Levéltári Szemle, 42. (1992)
Levéltári Szemle, 42. (1992) 1. szám - A privatizáció és a levéltárak: nemzetközi szakmai konferencia Budapesten / 14–22. o.
A privatizáció és a levéltárak Nemzetközi szakmai konferencia Budapesten 1991. november 11—12-én az Üj Magyar Központi Levéltár adott otthont a „Privatizáció és a levéltárak" című konferenciának, amelyen Bulgária, Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia levéltári igazgatóságainak képviselői vettek részt. A tanácskozás elnöki tisztét Charles Kecskeméti, a Nemzetközi Levéltári Tanács igazgatója látta el. A rendezvény folytatása volt az 1991 áprilisában Prágában lezajlott megbeszélésnek, amely alkalommal a kelet-középeurópai országokban lezajló társadalmi-gazdasági változások levéltári vonatkozásait általában tekintették át. Budapesten a nagy téma egyik szelete, a gazdasági szféra átalakulása került terítékre a levéltári tevékenység szempontjából. Kiderült, hogy valamennyi országban nagy gondokat okoz a szakmának az átalakulás, egyértelműen érzékelhető volt azonban, hogy Magyarország mind a problémák jelentkezésében, mind pedig a megoldások keresésében lépéselőnyben van. Az alábbiakban közreadjuk az elhangzott előadásokat és a konferencia ajánlásait. $ $ $ PÉTER KARTOUS (Szlovák Levéltári Igazgatóság vezetője): A PRIVATIZÁCIÓ ÉS)A LEVÉLTÁRAK A privatizáció, valamint a reprivatizáció problémája szorosan kapcsolódik ahhoz a gazdasági átalakuláshoz, ami különböző fázisokban folyamatban van a közép-európai országokban, attól függően, hogy milyen forradalmi változások zajlottak le ebben a geo-politikai régióban. Mielőtt rátérnék néhány témába vágó és minden résztvevő országot érintő problémára, csak röviden utalnék a forradalom előtti csehszlovákiai helyzetre, azaz a kb. 1989. év vége előtti időre. Azt kell mondani, hogy a helyzet levéltári szempontból, legalábbis látszólag, egyszerűbb volt. Az iratok tulajdonlása világos volt, csak állami vállalatok és szövetkezetek voltak, amelyeket a levéltári törvény arra kötelezett, hogy alapítsák meg a saját vállalati levéltárukat, és hogy gondoskodjanak az iratok kezeléséről, azaz iktassák az írott dokumentumokat és selejtezzenek. A levéltári igazgatóságok — együttműködve az állami levéltárakkal — három csoportba sorolták a szervezeteket: a) teljes levéltárat fenntartó szervezet, b) részleges 14