Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 2. szám - Kollega Tarsoly István: Levéltári hungarika kutatás / 40–52. o.

domást. Fraknói nagy vállalkozása az általa szerkesztett 'Monumenta Vaticana Hungáriáé' volt, ami tervszerű feltárást tükrözött. A hungarika gyűjtés hivatalos szervezése először 1884-ben kapott hangot. Elsőként a könyvtárak és kézirattáraik hungarikáinak szisztematikus gyűjtése és nyilvántartása merült fel. A tervezet megfogalmazta, hogy a „kutatások ügyét a kormány vagy a Magyar Tudományos Akadémia Történelmi Bizottsága karolja fel s tegye támogatásával akkép sikeressé, hogy szakférfiak számára három irányban tudományos ösztöndíjat tűzzön ki: 1. magyarországi vonatkozású kéziratok, 2. magyarországi vonatkozású oklevelek és levelek, 3. magyarországi vonatkozású nyomtatványok rendszeres kinyomozása, miáltal Európa-szerte elszórt forrásaink ismerete jelentékenyen gyarapodni fog. A magyarországi műemlékek megismerésére és fönntartására van országos alapból dotált s állami felügyelet alatt álló bizottságunk, ideje volna már a mindenfelé elszórt magyarországi vonatkozású írott és nyomtatott emlékek összegyűjtéséről is gondoskodni, ezeket rendszeres ösztöndíjak által felkutatni s az eredményt egy szervezendő országos bibliographiai hivatalban, mely a kormánynak és kutatónak útbaigazítással szolgálna összpontosítani." Mint látjuk, már 1884-ben megfogalmazódik egy kutatási központ igénye, mely a tájékozódást lett volna hivatva segíteni, gondoskodott volna a központi irányítású ösztöndíj rendszeréről, a feltárások irányításáról és kiküszöbölte volna a párhuzamos kutatásokat. A terv végül terv maradt, s a fenti szándék majd csak évtizedek múlva került ismét napirendre. A korábbi évekhez képest termékenyebb időszak a hungarika kutatás szempontjából a két világháború közötti periódus. Az első világháború utáni klebelsbergi tudománypolitika teremtette meg intézményesen a rendszeres külföldi kutatások ösztöndíjrendszerével a levéltári hungarika feltárásokat. Klebelsberg Kuno, aki ekkor a Magyar Történelmi Társulat elnöke is volt, a Collegium Hungaricumok és a Történeti Intézetek felállításával teremtette meg a kutatások lehetőségeit. A Bécsi Magyar Történeti Intézet létrehozását ő kezdeményezte 1917-ben azzal a céllal, hogy a bécsi levéltárak gazdag magyar vonatkozású anyagát egy új kútfőkiadványban ismertesse. A „Magyarország újabbkori történetének forrásai" című sorozattal Buda töröktől való visszafoglalásától az 1848—49-i forradalom bukásáig terjedő időszak dokumentumainak kiadását határozták el. A bécsi intézet 1920 őszén a volt testőrség épületében kezdte meg működését, szabályrendeletében „belső" és „külső" tagok működését határozta meg. A belső tagok a bécsi kutatáshoz beosztott és kirendelt tisztségviselőkből és a Történelmi Társulat említett „Fontes" sorozata céljait megvalósító történészekből állt. A külső tagok saját kutatási témáikkal pályázhattak hosszabb-rövidebb ideig tartó levéltári kutatásokra. A Magyar Történelmi Társulat anyagi lehetősége továbbra is csak korlátozottan tudta biztosítani az ösztöndíjasok ellátását, ezért az időközben a vallásés közoktatásügyi miniszterré kinevezett Klebelsberg a történeti intézeteket és a Collegium Hungaricum intézményeit az Országos Magyar Gyűjteményegyetem Tanácsának fennhatósága alá rendelte, de meghagyta a Történelmi Társulat szakmai ellenőrzését is. így az intézetek működése mind anyagi, mind tudományos szempontból biztosítottá vált. A bécsi intézet magas szintű tudományos tevékenységét olyan nagy formátumú történészek garantálták mint Károlyi Árpád, Mályusz Elemér, Hajnal István, Szekfü Gyula, Eckhart Ferenc és Domanovszky Sándor. Csak néhány kiragadott példával illusztrálva nyerhetünk képet a munka magas színvonaláról. A „Fontes" sorozatában látott napvilágol Mályusz Elemér bécsi kutatása eredményeként a Sándor Lipót főherceg hely42