Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 4. szám - KILÁTÓ - E. Jenes Margit: A Szovjetszkije Arhivi 1989 és 1990-es évfolyamai / 76–79. o.

felsőbb Tanács Elnöksége, valamint a Minisztertanács utasítására— az arra jogosult szerv — a Levéltári Főigazgatóság, több minisztérium bevonásával, előkészítette „A Szovjetunió levéltári fondjáról" szóló törvénytervezetet. Nyugtalanítónak tartja továbbá azt is, hogy megalakult és aktívan tevékenykedik a Történészek és Levéltárosok összövetségi Független Egyesülete. Ellenkezést vált ki belőle az is, hogy a főiskola rektorának rendeletére 1988. dec. 30-tól létrejött a „Népi levéltár" elnevezésű dokumentációs központ, amely kinyilvánította függetlenségét az állami levéltári szolgálat intézményeitől, „Mit jelentsen ez?' Csak nem akar a főiskola „Űj" centruma lenni az „Űj" levéltárügynek? — teszi fel a kérdést a cikk szerzője, aki elismeri ugyan, hogy a levéltárügy törvényszintű szabályozására égető szükség van, de nehezményezi az alternatív tervek elkészültét, valamint azt, hogy a szerzők azt minden levéltárnak megküldték, csak a Levéltári Főigazgatóságnak nem. Azt azonban már megelégedéssel nyugtázza, hogy a tervezet — állítása szerint — mindenhol negatív értékelést kapott. Ennek oka — véleménye szerint —, hogy az alternatív tervek összeállítói „nem vették figyelembe a levéltárépítés lenini elveit", a levéltári intézmények hatékonyan működő rendszerét és annak tapasztalatait sem. „A legszomorúbb, hogy a tervek szerzői szakmailag gyenge levéltári ismeretekről tettek tanúbizonyságot." Ezt pedig azzal magyarázza, hogy a tervezet összeállítóinak kevés a levéltári gyakorlatuk. Negatívuma a tervezetnek — írja a cikk szerzője —, hogy abban nem a levéltári normáknak megfelelő egységes állami levéltári fondról van szó, hanem egymással kapcsolatban nem álló fondcsoportokról. Az alternatív tervezet fel akarja számolni a levéltári intézmények eredményesen működő rendszerét is és egymástól elszigetelt levéltárak létrehozását tervezi. Megkérdőjelezi a cikk a tervezet azon elképzelését is, hogy selejtezés nélkül akar minden dokumentumot levéltári őrizetbe átadni. Csak sajnálkozni tud azon is, hogy a tervezet alkotói — szakmai tájékozatlanságukat igazolva — egyszerűen megfeledkeztek olyan fontos, de elemi kérdésekről, mint a dokumentumok biztonságos őrzése, vagy a levéltári fondok állománykiegészítése. A tervezet a Tudományos Akadémia közlönyében jelent meg, majd egy összszövetségi konferencián is megvitatták, ahol Afanaszjev professzor, a főiskola rektora tartotta a vitaindítót. Bár a szövetségi köztársaságok levéltáraiból néhányan képviseltették magukat, de közülük senki nem támogatta a tervezetet. Elítéli a tervezet alkotóit a cikk szerkesztője azért is, mert nem voltak hajlandók részt venni azon a vitán, ahol mindkét tervezet terítékre került volna, ezzel is hangsúlyozva, hogy gyökeres változást akarnak, amelynek eredményeként az állami levéltári szolgálat intézményeit felszámolnák és egy új, a „népi" levéltárakra épülő — rendszert alakítanának ki. Ezt támogatják a „független" történészek és levéltárosok is, akiknek jó szándékában nem csak kételkedik a cikk szerzője, de egyértelműen azzal vádolja meg őket, hogy nyílt harcot folytatnak a fennálló társadalmi rend ellen. Erkölcstelennek tartja a tanulmány, hogy az alternatív tervezet sokkal sötétebbnek festi le a szovjet levéltárügy helyzetét, mint amilyen valójában. Nem ért egyet azzal sem, hogy az állami levéltárak a bürokratizmus fellegvárai lennének, melyeknek egyetlen célja megvédeni a hivatalok titkait a nyilvánosságtól. Kártékonynak tartja az alternatív tervezet szerzőinek azon véleményét is, hogy a felettes hatóságok a levéltárakat kozmetikázással, a megcsontosodott, kis hatékonyságú rendszer renoválásával akarják megmenteni. Visszautasítja a szerző Ilizarovnak, a tervezet egyik kidolgozójának azon „hazug" állítását is, miszerint az információk 50%-át titkosítják az országban. Véleménye szerint ez a levéltári anyagnak mindössze csak 2,5%-a, ami — sze78