Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 4. szám - KILÁTÓ - E. Jenes Margit: A Szovjetszkije Arhivi 1989 és 1990-es évfolyamai / 76–79. o.

dott, majd 4 pontos határozat született az egyesület tevékenységének fő irányairól. Ebben megfogalmazták, hogy az egyesület komoly szerepet szán és kér magának minden — a levéltárügyet érintő — jogszabály kidolgozásában. Az alakuló ülésen kinyilvánították, hogy a tagok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a levéltárak visszaszerezhessék tekintélyüket; komoly propagandát fognak kifejteni, hogy a társadalom a valós értékének megfelelően kezelje a levéltárak tevékenységét. Az egyesület tagjai sokkal aktívabban kívánnak dolgozni a demokrácia, a glasznoszty kiszélesítéséért, a történelmi és kulturális értékek még hatékonyabb védelméért. Felismerve és elismerve, hogy a levéltárak technikai ellátottsága gyenge, anyagi-, műszaki bázisa elmaradott, hogy a levéltárosok, levéltári dolgozók méltatlanul rossz anyagi és szociális körülmények között élnek — az egyesület kiemelt feladatának tekinti ezek sürgős megoldását. Szakmai téren az alapító kongresszus tagjai fontosnak tartják a levéltári munka komputerizálását, illetve a levéltárosok számítástechnikai képzését. Lényegesnek tartották kihangsúlyozni azt a fontos célt, hogy a levéltári anyagok mind szélesebb köre váljon hozzáférhetővé a kutatók számára, valamint, hogy a levéltárakban végzett tudományos munka még színvonalasabb legyen. Ehhez a témához kapcsolódik E. V. Sztaroszty'innak, az orosz levéltáros egyesület egyik megszervezőjének véleménye (1991/2.), amelyről el kell mondanunk, hogy hasonlóval még nem találkoztunk a Szovjetkije Arhivi egyetlen számában sem, pedig már évek óta figyeljük a folyóiratot. Sztaroszty in ugyanis „szentségtörően" beszél arról a lenini levéltári dekrétumról, amelynek említése korábban el nem maradhatott egyetlen levéltári ügyet érintő tanulmányból, cikkből sem, s amelyet levéltári szentírásként használtak. „Becsülettel meg kell mondanunk, hogy a Szovjet hatalom első éveiben keletkező lenini levéltári dekrétumok a polgárháború, a »hadikommunizmus« politikájának időszakát tükrözték. Mi meg ezekből levéltári evangéliumot csináltunk, eközben lényegében meghamisítva az Állami Levéltári Fond államosításának, centralizálásának legfőbb szabályait." Beszél Sztarosztyin arról is, hogy még a levéltári terminológia sem kerülhette el a „megideologizálást", s erre példaként említi „A szocialista országok modern levéltári terminológiai szótára "-ból a levéltári fond fogalmát. Szerinte ugyanis a levéltári fondot nem „alakítani", hanem „rekonstruálni" kellene, mivel a történelmileg egymással kapcsolatban álló dokumentumokból nyomon követhető a fondképzés folyamata. Ügy vélik, hogy a mesterséges fondképzések, fondátalakítások, a fondók speciális őrzésre való átadása stb. nagy zűrzavarhoz vezettek és nagyon megnehezítették a kutatók munkáját. „Az egész civilizált világ már régen elismeri, hogy a fond egységének megsértése a levéltárosok szakmai bűnténye, csakúgy, mint a történelmileg kialakult levéltárak egységének megsértése." Ezt bizonyítja pl. az 1945-ben Csehszlovákia által a Szovjetuniónak átadott külföldi orosz történeti levéltár szomorú sorsa is. Sajátos — s talán túlzó is — az a véleménye, hogy a levéltárosok ne avatkozzanak bele az ügyviteli feladatokba, az iratokkal csak a levéltárba kerülésük után foglalkozzanak, mert ez az elsődleges feladatuk, míg az előbbit a parancsuralmi rendszer levéltári megnyilvánulásának tartja. A régi idők szellemét idézheti viszont számunkra „A levéltári peresztrojka munkavezetői: kik ők és mit csinálnak?" c. cikk hangvétele, stílusa (1990/2. sz.). A tanulmány szerzője arra a veszélyre hívja fel a figyelmet, hogy a Moszkvai Állami Történeti és Levéltári Főiskolán alakuló csoport törvénytervezetet dolgozott ki „A levéltárügyről és a levéltárakról". Tette ezt akkor, amikor a Leg77