Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 4. szám - Benczéné Nagy Eszter: A Fővárosi Közmunkák Tanácsának rövid története / 32–44. o.

építésügyet városi szabályrendelettel szabályozni. A belügyminiszter e hatásköri kérdésben a Közmunkatanács javára döntött (1870. évi X. te), így a főváros tiltakozása ez ügyben a képviselőházhoz eredménytelen maradt. Ez az incidens még inkább munkára ösztönözte a Tanács szakembereit, minek eredményeképpen 1894. január l-jén életbe is léptették a szabályzatot, amely az „Építésügyi Szabályzat Budapest fő- és székváros területére" címet viselte. A főváros törvényhatósági közgyűlése 1900-ban a 225/1900. Kgy. sz. határozatával szabályrendeletet alkotott a telekrendezésekről és szabályozásokról, de ez a szabályrendelet sohasem nyert jóváhagyást. A Tanács pedig az önkormányzati és hatósági közegek bevonásával tovább dolgozott az építésügyi szabályzat tökéletesítésén. Az új szabályzat 1914. március l-jén lépett életbe — „Építésügyi Szabályzat Budapest székesfőváros területére" címmel —, melyet 1921-ben és 1928-ban, továbbá 1933-ban némileg módosítottak. Ujabb építésügyi szabályzat kiadására ismételten, hosszas előkészítő munka után 1940-ben került sor. A felsorolt rendelkezések, szabályzatok közül az 1886. évi Utasítás már majdnem szabályzat, melyben már elgondolást találunk a főváros külső kialakítására nézve is. A főváros területét a „követendő építési mód" szempontjából négy övezetre osztotta; egy belső (I.), egy külső (II.) zártsorú övezetre, egy nyaralóterületi (III.) szabadon álló beépítésű övezetre, és egy vegyes (IV.) beépítésű övezetre. Ezenkívül szabályozta a telkek méreteit, az épületek magasságát, az utcák szélességét, a házak nagyságát.. . stb. Ez az Utasítás a főváros történetében igen nagy jelentőségű, ezzel alapozták meg a főváros építési fejlődését, s szabták meg a fejlődés lehetséges menetét évtizedekre. Ez tette lehetővé a nagyvárosias belső városrészek kialakulását, a budai hegyek nyaralószerű beépítését, a gyáraknak a város szélére történő telepítését, elindította és lehetővé tette a rohamos városfejlesztést. Nem lenne teljes a kép, ha nem szólnánk az árnyoldalról, a szűk utcákban épített magas házakról, a körülépített kicsi udvarokról, a város külső részeiben az építkezések összevisszaságáról... stb., melyek megszüntetése szinte napjainkig sem minden esetben sikerült. E negatívumok ellenére is az Utasítás mindenképpen előremutató és haladó szellemű volt. Az 1894. évi Építésügyi Szabályzat kisebb eltérésekkel ugyan, de követi az Utasítás által megkezdett utat. Lényeges változást nem hozott, inkább az 1886-os városépítési elgondolást önti kimerítőbb szabályokba és igyekszik minél teljesebben megvalósítani. Korszerű elgondolásokat, haladó reformokat tartalmazott azl914. évi Építésügyi Szabályzat, amely azonban a háború kitörése miatt elgondolásaiban és lényeges rendelkezéseiben sohasem valósulhatott meg. Ez a szabályzat 8 építési övezetet állapított meg, szigorú rendszabályokat alkalmazott a telekszabályozásra, az épületek magasságára, övezetenként, a beépítés módjára, a kertek nagyságára, utcák kialakítására, közművesítésre stb. Ebben a szabályzatban találkozunk az első városszépítő rendelkezésekkel, amikor is az „épületekre nézve fokozottabb építőművészeti követeléseket" támasztanak, s olyan épületre az engedélyt nem adják ki, amelyik rontja a városkép összhangját (tűzfalak díszítése pl.). Az 1937. évi VI. te. lehetőségével élve a főváros törvényhatósági bizottsága által kiküldött bizottság elkészítette Budapest városfejlesztési programját, amelynek alapvető része telepítéspolitikai elgondolás volt. A programot a Tanácsnak is megküldték. Felmerült a kérdés, hogy az ismét készülőben lévő építésügyi szabályzatnál ezt vegyék-e figyelembe, vagy a meglévő 1914-es szabályzat reformján dolgozzanak tovább. A Tanács a főváros javaslata mellett döntött, minek alapján valóban új szabályzatot kellett készíteni. 40