Neki köszönhető, hogy a nápolyi levéltárral az Akadémia jó kapcsolatot (többek között kiadványcserét) épített ki. A kutatások anyagi támogatottsága továbbra is esetleges volt. A történettudományi bizottsághoz beérkezett kutatásokat a bizottság esetenként elbírálta és a pénzbeli támogatásról külső erőforrások bevonásával igyekezett gondoskodni. Jellemző eset Mircse Jánosé, aki szintén mint emigráns kényszerült külföldre és járta be főként az olasz levéltárakat. Mircse velencei másolatai komoly értéket jelentettek az Akadémiának. 1867-ben hazatért és másolatai honorálására és a munka folytatására kért pénzt az akadémiától, ahol kiértékelték anyagát, majd támogatólag felterjesztették a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz s a szükséges pénzt végül a költségvetés biztosította. (MTA Értesítője 1867. 272. old.) A kiegyezés idejére elmúlt minden akadály a külföldi kutatások elől, az emigránsok hazatérhettek, sőt megdicsőültek, Horváth Mihályt a Történelmi Társulat elnökévé választották. A minisztériumban hivatalt kaptak olyan tudósok is, akik szívükön viselték a magyar történettudomány ügyének e fontos részterületét. A hungarika forrásfeltárás új lendületet vett. A Magyar Történelmi Társulat megalakulásával (1867) a feladat fokozatosan átkerült a Társulat irányítása alá, mint ahogy a Történelmi Tár forráskiadványait ők gondozták. A Társulat periodikájában, a Századokban rendszeresen jelentek meg rövidebb beszámolók, de továbbra is tudósított az Akadémia értesítője is az egyes nagyobb szenzációt jelentő újdonságokról. A kezdeti lendület a múlt század nyolcvanas éveire azonban ismét csillapodni látszott, megint csak néhány lelkes történész aktivitása vitte előre a gyűjtőmunkát. Nekik köszönhető, hogy ebben az időben a gyűjtés és publikációk rendszeresen folytak. Fraknói Vilmos olaszországi levéltárakban folytatott kutatása nyomán újabb, addig feltáratlan területek hungarikáiról szerezhettek tu41